Alkotója kísérte Debrecenbe a várt filmet

Debrecen - Nemes Jeles hiszi, a frusztrációból idővel valami nagyon személyes születhet.

A Saul fia és a kalapos lány története egy időben születtek meg Nemes Jeles Lászlóban – mondta az Oscar-díjas rendező múlt pénteken a Kölcsey Központban, ahol az országos premier hetében több mint ezer ember láthatta az új alkotást. A Napszálltát – nem meglepő módon – várakozás előzte meg, miután a 2015-ben bemutatott, zsidósorsot megörökítő filmjét több mint ötven nemzetközi díjjal jutalmazták. Pozitív traumának fogalmazta meg a rendező a közönség és a korábbi, sokszorosan elismert mű miatt érzett felelősséget. A nyomást épp az a hosszú folyamat segített feldolgozni, s alkotás közben figyelmen kívül hagyni, melynek folyamán fel kellett nőnie a Saul témájához és diadalmenetéhez.

Nem történelmi

Mint elhangzott, a 20. század kettőssége mindig érdekelte a 41 éves filmest. A korszakban egyszerre van jelen a várakozás, ígéret és a pusztulás illata. A boldog békeidők utolsó perceiben, 1913-ban játszódik a Budapesten múltját kutató fiatal nőről szóló alkotás. Néhány évvel később felemésztette magát a kontinens a háborúkkal és azok következményével. A rendező az idealizált monarchiabeli vibrálás, hihetetlen fényűzés, gazdagság mögé kívánt nézni. Úgy szólt: „Időgépbe kívántam ültetni a nézőt, de nem történelmi filmet akartam csinálni. Inkább a sorok között olvasva, az atmoszférából, a romlást hozó mélyben zajlóból megéreztetni valamit. Belevinni a közönséget egy olyan labirintusba, ami a főszereplőé, sőt az emberi létezésé. Ennek az útvesztőnek fontos eleme, hogy nem tudunk olyan sokat, mint gondolnánk. Az információ­áramlással ma annyi képet generálunk, hogy valami objektív, majdnem istenszerű nézőpontunk alakul ki bizonyos történésekről. Szerintem az emberi életünk sokkal limitáltabb és misztikusabb, nem ennyire tényszerű, minden oldalról lefilmezhető.”

A forgatag részesei

Megerősítésként a televízió-műsorokat, mozifilmeket hozta fel: „Mindig ott van a kamera, ahol lennie kell. Komoly alkotói kérdés, hogy mit mutatunk meg. Érdemes-e mérnöki precizitással a szerintünk lényegesre fókuszálni vagy akarunk rábízni a nézőre gondolatokat? Én utóbbit szeretném, mert hiszem, ha kevesebbet mutatok, valahogyan többet adok. Talán frusztrálóbb és ellene megy a mai trendeknek, de ebből a feszültségből idővel valami nagyon személyes születhet a befogadóban.”

A Velencében már díjazott s a 91. Oscarra nevezett filmben számos titok lappang, melyeknek csak egy részére derül fény a két és fél óra elteltével. A Saul fiában megismert arcközeli felvételek ez esetben is igyekeznek egészen bevonni a nézőt a Jakab Juli játszotta főszereplő által megéltekbe. Ugyanezt a behúzást, az életszerűség hangsúlyozását szolgálják az erősebb háttérzajok.

Döntésre késztet

A díszbemutatót követő diskurzust vezető Heller Zsolt esszéista, folkesztéta érdeklődött a manapság szokatlan technikai megoldás, a 35 mm-es film alkalmazásának okáról. Nemes Jeles László elmondta, a Kölcsey Központban ugyan nem kópiáról vetítettek, így a pénteki nézősereg nem élvezhette az említett film élményét, de nagyon szép képet ad. Elárult egy másik, lényegibb érvet is: „a sötétben ülők nem tv-t néznek, mint otthon, hanem állóképeket, melyek vetítve elkezdenek mozogni a fejében, ám a filmmel töltött idő fele sötétségben zajlik. Ennek tudat alatt hipnotikus hatása van. A pixelekben nincs mágia, azok állandó fényinformációk. Az alkotóknak is segít a tudat, hogy ott egy guriga, amiben nem végtelen a film. Meg kell hoznom a döntéseket, amik a rendezéshez fontosak. Nem ötszáz felvett órából rakok össze kettőt vágóasztalon, hanem a forgatás közben pontosan meg kell határozni a stratégiát. Azt, hogy mit szeretnék átadni, látni, és azt hogyan érem el. A limitáltság támogatja a koncentrációt. Ráadásul szép vásznon a végeredmény, azt gondoljuk, hogy ez a legjobb minőség, amit a néző kaphat.

A mozival új utakat szeretnénk törni, de a digitalizálás épp az uniformizálás felé visz, a tapasztalatok szerint szűkíti a filmalkotók nyelvezetét. Pedig ez egy kaland, ki kell tolni a határokat.”

- Megyesi-Horváth Borbála -

Szubjektív

Őrült nehéz lehet viselni a súlyt, ami egy fiatal alkotó vállán felváltja a siker örömét. Intelligencia, adni akarás, hit, a szakma és minőség iránti elkötelezettség kell az – emberi szempontból – eredményes folytatáshoz. Nemes Jeles László ebből a szempontból jó rúdugró. A magasra tett lécet simán átlépte a jól indokolható elvei mentén elkészített második filmjével. Ha ezt félreteszem, s alkotójától függetlenítem, találok – a mezei nézők egyikeként – ingatag részleteket a filmben. Tetszetős a bevonási törekvés, de engem fáraszt egy idő után, hogy Jakab Juli füle mögül kukucskálok jórészt. Kizökkentenek olykor az életszerűtlen dialógok, a főszereplő döntései, miközben az egész alkotás a néző jelenlétére, valóságosságérzetére épít. Összességében jó témájú, figyelemhúzó mű, izgalmas szembemenés a trenddel – érdemes látni.

[related-post post_id="3980909"]

[related-post post_id="3977078"]