2024.01.22. 17:31
Varga Kevin újra piros-fehérben bizonyíthat
A Debrecenben nevelkedett, 14-szeres válogatott futballista az Apollon Limasszol után Sepsiszentgyörgyön bizonyíthat.
Varga Kevin székelyföldre teszi át székhelyét
Fotó: KISS ANNAMARIE/Napló-archív
Mint korábban írtuk, a ciprusi élvonalban szereplő Apollon Limasszol hivatalos X (korában twitter) oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontotta a 14-szeres magyar válogatott Varga Kevin szerződését. Hétfőn az is eldőlt, hogy a debreceni nevelésű, 14-szeres válogatott szélső a Sepsi OSK-ban folytatja pályafutását – jelentette be a sepsiszentgyörgyi klub a közösségi médiában.
Már több helyen is megfordult
A DVSC saját nevelésű futballistája, Varga Kevin első külföldi csapata 2020-tól a török első osztályú Kasimpasa együttese volt. A négy éves szerződés megkötésével a debreceni klub akkor jelentős bevételhez jutott, hisz a török csapat akkor 850 ezer eurót fizetett a Lokinak, de úgy tűnt, hogy a játékos a saját karrierje szempontjából is rendkívül jól járt. Varga Kevin az isztambuli csapatban is hamar alapemberré vált, s bár közben egy bokaszalag-sérülés hátráltatta, összesen 55 tétmérkőzésen lépett pályára, és hat gólt is szerzett, aztán egy edzőváltás után mégis egyre kevesebb lehetőséget kapott.
A karcagi származású középpályás aztán egy újabb lépcsőfokot léphetett volna, hiszen 2.10 millió euró ellenében fél évig kölcsönben a svájci Young Boysban szerezhetett volna tapasztalatokat, de nem túlzottan sokszor, csupán hatszor jutott szóhoz. Ezt követően ismét Törökországban kötött ki, a Hataysporban 12 mérkőzésen játszott, de hamarosan onnan is távozott, és rövid időre visszatért Debrecenbe. Varga Kevin a Lokiban 2023 tavaszán 12 bajnokin és 1 kupameccsen futballozott, majd tavaly szeptemberben szabadon igazolhatóként szerződött a ciprusi Apollon Limasszolhoz, ahol 9 bajnokin lépett pályára, ám gól vagy gólpassz nem fűződött a nevéhez.
Szép elismerés
Varga Kevin 2017-ben mutatkozott be a magyar élvonalban, s már rögtön az első meccsén gólt szerzett, később „Az év felfedezett” játékosának is megválasztották. A jelenleg 27 esztendős támadó szellemű középpályás összesen 105 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 12 találatig jutott a Loki színeiben.
Az éremért mennek előre
Varga Kevin új csapata, a Sepsi OSK jelenleg a román élvonal 5. pozícióját foglalja el, de csupán három pontra van az ezüstérmes pozíciótól. A sepsiszentgyörgyi csapat tavaly nyáron kis híján az Európa Konferencia Liga csoportkörébe is bejutott, ám egy hazai döntetlen után a norvég Bodö/Glimt a visszavágón rendes játékidőn túli hosszabbításban egy hajszállal jobbnak bizonyult.
Nem Varga Kevin lesz a klub egyetlen magyar válogatott labdarúgója, ugyanis a játékoskeret tagja Varga Roland és Kecskés Ákos.