DVSC

2023.09.12. 14:27

Jól érzi magát Debrecenben a Loki újdonsült fiatalja

Tuboly Máté úgy érzi, nagy előrelépés a karrierjében, hogy a Lokihoz szerződött.

Haon.hu

Tuboly Máté | Forrás: DVSC

Ahogy azt portálunk is megírta két héttel ezelőtt a Győri ETO együttesétől igazolt a Debreceni VSC-be a 18 esztendős Tuboly Máté. A korosztályos válogatott labdarúgó boldogan nyilatkozott a dvsc.hu-nak kedd reggel Pallagon, a csapat délelőtti edzése előtt – olvasható a klub honlapján.

– Bár még jelenleg is zajlik, szerencsére zökkenőmentes a beilleszkedésem. Nagyon befogadóak a társak, akik egytől egyik jó futballisták, ráadásul a körülményekre sem lehet panaszom, úgyhogy tényleg jól érzem magam – fogalmazott Tuboly Máté, aki egy másodosztályú klubtól került az élvonalba. 

Nagy előrelépés a karrieremben, hisz a tempóban, a kvalitásokban és a játékosok egyéniségét tekintve is nagy a különbség az NB I. és az NB II. között. Magyarország egyik legjobb együtteséhez kerültem, ezt mutatja a jelenlegi tabella is, számomra óriási dolog egy éllovas csapatban futballozni.

Szimpatikus volt számomra, amit felvázolt a klub, bízom benne, szép sikereket érünk majd el közösen – fogalmazott.

Tuboly Máté 90 percet töltött a pályán a Mezőkövesd elleni edzőmeccsen, most pedig már az Eger elleni kupacsatára készül a csapattal. – Annak ellenére, hogy még csak most szokom a légkört és a taktikát, minden szempontból hasznos volt a hétvégi felkészülési találkozó. Az első félidő jó volt, a második kevésbé, nyilván van még mit javítanom, de úgy érzem, nem sikerült rosszul a Lokiban való bemutatkozásom. Most már az Eger elleni Magyar Kupa-meccsre fókuszálunk, az ilyen találkozók mindig érdekesek ebben a kiírásban, főleg, amikor egy alacsonyabb osztályú játszik egy magasabban jegyzettel. Várjuk a mérkőzést, szeretnénk továbbjutni, és olyan teljesítményre törekszünk, mint a bajnoki meccseken – jelentette ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában