Labdarúgás

2024.03.18. 14:00

Bárány Donát: Szeretnénk idén is megmutatni magunkat Európában!

A Loki fantasztikus győzelmet aratott a ZTE ellen.

Orosz Krisztofer

Bárány Donát fontos gólokat szerzett

Forrás: Nemzeti Sport/Kovács Péter

A DVSC vasárnap ebédidőben a Zalaegerszeg gárdáját fogadta a Nagyerdei Stadionban. Előzetesen szoros meccsre lehetett számítani, hiszen a 10. helyezett ZTE-nek is reális esélye volt megcsípni a negyedik helyet egy esetleges győzelemmel. Azért fontos ez, mert amennyiben az FTC lesz a bajnok és a kupagyőztes is, akkor a bajnokság negyedikje indulhat az európai kupaporondon. A találkozón azonban hamar megszerezte Ojediran a vezetést. A találat után sem állt le a Vasutas, s Vajda, Dzsudzsák és Bárány góljaival már 4–0 szerepelt az eredményjelzőn az első félidőt követően. A fordulás után hamar szépítettek a vendégek, de ez kevésnek bizonyult a felzárkózáshoz. A vezetés birtokában pontosan annyit adtak ki magukból a hajdúságiak, amennyit kellett. Egy gól azonban még így is esett: Bárány Donát tette fel az i-re a pontot, így a DVSC 5–1-re megverte a Zala vármegyeieket. 

Különleges sikert aratott a Loki 

A lefújást követően a hazaiak trénere, Szrdjan Blagojevics elégedetten értékelte a találkozót. A szerb vezetőedző hangsúlyozta, amióta a Debrecen mestere, ez a legnagyobb arányú győzelme, ezért is különleges a ZTE ellen aratott siker. – Nagyon sokat jelent ez a győzelem mind a srácoknak, mind nekem. Az első félidőben 4–0 volt az állás, nem is kívánhatnék jobb játékrészt. Teljesen kontroll alatt tartottuk az első játékrészt, nagyon büszke vagyok. 

Annak külön örülök, hogy egy Mezőkövesd elleni kisiklást és egy paksi pontvesztés után megmutattuk, képesek vagyunk ilyen meccseken is nagyarányú győzelmet aratni.

Mindenki együtt van a nehéz szituációkban, a szurkolók, a játékosok, a stáb, a média, ez a mi legnagyobb fegyverünk. Persze, könnyű egy ekkora sikernél edzőnek és szurkolónak lenni, de azon leszünk, hogy továbbra is jól futballozzunk – mondta. 

Beleért vagy sem? 

Bárány Donát az egész mérkőzésen ihletett formában futballozott, többek között az ő egyéni teljesítmények is köszönhető a győzelem. Sokan azonban vitatkoznak azon, Vajda Botond beadásába belecsúsztatott-e, vagy sem? A támadó úgy fogalmazott, súrolta a fejét a labda, de majd eldöntik, mesterhármast szerzett-e a meccsen. – Úgy éreztem, beleértem a labdába, talán kissé irányt is változtatott, de a legfontosabb, hogy a szituáció után gólt kiálthatott a közönség. Végre egy sima meccset tudtunk hozni, egy ideje ezért dolgozunk, örülök, hogy kijött a lépés. 

Ezen az úton kell tovább haladni, bízom benne, hogy odaérhetünk az európai kupaindulást jelentő helyek egyikére.

A siker mellett nyilván örülök a góljaimnak, de mindig a közös siker van a szemem előtt – nyilatkozta a csatár, majd hangsúlyozta: jó érzés olyan nyomás alatt játszani, hogy üldözőként egy-egy győzelemmel lépéselőnybe is kerülhetnek a Fehérvár FC-vel szemben. 

OTP Bank Liga 25. forduló 

DVSC–ZTE 5–1 (4–0) 

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4002 néző. Vezette: Antal Péter 

DVSC: Megyeri – Baranyai, Dreskovics, Lagator, Ferenczi (Hornyák 85.) – Ojediran, Dzsudzsák (Tuboly 74.), Szuhodovszki (Loncsar 63.) – Domingues (Bódi 63.), Vajda (Kocsis 74.) – Bárány Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics. 

ZTE: Dombó – Várkonyi (Meschak 45.)), Mim, Stefanos, Szendrei – Hadida (Sajbán 45.) , Bedi – Csóka, Gruber (Németh 45.), Sankovic – Mance. Vezetőedző: Márton Gábor. 

Gól: Ojediran 1–0 (4. perc), Vajda 2–0 (25. perc), Dzsudzsák 3–0 (34. perc), Bárány 4–0 (38. perc), Németh 4–1 (48. perc), Bárány 5–1 (71. perc). 

A tabella: 

1. Ferencvárosi TC 24 16 4 4 62–23 52 

2. Paksi FC 25 15 5 5 44–29 50 

3. Fehérvár FC 25 13 3 9 43–36 42 

4. Debreceni VSC 25 10 6 9 37–31 36 

5. Puskás Akadémia 25 9 9 7 38–29 36 

6. Diósgyőri VTK 24 10 5 9 39–37 35 

7. MTK Budapest 25 10 5 10 33–47 35 

8. Kecskeméti TE 25 10 3 12 35–38 33 

9. Újpest FC 25 9 4 12 33–49 31 

10. Zalaegerszegi TE 25 8 5 12 36–50 29 

11. Kisvárda 25 6 2 17 26–41 –15 20 

12. Mezőkövesd 25 5 5 15 24–40 –16 20 

25. Forduló eredményei: 

Március 16., szombat 

Újpest–Mezőkövesd 2–2 

DVTK–Paksi FC 2–1 

Kecskemét–Fehérvár 0–1 

Március 17., vasárnap 

DVSC–Zalaegerszegi TE FC 5–1 

Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 1–1 

MTK–Kisvárda 2–1 

A 26. forduló párosításai: 

Március 29., péntek 

20.00: Puskás Akadémia–Fehérvár (Tv: M4 Sport) 

Március 30., szombat 

14.30: Kisvárda–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) 

17.00: MTK Budapest–Kecskemét (Tv: M4 Sport) 

19.30: Zalaegerszegi TE–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) 

Március 31., vasárnap 

15.30: Paks–Újpest (Tv: M4 Sport) 

18.00: Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában