DVSC

2024.02.18. 17:02

Elmaradt a VARakozástól a Loki

Nem a debrecenieknek kedveztek a bírói döntések, de nem csak ezen múlt a három pont sorsa.

Molnár Szilárd

Joggal lehetnek szomorúak Dzsudzsák Balázsék

Forrás: Czinege Melinda

Egy vitákra okot adó tizengyesgóllal kapott ki a DVSC a Fehérvártól, de hiba lenne csak ebben keresni a vereség okát. Újabb rangadó várt a DVSC labdarúgóira a bajnokságban vasárnap délután, a Ferencváros elleni hazai vereség után ezúttal Székesfehérváron próbáltak javítani a piros-fehérek. Előzetesen ez nem is tűnt lehetetlen feladatnak, hiszen a két gárda elmúlt négy egymás elleni bajnokiján veretlen maradt a Loki, Debrecenben háromszor is Dzsudzsák Balázsék győztek, míg idegenben 1–1-re végeztek a felek. Az idei kiírásban az ősszel a Vasutas szerezte meg a 3 pontot, Bárány Donát góljával és Brandon Domingues duplájával 3–1 lett az eredmény a Nagyerdei Stadionban.

Szurkolói szempontból is kiemeltnek számított a mérkőzés, ennek megfelelően a vendégszektorban szép számban foglaltak helyet a Loki-drukkerek. Szrdjan Blagojevics vezetőedző ezúttal a Megyeri – Baranyai, Lagator, Pellumbi, Ferenczi – Ojediran, Loncsar – Szécsi, Dzsudzsák, Domingues – Bárány kezdőtizenegynek szavazott bizalmat. Több hiányzója is volt a Vasutasnak: Thor és Oliveira sem volt a meccskeretben (utóbbi a hírek szerint kegyvesztetté vált); Alekszandrosz Kiziridiszt kölcsönadták Szlovéniába, míg Varga József szerződést bontott a csapatta – ennek hátteréről itt olvashatnak bővebben.

Jó iramban kezdődött a találkozó, a vendégek irányították a játékot. Az első lehetőséget is a fehér mezes hajdúságiak alakították ki, de Bárány Donát visszagurítása pontatlan volt. Nem izzadtak le a kapusok az első negyedórában, inkább mezőnyben folyt a játék, így a két drukkerhad is gyakrabban foglalkozott egymással. Dusan Lagator ollózott kapura egy kavarodást követően a 16. percben, de annak is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Mindkét csapat igyekezett már az ellenfél térfelén megakasztani a rivális támadásait, mondjuk azt, hogy  ennek köszönhetően volt csapkodó a játék, és nem a technikai hibák miatt… Dzsudzsák Balázs kanyarított szépen Brandon Domingues elé a bal oldalon, de a francia-portugál középpályás beadása senki sem volt jó.

A 24. percben Baranyai Nimródon harcot ki egy könnyű síppal befújt tizenegyest Katona, de Stefanelli próbálkozását védte Megyeri Balázs, ám a VAR-vizsgálat után Andó-Szabó Sándor megismételtette a büntetőt, melyet Christensen a kapu jobb oldalába lőtt... 1–0.

Az ítélet kihozta a sodrából Blagojevics mestert is, aki reklamálásért sárga lapot kapott. A sokkból jó 10 perc után tért magához a Vasutas, Bárány harcolt ki szabadrúgást 23 méterre a kaputól a 41. percben. A csapatkapitány Dzsudzsák kapura tekerte a labdát, de a sorfalban álló Csongvai szögletre fejelte. A pontrúgást Bárány csúsztatta mellé.
A hajrá a Lokié volt, Stefan Loncsar szerzett erőszakosan labdát a hazaiak alapvonalánál, de a visszagurítást Dzsudzsák az égbe lőtte. Bő egy perc múlva Hamzat Ojediran kanyarított be jobbról, Bárány szépen stukkolt a hosszú irányába, de Tóth kapus nagy bravúrral kiütötte a labdát, így 1–0-nál vonultak félidőre a csapatok.

Meddő fölény

Szünetben nem cseréltek az edzők. A játékrész első helyzete a Lokmotívé volt: Dzsudzsák ívelt be egy szabadrúgást a jobb oldalról, de Lagator mellé csúsztatott. Pellumbi iramodott meg a bal oldalon, veszélyesen adott be, de üggyel-bajjal felszabadítottak a védők. Ferenczi János ágyúzott kapura, de Tóth ezúttal is védett. Egy újabb debreceni labdaszerzést követően Domingues lőtt fölé-mellé. A fehérváriak teljesen visszaálltak, és azt várták, hogy jöjjenek a vendégek, ők pedig kontrázhassanak. A télen a Honvédtól megszerzett Kocsis Dominik debütált a Lokiban, Szécsi Márkot váltotta az 58. percben. Dzsudzsák íveltbe be a sokadik pontrúgását, a labda teljesen üresen találta Ojedirant az ötösön, de a nigériai szűrő ballal a kapufa mellé belsőzött.

Megélénkült a meccs, a 69. percben újabb friss erőket vetett be a Debrecen, Ojediran és Baranyai hagyta el a pályát, érkezett Christian Manrique és Tuboly Máté, utóbbi foglalta el a jobbhátvéd posztot.

Ismét meddővé a DVSC futballja, szinte semmi veszélyt nem jelentettek a mieink Tóth kapujára. Ez feltűnt a debreceniek szakmai stábjának is, mert a 81. percben Szuhodovszki Soma és Bódi Ádám is érkezett Loncsar és Domingues cseréjeként. Szuhodovszki nem sokkal később egy életerős lövést küldött kapura, de Tóth bravúrral hárított – ahogy a hajrában is többször is, így maradt az 1–0-s hazai siker.
Érthetetlen, hogy miért csak a fehérváriak gólja után élénkült meg a Loki játéka, ha az elejétől nagyobb nyomást helyeztek volna a dunántúliakra, lehet nem pont nélkül indulnak vissza a cívisvárosba.
 

A tények
OTP Bank Liga, 21. forduló.
Fehérvár FC–DVSC 1–0 (1–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 4770 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor
Fehérvár: Tóth B. – Serafimov, Spandler, Gergényi – Bese, Csongvai, Christensen (Simut, 86.), Schön – Katona M. (Sigér, 59.), Berki (Gradisar, 59.), Stefanelli (Pető, 74.). 

Vezetőedző: Bartosz Grzelak.
DVSC: Megyeri – Baranyai (Tuboly, 69.), Lagator, Pellumbi, Ferenczi – Lonccar (Szuhodovszki, 81.), Ojediran (Manrique, 69.) – Szécsi (Kocsis, 58.), Dzsudzsák, Domingues (Bódi, 81.) – Bárány. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Gól: 1–0 Christensen (30. perc – büntetőből) 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában