Vívás

2024.05.27. 11:38

Nagy Blanka bajnoki bronzzal zárt a felnőttek között egyéniben

A vívó országos bajnokság második napján is pástra léptek a DSI Debrecen pengeforgatói.

Haon.hu

Nagy Blanka

Forrás: DSI Debrecen-archív

A múlt pénteki nyitónapon a DSI Debrecen női párbajtőrözői közül Al-Hamai Jázminnak a csoportkörben, Sárvári Rita, Oláh Enikő és Berényi Rebeka Anna számára pedig a 64–es táblán ért véget az egyéni verseny.
Nagy Blanka és Nagy Emma viszont szombaton folytathatta a küzdelmeket. Nagy Blanka a 32 között Nébald Melinda ellen indította a napot és 15–6–ra győzte le az MTK reménységét. A nyolcaddöntőben a Vasas pengeforgatója, Fekete Bosziljka sem tudta megállítani, akit 15–11–re múlt felül. Következett Marchall Réka, ezt a párharcot 15–13–ra nyerte a debreceni tehetség. Az elődöntőben viszont Terhes Hanna 15 találatára csak 11 választ tudott adni, így a 3. helyen zárta a bajnokságot.
Nagy Emma Kozma Laurával vívta volna a szombati nap első asszóját, ám ellenfelét kizárták, így Gnám Tamarával találkozott élesben először. Ezt az összecsapást a TSC vívója 15–12–re nyerte, ami azt jelentette, Emma az előkelő 11. helyet szerezte meg.

Végeredmény:

1. Muhari Eszter (TSC)

2. Terhes Hanna (DVE)

3. Nagy Blanka (DSI Debrecen)

11. Nagy Emma (DSI Debrecen)

45. Sárvári Rita (DSI Debrecen)

56. Oláh Enikő (DSI Debrecen)

65. Berényi Rebeka (DSI Debrecen)

69. Al-Hamati Jázmin DSI Debrecen)

A férfi kardozók 32–es tábláján Íliász Nikolász 15–8–ra győzte le a DEAC színeiben induló Szabó Mártont és készülhetett a nyolcaddöntőre. Nagy Kristóf (UTE) ellen 15–8–ra nyert, ám a legjobb nyolc között a végső győztes Gémesi Csanád megállította (15–8) – tudóstott a DSI Debrecen oldala.
 

Végeredmény:

  1. Gémesi Csanád (MATE–GEAC
  2. Rabb Krisztián (Vasas)
  3. Szilágyi Áron (Vasas)
  4. Péch Miklós (MTK)
    6. Íliász Nikolász (DSI Debrecen)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában