2024.01.27. 19:39
Apróságokon múlott: a Ferencváros legyőzte a DVSC Schaefflert – fotókkal
Jobban kezdett az FTC, majd visszajött a meccsbe a Loki, a végén a budapestiek örülhettek.
DVSC Schaeffler–FTC kézilabda-mérkőzés a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban
Forrás: Czinege Melinda
A DVSC Schaeffler hazai környezetben fogadta a Ferencvárost szombat este 18 órakor a női kézilabda NB I. 13. fordulójában.
Öröm volt látni a Hódos Imre Sportcsarnokot, hiszen a kezdés előtt néhány perccel teljesen megtelt a létesítmény.
A debrecenieken a melegítés alatt látszott, sokkal felszabadultabbak, mint a fővárosiak. A zöldeket is nagy létszámban kísérték el a szimpatizánsaik, ám a lelátón abszolút fölényben voltak a hajdúságiak. A rangadót a Gabriel, Töpfner, Hámori, Haggerty, Planéta, Vámos Petra, Petrus Mirtill összeállításban kezdték a hazaiak.
A meccset a zöld-fehér csíkos mezben kézilabdázó vendégek kezdték, Malestein meg is szerezte a fővárosi vezetést. Remekül védekezett az elején a piros dresszben játszó debreceni együttes, a budapestiektől pedig kisebb videózás után kiállították Edwige Beatrice-t. Az első cívisvárosi találatot Töpfner Alexandra szerezte meg az 5. percben. Az emberelőnyt nem tudta a legjobban kihasználni a Loki, ehhez kellett Böde-Bíró Blanka parádés kezdése. A hazai kapuban Catherine Gabriel sem maradt adós a bravúrokkal. Viszonylag hamar Tomori Zsuzsát is kiküldte két percre a játékvezető, Hámori pedig fantasztikus egyéni alakítást követően egyenlített, majd őt is figyelmeztették a bírók (2–2).
A 9. minutumban Kácsor is betalált, ezzel a mérkőzés során először szerzett vezetést a DVSC Schaeffler, de Simon Petra az ellentámadásból egalizált.
Igazi rangadóhangulata volt az összecsapásnak, mindkét B közép kitett magáért.
A félidő felére már néggyel vezetett az FTC, Szilágyi Zoltán pedig időt is kért. Jovana Jovovics törte meg a hazai gólcsendet, időközben pedig Bartulovics váltotta Gabrielt. A 19. percben már 10–5-re vezettek Tomoriék, és nem úgy nézett ki, hogy ráülnek az eredményre. A játékrész utolsó 10 percére 6–11-es állásnál fordultak a felek, Füzi-Tóvizi Petra faragott a hátrányból. A játékvezetők nagy formában voltak, számolni is alig lehetett, hányadik kettő percet osztották már ki.
A félidő végére mindkét oldalon becsúsztak a technikai hibák, de a Fradi élesebb volt, így megérdemelten 14–8-ra vezetett a félidőben.
Más játékrész volt
A fordulást követően rögtön egy büntetőt kapott a Loki, amelyet Töpfner hideg kézzel értékesített. Magasabb fordulatszámon kezdett a Vasutas, Töpfner újabb gólt szerzett, az FTC pedig hamar emberhátrányba került. A debrecenieknek nem igazán sikerült kihasználniuk az emberelőnyüket, Tomori időközben újabb kettő percet kapott, a közönség teljesen a hazaiak mellé állt, de Böde-Bíró Blanka folyamatosan bizonyította, hogy a világ egyik legjobb kapusa. Gabriel parádézott, Töpfner újabb találatot jegyzett, a zöldek trénere pedig 11–14-nél időt kért.
Elég impozáns kezdést produkáltak a piros mezesek, hét percig nem tudott betalálni a Fradi.
DVSC Schaeffler–FTC női kézilabda-mérkőzés
Fotók: Czinege MelindaA vendégek büntetőt hibáztak, a Loki pedig feljött két gólra. Talán a legrosszabbkor ítélt ismét büntetőt a játékvezető a zöldeknek, a debreceniek pedig újfent eggyel kevesebben lettek. Alig voltak a találkozón olyan percek, amikor teljes létszámban kézilabdáztak a csapatok.
A Ferencváros-szurkolók az idő előrehaladtával bátrabbak lettek, úgy gondolták, a játékot segíti, ha frissítőitalokat öntenek a pályára. A meccs néhány percig állt, a fradisták remek alakítása miatt.
A folytatásban Catherine Gabriel ismét büntetőt védett, Szilágyi Zoltán pedig időt kért 14–18-nál. A 19. percben már hattal ment a Ferencváros, eldőlni látszott a mérkőzés. Az akaratra nem lehetett panasz piros mezes oldalon, a lányok mindent kiadtak magukból. Öt perccel a vége előtt továbbra is fölényesen vezetettek a zöldek, akik végül 21–24-re nyertek.
A tények
NB I. 13. forduló
DVSC Schaeffler–FTC 21–24 (8–14)
Debrecen, 2100 néző. V: Horváth P., Marton
DVSC: Gabriel – Töpfner 6 (6), Hámori 3, Haggerty, Planéta 1, Vámos P. 2, Petrus 1. Csere: Bartulovic (kapus), Kácsor 1, Vámos M. 1, Jovovics 2, Johansson, Hornyák D., Füzi-Tóvizi 3, Csernyánszki, Grosch 1. Edző: Szilágyi Zoltán
FTC: BÖDE-Bíró – Malestein 3 (1), KLUJBER 8 (4), SIMON P. 3, Edwige, Bölk, Márton G. 2. Csere: Janurik (kapus), Cvijics 2, KUKELY A. 3, Hársfalvi 3. Edző: Allan Heine
Az eredmény alakulása: 5 perc: 1–1. 9. p.: 3–2. 19. p.: 5–10. 26. p.: 7–13. 39. p.: 13–15. 49. p.: 15–21. 58. p.: 18–24.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 7/5
Szilágyi Zoltán: Gratulálok a Ferencvárosnak, megérdemelten nyert a vendégcsapat. Kishitűen játszottunk, csak akkor mertük megcsinálni azt, amit tudunk, amikor már mindegy volt, a végén. A támadójátékunk az első félidőben kritikán aluli volt, a második játékrész jobban indult, de amikor közel kerültünk a Fradihoz, megint jöttek az érthetetlen hibák, a rossz döntések és elúszott a meccs. Azért dolgozunk, hogy ebben javuljunk.
Allan Heine: Nagy küzdelem volt. Arra számítottunk, hogy egy Bajnokok Ligája-szintű mérkőzést játszunk itt, és így is lett. Fizikálisan nagyon megterhelő meccs volt. Az első 5 percben kapott piros lap után kicsit gondba kerültünk, de sikerült gyorsan rendezni a sorokat. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, akik hihetetlen teljesítményt nyújtottak.