Világhírű fotók döbbenetes háttértörténetei

A fotóművészet ereje abban rejlik, hogy képes örökre megőrizni a múlt emlékeit, magába zárni a pillanat adta érzelmeket, hibernálni a történelem legfontosabb mozzanatait. A Bored Panda által összegyűjtött következő néhány kép erős reprezentációja annak, amit emberi lénynek, illetve társadalomnak nevezünk, s amely ugyanúgy tud lenni csodálatos, szerető, valamint bátor, mint ahogy előítéletes, alávaló és beteges is.

Tadeusz Zytkiewicz a lengyel orvostudomány legelső szívátültetettje. A kezében tartott képen ő maga fekszik a műtőasztalon 1987-ben, mellette Dr. Zbigniew Religa szerepel, a háttérben egy másik orvos alszik a padlón a mintegy 23 órás operációtól kimerülve. Akkoriban lehetetlennek tűnt egy sikeres szívtranszplantáció végrehajtása, az eredményes műtét valódi szenzációnak számított. Tadeusz azóta saját megmentőjét, Dr. Religát is túlélte.

Három csernobili hős el nem énekelt dala. Alexei Ananenko (balról a második) és két katona, Valeri Bezpalov (középen), valamint Boris Baranov (jobb szélen) milliók életét mentette meg a csernobili katasztrófa idején. A baleset után tíz nappal ugyanis meghibásodott az atomerőmű vízhűtő rendszere, amelynek következtében víz gyülemlett fel az erős radioaktív sugárzású reaktor környékén. Hűtés nélkül a lávaszerű folyadék megolvaszthatta volna a reaktort, így kiszabadítva annak magját. Belegondolni is szörnyű, micsoda robbanásokat, kiterjedt tüzeket és sugárszennyezést szabadított volna mindez a felszínre. A három férfi azonban vállalta a kockázatot, és alámerült, hogy megakadályozza a még nagyobb katasztrófát. A fotó 1986-ban az ukrajnai Pripyat városában készült, az akciót mindhárman túlélték.

Ez a galamb kétszáz csapdába esett katonát mentett meg az első világháború alatt azzal, hogy elszállította üzenetüket. A madarat út közben többször is meglőtték, elvesztette egyik lábát és szemét, de kitartásának köszönhetően az üzenet célba ért, a katonák  pedig végül kiszabadultak. A rettenthetetlen madár falábat kapott, és elnevezték Cher Ami-nak, ami annyit tesz, „drága barát”.

A képet Donna Ferrato készítette 1982-ben a rajta látható pár otthonában. A fotóművész akkoriban gazdag swingerekről készített felvételeket, így került kapcsolatba Elisabeth-tel és Bengttel, akik tettlegességig fajult vitába keveredtek egymással a kamera előtt. Donna szerette volna megjelentetni a képeket, de minden magazin elzárkózott a publikálás elől. A fotósnak azonban szívügyévé vált, hogy felhívja a figyelmet a házasságon belüli erőszakra, ezért nem hagyta annyiban a dolgot. 1991-ben publikálta a Living With the Enemy (Házasság az ellenséggel) című könyvet, amely végül célba ért. Az ellentmondásos téma egyre gyakrabban kapott nyilvánosságot, amelynek nyomán 1994-ben a Kongresszus elfogadta a nőkkel szembeni erőszak elleni törvényt.

Várj meg, apa! A nehezen felejthető, szívszorító fotót Claude Detloff készítette Vancouverben, a második világháború idején. A kisfiú édesapja katonatársaival épp a frontra indul, amikor a gyermek odaszalad hozzá. Szerencsére a férfi épségben hazatért 1945 októberében.

