Labdarúgás

2024.05.19. 11:30

Szrdjan Blagojevics: A végén 10 fiatal futballistával játszottunk, sajnálom a vereséget

A szerb mester szerint a kiállítás rányomta a bélyegét a meccsre. Szrdjan Blagojevics kiemelte a szurkolók támogatását.

Orosz Krisztofer

Szrdjan Blagojevics szerint a piros lap után eldőlt a meccs

Forrás: Napló-archív

A DVSC az OTP Bank Liga utolsó fordulójában a Felcsút vendége volt szombaton 17 óra 45 perckor. A Debreceni VSC meccse különösebb téttel már nem bírt, de mindenképpen szerették volna győzelemmel zárni az idényt Dzsudzsák Balázsék. A bravúr elmaradt, hiszen már az első félidőben megfogyatkozott Szrdjan Blagojevics alakulata, Manriquét állította ki a játékvezető miután megítélt egy véleményes tizenegyest. A hajdúságiak így is tudtak szépíteni Bódi révén, de a második játékrészben bedarálta a piros-fehéreket a Felcsút: többek között Nagy Zsolt klasszisának is köszönhetően 4–1-re nyert a hazai csapat, akik a Fehérvár botlásának köszönhetően megkaparintották a bronzérmes pozíciót. 

Szrdjan Blagojevics, DVSC, Loki, Labdarúgás
Szrdjan Blagojevics szerint mindent megtettettek a játékosai
Forrás: NS-archív/Árvai Károly

Szrdjan Blagojevics szerint hamar eldőltek a lényegi kérdések 

A DVSC trénere, Szrdjan Blagojevics igyekezett az egész találkozóón tűzben tartani a debrecenieket, de így is sima lett a rangadó vége. A hajdúsági vezetőedző a klub honlapjának úgy fogalmazott a találkozó után, büszke arra, hogy a végén csak fiatalokkal játszott a Loki. – Nincs különösebb elemezni való, a 11-es és a piros lap döntött. 

Ebben a felállásban nehéz dolgunk volt, de elégedett voltam azzal, ahogy kezdtünk, aztán jött a büntető.

Nagyon örülök, hogy több játékos is debütált a csapatban, gratulálok nekik, ez fontos a klub számára. A végén 10 rendkívül fiatal futballistával játszottunk, sajnálom a vereséget. Köszönöm a támogatást a szurkolóinknak – nyilatkozta. 

A DVSC így az ötödik helyen zárta az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonját. A tavalyi bravúros szereplést nem sikerült tehát megismételni, ugyanakkor voltak olyan pillanatok a szezon során, amelyekre lehet alapozni a következő pontvadászatban. Elég csak arra gondolni, hogy vannak olyan debreceni fiatalok, akikre lehet számítani az NB I.-ben. Többek között idén bemutatkozott a piros-fehéreknél Erdélyi Benedek, Cibla Flórián, Kocsis Dominik, Hornyák Csaba, Batai Tamás és Tuboly Máté is. 

OTP Bank Liga 33. forduló 

PAFC–DVSC 4–1(2–1) 

Felcsút, Pancho Aréna, Vezette: Rúsz Márton 

PAFC: Pécsi – Szolnoki (Corbu 70.), Stronati, Maceiras, Brandon (Levi 70.) – Komáromi, Puljic (Vékony), Golla, Nagy – Nissila (Colley 80.), Plsek. Vezetőedző: Hornyák Zsolt. 

DVSC: Megyeri (Erdélyi 82.) – Tuboly, Baranyai, Romancsuk, Manrique – Ojediran, Szuhodvoszki, –Dzsudzsák (Batai 76.), Bódi (Gellén), Vajda (Cibla) – Domingues (Hornyák 69.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics. 

Gól: Nagy Zsolt 1–0 (15. perc), Komáromi György 2–0 (36. perc), Bódi Ádám 2–1 (48. perc), Nagy Zsolt 3–1 (49. perc), Komáromi György 4–1 (90. perc). 

Piros lap: Manrique (24. perc). 

A tabella: 

  1. Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80–30 74 
  2. Paksi FC 33 17 7 9 51–42 58 
  3. Puskás Akadémia 33 15 10 8 60–35 55 
  4. Fehérvár FC 33 16 6 11 55–40 54 
  5. Debreceni VSC 33 14 6 13 49–48 48 
  6. Kecskeméti TE 33 13 6 14 45–45 45 
  7. Diósgyőri VTK 33 12 9 12 50–56 45 
  8. MTK Budapest 33 12 8 13 43–62 44 
  9. Zalaegerszegi TE 33 12 7 14 54–60 43 
  10. Újpest FC 33 11 4 18 45–67 37 
  11. Kisvárda 33 9 4 20 40–55 31 
  12. Mezőkövesd 33 5 6 22 31–63 21 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában