2023.11.21. 11:45
Öt DVSC akadémista is tagja a válogatottnak
A debreceni kézilabdázók nemzeti színekben bizonyíthatnak.
Ismét bizonyíthatnak a debreceniek
Forrás: DVSC Kézilabda Akadémi-archív
A DVSC Kézilabda Akadémia öt játékosa csatlakozott héftőn az utánpótlás válogatottakhoz: a ifjúsági együtteshez Ratalics Luca, a serdülőkhoz négyen: Keller Petra, Litschauer Nikol, Szinay Sarolta és Zákányi Janka – írta a klub honlapja.
Az ifjúsági válogatott november 20-án, hétfőn délelőtt találkozott az Elek Gyula Arénában, majd megkezdte hétnapos összetartását. A nemzeti együttesebe egy debreceni akadémista kapott meghívót: Ratalics Luca. Szombaton és vasárnap a román korosztályos válogatottal mérkőznek meg a mieink.
A 2008-2009-es születésű játékosokból álló nemzeti együttes – amelynek Márián Blanka a másodedzője – a NEKA-n edzőtáborozik, november 20-án hétfőn délután kezdik meg a felkészülést. A DVSC Kézilabda Akadémia négy játékosa, Keller Petra, Litschauer Nikol, Szinay Sarolta és Zákányi Janka csatlakozott a kerethez. Két felkészülési mérkőzést játszik a csapat, november 23-án és november 24-én Szlovénia ellen. A találkozókat a NEKA YouTube csatornáján lehet megtekinteni.