Kegyetlen, mélységesen megalázó és iszonyatosan dühítő pillanatot örökít meg ez a felvétel, amelyet Fred Blackwell, a Jackson Daily News fotográfusa készített. A csakis fehéreknek fenntartott pultnál három, rasszizmus ellen tiltakozó ember ül: John Salter, a Tougaloo főiskola szociológiatanára, valamint hallgatói, Joan Trumpauer és Anne Moody. Oktatási intézményük egyfajta központjává vált akkoriban az emberi jogi mozgalomnak Mississippi államban, amelyhez ők is csatlakoztak. A fehér csőcselék nemtetszésül ketchupot, mustárt és cukrot öntött fejükre.

Egy ikonikus kép Franciaországból, amely két régi barát újratalálkozását dokumentálja egy igen kiélezett helyzetben. Saint-Brieuc városában gyári munkások sztrájkoltak, ahová a francia készenléti rendőrség tagjait is kirendelték. Jacques Gourmelen fényképész fotóján Guy Burmieux, egy tiltakozó gyári munkás és Jean-Yvon Antignac rendőrtiszt látható, akik egykoron gyermekkori barátok voltak. A fotós elmondása szerint Guy odament a rendőrhöz, majd megragadta a gallérjánál, és azt mondta neki: „Gyerünk! Üss meg, amíg tudsz!” A rendőr még csak meg sem mozdult.

Burst of Joy (Örömkitörés). Egy Pulitzer-díjas fotográfia, amely 1973. március 17-én készült az Associated Press munkatársa, Slava "Sal" Veder jóvoltából Kaliforniában, a Travis Légierő-bázison. A kép Robert L. Stirm alezredes hazatérését ábrázolja, aki öt évig volt fogoly Észak-Vietnámban. Középen széles mosollyal az arcán, kitárt karokkal az alezredes 15 esztendős lánya, Lorrie látható, arckifejezése és testbeszéde minden elárul.

Ez a kísérteties kép 1948-ba, Varsóba repít vissza minket. David Seymour keze munkája, aki a 20. század egyik legelismertebb fotóriportere volt. A fotó egy érzelmileg labilis gyermekek számára kialakított intézményben készült, ahol aznap azt a feladatot kapták a kis lakók, hogy rajzolják fel a táblára az otthonukat. Míg a többi gyerek hozzáfogott házakat alkotni, Terezka, aki egy koncentrációs táborban nevelkedett, meghökkentő ábrát alkotott. Csupán sejteni lehet, mennyi fájdalmat és szenvedést élt át a kislány az ott töltött évek alatt, a zavarba ejtő rajzon bizonyára ennek nyomait láthatjuk.

Az első ránézésre vidámnak tűnő jelenet főszereplője egy testvérpár, Michael és Sean McQuilken, akiket nővérük, Mary fotózott le 1975. augusztus 20-án a kaliforniai Sequoia Nemzeti Parkban, a Moro-sziklánál. A kép másodpercekkel azelőtt készült, hogy egy villám beléjük csapott. „Azokban a percekben úgy gondoltuk, nagyon vicces a dolog. Készítettem egy fotót Mary-ről, majd ő is rólunk. Felemeltem a jobb kezem a levegőbe, mire a rajtam lévő gyűrű hangosan zizegni kezdett, mindenki jól hallotta. Aztán egyszer csak a földön találtam magam a többiekkel együtt. Sean összerogyott, a térdén kuporgott, és füstölt a háta” – emlékezett vissza az eseményekre Michael. A balesetet mindhárman túlélték, 1989-ben azonban sajnálatos módon Sean McQuilken véget vetett az életének.

Lina Medina mindössze ötéves volt, amikor egy hatalmas hasi kinövés miatt szülei kórházba vitték. Miután az orvos megvizsgálta, sokkoló diagnózis született: a kislány 7 hónapos terhes. Mint kiderült, a háttérben egy ritka egészségügyi állapot, az úgynevezett korai pubertás állhat, amely szimplán annyit jelent, hogy Linánál jóval korábban elkezdődött a nemi érés folyamata. Ezzel hivatalosan is ő lett az orvosi történelem legfiatalabb anyája, akit valaha dokumentáltak. 1939. május 14-én egy egészséges kisfiúnak adott életet, ám mivel a medencéje túlságosan szűk és fejletlen volt, az orvosok császármetszést hajtottak végre. A kisfiút elkeresztelték Gerardóak, az apa kilétére sosem derült fény.

