2023.10.16. 12:04
Teljesítették edzőjük kívánságát a röpisek
Bagics Balázs szerint a Dunaújváros elleni meccs nem csupán kívülről, belülről is simának tűnt.
Bagics Balázs (23) joggal örülhetett
Fotó: Czinege Melinda
A Dunaújváros alakulata látogatott vasárnap este a DESOK-ba, ahol a DEAC férfi röplabdázói három szettben (25:11, 25:16, 25:14) győzték le a vendégeket, ezzel a szezonban először szereztek három pontot.
– A mester 3–0-s győzelmet kért tőlünk, szerencsére meg is tudtuk valósítani a kívánságát.
Tudtuk, ha dunaújvárosi fiatalok belelkesednek, akkor kellemetlen ellenféllé válhatnak, így próbáltuk ezt elkerülni, ami sikerült is. Ez volt az első bajnokink, amelyik belülről is simának tűnt. Viszonylag kevés hibával játszottunk. Vannak kisebb-nagyobb sérülések a csapatban, de ezt át tudtuk hidalni stabil alapjátékkal.
Kevés nyitást rontottunk, a nyitásfogadások is jók voltak, az ütéseink is ültek – emiatt lett ez egy könnyebb mérkőzés számunkra – értékelte az összecsapást portálunknak Bagics Balázs, a DEAC játékosa.
A vége a lényeg
Fodor Antal legénysége nem indította kifejezetten jól az idényt az Extraligában, ugyanis a Szeged ellen egy, a Dággal vívott összecsapáson pedig két egységet zsebeltek be; ám úgy tűnik, kezdenek belelendülni a cívisvárosiak. – Kicsit nehezen indult a szezonunk, gondolok itt a Szeged elleni vereségre, de a DÁG ellen is nagyon megszenvedtünk a győzelemért múlt szerdán. Ha a rajt előtt kérdeztek volna engem ezekről az összecsapásokról, azt gondoltam volna, hogy egy kicsit könnyebben tudjuk venni majd az első két fordulót, de mivel voltak hiányzóink, nem úgy sikerült az a két találkozó, ahogy elterveztük. Persze az a lényeg, hogy a szezon végére összeérjen a csapat, és ott tudjunk majd igazán eredményesek lenni – fogalmazott.
A DEAC legközelebb, október 29-én Kecskeméten vendégszerepel majd. – A Kecskemét egy fiatal csapat, vannak válogatottjaik, egy-két rutinos játékosuk is van, nem lesz könnyű ellenfél, az biztos. Úgy gondolom, annál több kell, mint amennyit eddig produkáltunk. Nagyon fel kell készülnünk belőlük, ha nyerni szeretnénk – jelentette ki Bagics.