Sziréna

2024.05.31. 13:40

Emberölés történt Hajdúszoboszlón – fotókkal, videóval

A rendőrség szerint egy 87 éves nő a bűncselekmény áldozata. Emberölés miatt indult nyomozás.

Haon.hu

Bejelentés érkezett a rendőrségre május 31-én délelőtt arról, hogy egy hajdúszoboszlói ingatlanban holtan találtak egy nőt - írja a police.hu.

Emberölés miatt nyomoznak a rendőrök
Emberölés miatt nyomoznak a rendőrök
Forrás: Tóth Imre

Emberölés miatt nyomoznak

A rendőrök a szemle során megállapították, hogy a 87 éves asszony halálát idegenkezűség okozta, ezért a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A nyomozók az esettel kapcsolatban egy férfit előállítottak, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

Megrendültek a hír hallatán

Úgy tudjuk, a Szabadság utcában történt a tragédia. A környékbeliek megrendültek, mindenkit sokkoltak a történtek, elmondásuk szerint egy szerető nagymama volt az áldozat, segítőkész embernek ismerték. 

Az egyik utcabeli arról számolt be érdeklődésünkre, hogy reggel először egy mentőautóra lett figyelmes, majd három rendőrautót látott. 

– Errébb jöttem egy kicsit, és mondták, hogy meghalt az öreg néni, 90 év körüli volt – osztotta meg. A férfi öt éve költözött ide, nem nagyon ismeri az utcabeliket, csak a közvetlen szomszédjait. Mint mondta, ez egy csendes, nyugodt környék.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában