2024.05.05. 19:37
Anyák napi Loki-gála: simán legyőzte a Vácot is a DVSC – fotókkal
A remek rajt és a nagyszerű debreceni vvédekezés meghatározta a meccs alakulását. A DVSC Schaeffler immár kilenc bajnokit nyert zsinórban.
Győzött a DVSC Schaeffler a Vác ellen
Forrás: Molnár Péter
A váciakat fogadta a DVSC Schaeffler együttese a Hódosban vasárnap este. A 21. forduló rangadóján a két bajnoki pont mellett az is volt a tét, hogy életben tartsa dobogós reményeit a Loki. Többször is foglalkoztunk vele, idén különösen kiélezett a női kézilabda-bajnokság élcsoportja, és hiába verte meg nemrég a Mosonmagyaróvárt a DVSC, pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény a dunántúliaknak kedvez.
Villámrajtot vett a DVSC Schaeffler
Mivel az összecsapást gyakorlatilag párhuzamosan rendezték az FTC–DVSC foci rangadóval, így talán a vártnál valamivel kevesebben foglaltak helyet a Hódos lelátóin. A Loki ezúttal a Gabrijela Bartulovic - Grosch Vivien, Vámos Petra, Szabó Nina, Tamara Haggerty, Kácsor Gréta Petrus Mirtill sorral kezdett. Újra a meccskeretben volt Elinore Johansson, a svéd átlövőt a Kisvárda ellen „pihentette” Szilágyi Zoltán vezetőedző. Grosch, Vámos, Kácsor és Planéta góljaival gyorsan robbantott a DVSC Schaeffler, az ötödik percben Herbert Gábor, a Vác trénere kikérte az első idejét. A szakember nem igazán tudott hatni tanítványaira, mert Petrus szélről, Szabó Nina pedig középről volt eredményes.
Kiválóan védekezett a Debrecen, ennek eredményeképp a Vác a kilencedik percben tudta először bevenni a jól Bartulovic kapuját.
Idővel persze felébredt Csipkerózsika-álmából a vendégcsapat is, a korábbi Loki-alapember, Bordás Réka lőtt szép gólt beállóból. Ettől függetlenül a DVSC Schaeffler diktálta a tempót, 10–3-nál már másodjára kiabált játékosaival Herbert Gábor a pálya szélén. Emberhátrányban is kiválóan működött a védekezés, teljesen bénultnak tűnt a Vác, még a Haggerty kiállítása miatti két percet is 2–0-ra nyerte a Loki. Nem sokkal később a másik beálló, Füzi-Tóvizi Petra is kiült két percre, de ezt a periódust sem bukta el a Debrecen. Mindent elmond a DVSC támadójátékáról, illetve a Vác védekezéséről, hogy a vendégek már az első félidőben becserélték mindhárom kapusukat. Már a 24. percben a tízgólos előnyért támadhatott a DVSC Schaeffler, ám Győri Alexa kapusban már kezdtek elakadni a labdák. Megtorpanni látszott a Vasutas, Szilágyi Zoltán időt is kért, hogy átbeszélje játékosaival, min lehet még inkább javítani. Kácsoré volt a játékrész utolsó találata, így 19–11-es Loki-vezetésnél vonultak pihenőre a felek.
DVSC–Vác női kézilabda-mérkőzés
Fotók: Molnár PéterVolt tíz gól is a DVSC Schaeffler fórja
A Loki szakmai stábja a szokásoknak megfelelően elosztotta a két félidőt a kapusok között, így fordulás után már a francia Catherine Gabriel állt a gólvonalon. Szabó Nina nyitotta a gólok sorát. A 35. percben megtört a jég, Jovovics Jovana góljával tízet tett közzé a DVSC, számolt is a Hódos népe. Mintha ezzel kicsit meg is elégedett volna a Debrecen, Szilágyi Zoltán 24–17-nél a 42. percben magához is hívta Vámosékat, hogy átbeszéljék a hibapontokat. Újra tízre hízott a hazai fór, az utolsó percek pedig már csendesen leperegtek – volna, ha Gabriel a szép védéseivel nem szórakoztatta volna a közönséget. A vége 32–24 a Loki javára, ilyen arányban is megérdemelten nyertek a piros-fehérek.
A tények Női kézilabda NB I., 21. forduló DVSC Schaeffler–Praktiker-Vác 32–24 (19–11) Debrecen, 800 néző. Vezették: Hargitai, Markó DVSC: Bartulovic – Grosch 2, Vámos P. 3, Szabó N. 4, Haggerty 1, Kácsor 3, Petrus 5. Csere: Gabriel (kapus), Planéta 4, Füzi-Tóvizi 5, Hornyák D., Csernyánszki 1, Jovovics 2, Vámos M. 2, Johannson. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán Vác: Bukovszky – Such 1, Kovács Anikó 1, Bordás 4, Kuczora 4, Csíkos 3, Csire 1. Csere: Csizmadia, Győri A. (kapusok), Marincsák 2 (1), Kovalcsik 4, Ballai B. Ballai A., Kurucz 4 Bánfai K. Varga E. Vezetőedző: Herbert Gábor Az eredmény alakulása: 8. perc: 6–0. 15. p.: 12–3. 29. p.: 17–11. 35. p.: 22–12. 41. p.: 24–17. 55. p.: 31–22. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 2/0, illetve 2/1. |
A 21. forduló eredményei: NEKA–Győr 28–43 FTC–Budaörs 39–27 Dunaújváros–MTK 34–36 Vasas–Kozármisleny 34–36 Békéscsaba–Mosonmagyaróvár 34–36 DVSC Schaeffler–Vác 32–24 Fehérvár–Kisvárda 27–20 |
A női kézilabda NB I. állása
|