Jégkorong

2023.10.15. 12:48

Szlovén válogatott játékost igazolt a DEAC

Haon.hu

Forrás: DEAC

Szlovén játékos érkezett a DEAC támadósorába - számolt be róla a DEAC. A 30 éves, 184 centiméter magas Gregor Koblar Jesenicében látta meg a napvilágot. Szülővárosa jégkorongcsapatában, a HD Mladiban nevelkedett, 16 évesen már a Slohokej Ligában játszott, és időnként a szlovén jégkorongbajnokságban is lehetőséget kapott klubja felnőttcsapatában. 2010-ben elhagyta hazáját, és az osztrák EC Red Bull Salzburghoz igazolt, az ifjúsági csapatban játszott. Három év után visszatért Szlovéniába, ahol az EBEL-ben szereplő HDD Olimpija Ljubljanában jégkorongozott, de a szlovén bajnokság rájátszásában is szerepet kapott, 2014-ben és 2016-ban szlovén bajnok lett. Később játszott a francia elsőosztályú Lyon gárdájában, majd Csehországban és Lengyelországban is megfordult. Az elmúlt két idényben ismét a HK Olimpija Ljubljanát erősítette.

Ami a válogatottszereplését illeti, 2011-ben az U18-as, egy évre rá az U20-as világbajnokságon vett részt csapatkapitányként. 2016-ban debütált a szlovén felnőtt nemzeti csapatban, ahová azóta is rendszeresen meghívót kap.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában