Mielőtt nyugodnánk, éljünk békében!

Aki ideérkezett, egyszer el is kell mennie. De nem mindegy, miként telik el az az idő, míg egyszer halottak napján ránk emlékeznek. Szakál Adrien írása.

Amikor megszülettünk, beleérkeztünk a szeretetbe, amit a felnőttek úgy neveznek: világ. Valószínűleg ünnepnap volt az eljövetelünk. Anyánk körbefont bennünket imáival, mantráival, életre szóló aggodalmával. Apánk fát ültetett és fogadalmat tett: mi többre visszük majd, mint ő. És úgy is lett, ahogy ígérték, amikor túl göröngyös volt az út előttünk, ők segítettek át rajta. Igaz, azok az évek még nem a háláról szóltak, inkább a lázadásról, az ellenkezésről és hogy bebizonyítsuk, már rég előttük járunk. Aztán ahogy telt az idő, vissza-visszaköszöntek intéseik, kéretlen tanácsaik, az ölelések, melyekbe majd beleroppantunk egykor.

Amikor szülővé váltunk, lassacskán beigazolódni látszott minden kőbe vésett atyai okoskodás. Míg életünk első felében elfeledni, lassan felidézni vágytuk az untig hallgatott jótanácsokat. Közben telik az idő, olyan nagyon gyorsan telik, hogy nem érhetjük utol akkor sem, ha kapkodva kapaszkodnánk a visszaemlékezésbe. Van még lehetőségünk elmondani nekik, hogy ráébredtünk: igazuk volt? Felveszik még a telefont, hogy beismerjük, az idő múlása sokszor igazolta a rég fiókba hajított bölcsességeiket?

Minden kimerült este, minden törött váza, a véget nem érő éjszakai lázcsillapítás, az első biciklizés horzsolásai és szétmaszatolt fagyi: maga az élet. A pillanat, amikor megnyertük az első csatánkat, és elmondhattuk nekik, a viaszfoltos karácsonyi asztalterítők, apánk klinikai zárójelentése, és a perc, amikor van bátorságunk bocsánatot kérni attól, akit szeretünk: maga az élet. A nap, amikor mécsest gyújtunk azokért, akik átitatták életünket szeretettel: maga az élet. Maga az élet, míg a gyertyát nem értünk gyújtják meg. Ezért tiszteljünk, köszönjünk meg minden keserűséget, mert azt üzenik: létezünk.

- Szakál Adrienn -

[related-post post_id="4036526"]

[related-post post_id="4035181"]