2024.02.03. 21:45
Vereséget szenvedtek a debreceni kosarasok
Andjelko Mandics szerint a megfelelő eredményhez nem elég 20 perc jó játék.
A debreceniek mindent megtettek, de ez is kevés volt
Forrás: DEAC-archív
A legutóbbi három idegenbeli mérkőzését megnyerő DEAC a közelmúltban egyre jobb formába lendülő Kaposvár otthonába látogatott. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést két perc elteltével már 6–0-s előnyre tettek szert. Edwin és Drenovac révén a hajdúságiak is megkezdték a pontgyártást. Alacsony szerkezetre váltottak a cívisvárosiak, de így sem sikerült lelassítani a vendéglátókat, újabb három perc elteltével Puska leindítása után második időkérését is kénytelen volt kikérni a szakmai stáb. A félidőt ugyan Hőgye hármasa zárta, de így is 50–39-es hazai vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a felek – írta a deac.hu.
Szoros lett a vége
Eleinte a fordulás után sem a védekezésről szólt a játék, felválva estek a kosarak. A DEAC törte meg hamarabb a sormintát, Buljevic zsákolása után Mócsán süllyesztett el egy triplát, ezzel hosszú idő után egyszámjegyűre olvadt a differencia (56–49). Érezhetően jóval keményebbé vált a debreceni védelem. A záró felvonást Williamson kettő plusz egyes akciója indította, majd Szőke volt eredményes a sarokból. Tadics és Drenovac duplái után a szerb irányító kintről is betalált, de az összes felzárkózási kísérletre érkezett egy hazai válasz, így a hazaiak 92–85 arányban megnyerték a mérkőzést.
Megállt a tudomány
A lefújást követően a DEAC trénere, Andjelko Mandics értékelte a meccset. – Most is beigazolódott, hogy húsz perc kosárlabda nem mindig elég a győzelemhez. A fordulás sokkal jobban játszottunk, de a felzárkózás sokat kivett belőlünk, és amikor meg kellett volna fordítani a meccset, akkor megállt a tudomány – mondta.