Magyarország

2008.03.09. 22:07

Gyurcsány: a népszavazás nem buktatta meg a kormányt

<p>Budapest - A népszavazás vereséget szenvedett a politikai céljait tekintve, hiszen nem tudta megbuktatni a kormányt - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten, az MSZP elnökségének rendkívüli ülése után.</p>

A miniszterelnök elismerte ugyanakkor: a népszavazás tartalmát tekintve bejött a papírforma, hiszen 3 millió ember arra szavazott, hogy ingyen szeretne megkapni korábban fizetős szolgáltatásokat.

A miniszterelnök-pártelnök szerint az emberek a népszavazáson a pénztárcájukra hallgattak; a referendum eredménye ugyanakkor nem a baloldal kudarca, hanem "egy számító, önző politika pillanatnyi sikere." Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a jobb egészségügyhöz és felsőoktatáshoz több pénzre van szükség, és világossá kell tenni, hogy pénze csak az embereknek van. A polgárok vagy adóval és járulékkal, vagy közvetlenül fizetik meg a szolgáltatások árát. A kormányfő leszögezte: a következő években sokkal többet kell tenni azért, hogy az emberek megértsék ezeket az összefüggéseket.

A miniszterelnök szerint "úgy látszik, jó három millió emberenek nem sikerült ezt elmondani, viszont jónak tekinthető, hogy 4 millió ember nem volt hajlandó támogatni a kérdéseket." A kormányfő úgy fogalmazott: bár el lehet csábítani könnyelmű célokra 3 millió embert, de szerinte ez nem használ az országnak.

A pártelnök elmondta: véleménye szerint Magyarországot csak egy olyan program képes sikeressé tenni, amilyen az MSZP-é. Hozzátette: az MSZP és az MSZP elnöksége is határozottan támogatja azt a politikát, az ö személyes sorsa pedig összenőtt ezzel a politikával.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány dolga végrehajtani a népszavazás közjogi feladatát és minél hamarabb el fogják törölni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat.

Ezek is érdekelhetik