Benne él a nemzet

Jó ideje gyötör egy érzés: akit arra ítélt a sors, hogy a magyar nyelv eredetéről kell vitába bocsátkoznia internetes közösségi oldalon, annak talán jobb meg sem születnie. Az e témájú szópárbajok tartalmi és vérmérsékleti jellemzőit ismerve ugyanis nagyjából két dolog történhet vele: amit ír, mond, gondol, az vagy hazafiatlan, vagy tudománytalan. Legalábbis így érezheti magát az illető a rengeteg kígyó-békától és tücsök-bogártól, amely rázúdul. Fábián György írása.

Azt szoktam mondani, hazánkban a labdarúgás mellett legalább két terület van, amihez mindenki ért: a gyermeknevelés és az anyanyelv. Maradva az utóbbinál, nem is meglepő, hogy sokan szívügyünknek tartjuk, kötődünk hozzá, és ennek nyomán erős véleményünk van róla – hiszen mindennap használjuk, a gondolkodásunk alapja, benne él a nemzet.

Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk – olvasom az Akadémia tudománynépszerűsítő oldalán. Találó tömörséggel igyekszik tisztázni ekképp a közbeszédben folyó – s egymás mellett elbeszélve parttalanodó – vitát, illetve feloldani az annak alapjául szolgáló félreértést. Rámutatva: a nyelvrokonságot nem tanácsos keverni a származásbeli (öröklődéstani, embertani) atyafisággal. Toldjuk meg egy játékos példával: az, hogy finnugor eredetű nyelvet beszélünk, önmagában nem zárja ki, hogy mi, magyarok a törököktől, a suméroktól, urambocsá, a Szíriusz valamelyik bolygójának népétől származzunk – vagy mindhármuktól.

A világ jelenségeinek magyarázatára számos mód kínálkozik. Művészet, tudomány, vallás, mitológia, ezotéria, ideológia és így tovább. Akadnak kérdések, amelyekre csak az egyik tudja a választ, s akadnak, amelyekre a másik. Vagy épp mindegyik, csak másképp. Nincs is ezzel gond. Inkább csak azzal: amikor az egyik a másiknak a nevében igyekszik fellépni, meggyőzni másokat, netán manipulálni.

- Fábián György -

[related-post post_id="4048790"]