1987 tavaszán a román kormány utasításba adta, hogy szélesítsék ki a sugárutat Gyulafehérvár városában. A problémát az jelentette, hogy a munkálatoknak útját állta egy hatalmas lakóépület. Nem volt mit tenni, arrébb kellett pakolni: kitervelték, hogy kettévágják az épületet, majd a részeket egyenként eltolják 55 méterrrel. A lakóház több mint 80 családnak adott otthont, és több mint 7600 tonnát nyomott. Az eljárás hat órán át tartott, majd az elkülönített épületrészeket 33 fokos szögben eltolták egymástól. Sokan azt beszélték, mindezalatt a lakók a házban maradtak, sőt, egy asszony kirakott az erkélyére egy pohár vizet, amelyből a szokatlan építészeti eljárás ideje alatt egyetlen csepp víz sem ömlött ki. A víz- gáz- és elektromos hálózat sem látta kárát a beavatkozásnak.

A következő fotográfia tökéletesen illusztrálja, milyen bizonytalan és félelmetes időszakot ölelt fel az 1960-as évek emberi jogi mozgalma. A Horace Cort által kattintott fényképen egy csapat fehér- és feketebőrű fiatal úszkál a Monson Motor Lodge motel medencéjében 1964. június 18-án, amint a hely menedzsere sósavat önt a vízbe. Hét nappal korábban ifjabb Martin Luther Kinget ugyanitt letartóztatták, miután megtagadta, hogy elhagyja a motel szegregált éttermét. Néhány fehérbőrű fiatal elhatározta, hogy felveszi a harcot a megkülönbözetéssel szemben, és erőszak nélkül, de megbosszulják a történteket. Tiltakozásul tehát úszni invitálták feketebőrű társaikat a motel „csak fehéreknek” fenntartott medencéjében. Jimmy Brock motelmenedzsertől viszont már nem állt távol az erőszakos fellépés, sósavval válaszolt az emberi jogokért küzdők akciójára.

Szokás mondani, hogy egy kép felér ezer szóval, de ez a fotó talán még annál is többet elmond. Háborúk idején borzasztóan kemény az élet: kevés a munka, tömegeket kínoz az éhínség. Arról már kevesebbet szólnak a történelemkönyvek, hogy ez a szenvedés nem ér véget a fegyverek letételekor, az egyszeri embert a háború utáni években is elkíséri. Az alábbi felvétel 1948-ben készült, a lépcső alján négy gyerek látható, felettük pedig édesanyjuk, Lucille Chalifoux, aki ekkor még csak 24 esztendős volt, és ötödik gyermekével várandós. Férje épp elvesztette a munkáját, a család a kilakoltatás szélén állt. A nő szégyenében eltakarta az arcát a kamera elől, nem csoda, hisz a szülők megrendítő döntést hoztak: elárverezik a gyermekeket, hogy elkerüljék a hajléktalanságot. Úgy tudni, mindahányat megvásárolták, egyes pletykák szerint rabszolgasorba kerültek.

1954 egyik reggelén John Gaunt, a Los Angeles Times fotóriportere tengerparti házának udvarán állt, amikor meghallotta a szomszéd kiáltását: „Valami történt a strandon!” John felkapta a kameráját, majd lesietett a partra. Amikor odaért, egy párt látott szorosan ölelkezni a víz mellett. Mint kiderült, 19 hónapos gyermeküket keresték mindhiába, aki alámerült a habokban. A kép később megjelent a Los Angeles Times címlapján, John Gaunt-ot pedig Pulitzer-díjjal ismerték el érte.

Forrás: Bored Panda

[related-post post_id="4147633"]

[related-post post_id="4146403"]