Tájékoztatás

2024.06.17. 19:15

Nem állnak le az útfejlesztések Debrecenben – fotókkal

Több utcán is dolgoznak a munkagépek. Az útfelújítások a nyári időszakban is folytatódnak.

Haon.hu

A Hun utcában élők számára is kényelmesebb lesz a közlekedés

Forrás: Kiss Annamarie

Tovább folytatódnak az útfelújítások Debrecen több pontján is – derült ki a debreceni városháza közleményéből. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az 1-es villamos vonalán pályafelújítási munkálatok folynak. Nagyfelületű aszfaltozások folynak többek között a Derék utca 124-142. közötti szervizúton, a Dugovics Titusz utcán, az Izsó utcán, valamint a Hun utcán is. 

Az útfelújítás jól halad az Izsó utcán
Az útfelújítás jól halad az Izsó utcán
Forrás: Kiss Annamarie

Az útfelújítás a közösségi közlekedést is érinti

A Hun utcán a munkák ideje alatt teljes útzár van érvényben. Az utcában élők számára a reggeli kihajtás, délután pedig a behajtás biztosított az ingatlanokra. Mint a közleményben írták, a DKV Zrt. által üzemeltetett 44-es jelzésű autóbuszok pedig terelő útvonalakon közlekednek. Június 17-től várhatóan július 17-ig ráadásul a Szávay Gyula utcát a Hun utca csatlakozásánál le is zárják. A munkálatok július végén érhetnek véget. 

Az útfelújítás a Hun utcát is érinti
Az útfelújítás a Hun utcát is érinti
Forrás: Kiss Annamarie

További útépítések zajlanak többek között a Kárókatona utcán, a Basahalom utcán, a Zelemér utcán, illetve a Kartács utcán is. 

A teljes lista alább látható.

Munkafolyamat megnevezéseHelyszín (Munkaterület)MegjegyzésVárható befejezés
Vágányfelújítás az 1-es villamos vonalán


 


 


 


 

Az 1-es villamos vonala


 


 


 


 

Ideiglenes forgalomkorlátozás, a villamosközlekedés forgalmi rendjének megváltozása

Bővebb információ a www.dkv.hu oldalon olvasható.

2024. 06. 10. – 2024. 06. 23.
Nagyfelületű aszfaltozásA Derék utca 124-142. közötti szervizútÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás, megállási tilalom2024. 05. 27. – 2024. 06. 27.
Nagyfelületű aszfaltozásDugovics Titusz utcaÚton folyó munkák, útlezárás, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 28. – 2024. 06. 28.
Nagyfelületű aszfaltozás

Izsó utca 

(a Kardos Albert utca és a Dobsina utca közötti szakasz)

Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 09. – 2024. 06. 21.

Nagyfelületű aszfaltozás


 

Hun utca A munkák ideje alatt teljes útzár lesz. Az utcában élők számára a reggeli kihajtás, délután pedig a behajtás biztosított lesz az ingatlanokra. A DKV Zrt. által üzemeltetett 44-es jelzésű autóbuszok pedig terelő útvonalakon közlekednek. Bővebb információ a www.dkv.hu oldalon olvasható.2024. 07. 31.
Hun utca – Szávay Gyula utcaA munkavégzés ideje alatt a Szávay Gyula utca a Hun utca csatlakozásánál lezárásra kerül!


 

2024. 06. 17. – 2024. 07. 17.


 

Nagyfelületű útjavításA Darabos utca 3-7. előttÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 04. 15. – 2024. 06. 28.
Nagyfelületű aszfaltozásSétakert utcaÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 04. 25. – 2024. 06. 15.
ÚtépítésKárókatona utcaÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 24. – 2024. 06. 30.
Útépítés

Keresztesi utca 

(Erdei Ferenc utca – Tordai Gábor utca közötti szakasz)

Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 24. – 2024. 06. 30.
Útépítés

Fekete István utca 

(a Bocz Ernő utca és a Szelényi Ferenc utca közötti szakasz)

Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 16. – 2024. 07. 04.
ÚtépítésÉszaki sor, Vashámor utcaÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 21. – 2024. 07. 31.
ÚtépítésBasahalom utca Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 13. – 2024. 06. 17.
ÚtépítésMészöly Géza utca, I. ütemÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 04. 29. – 2024. 07. 05.
ÚtépítésZelemér utcaÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 04. 24. 2024. 07. 31.
Útépítés

A Kartács utca 

(a Hajdú köz és a Hangyás utca közötti szakasz)

Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 05. 02. – 2024. 06. 28.
ÚtépítésHegyköz utcaÚton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 04. 11. – 2024. 07. 31.
A Sámsoni út négysávosítása A Sámsoni út Báthori utca és Simon István utca közötti szakaszán

Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás


 


 

2023. május 24-től


 

Szennyvíz-nyomóvezeték építéseHatár útÚton folyó munkák, útlezárás, ideiglenes forgalomkorlátozás2024. 07. 31.
Távhővezeték felújításaA Darabos utca 9-11. között

Úton folyó munkák, útszűkület, ideiglenes forgalomkorlátozás


 


 

2024. 05. 21. – 2024. 06. 14.
KátyúzásDebrecen egész területénFolyamatos
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában