A pálya mellett

2023.09.13. 07:00

Somorjai Soma: „A sport az életem, és imádok beszélni”

A Debrecen Televízió szerkesztő-riportere már középiskolás korában eldöntötte, mivel szeretne foglalkozni.

Bakos Attila

Somorjai Soma | Forrás: Czinege Melinda

Nemrég ért véget a hagyományos, nyár végi 3x3-as kosárfieszta a Nagytemplom előtti téren, amelynek már évek óta a Debrecen Televízió szerkesztő-riportere, Somorjai Soma a házigazdája. A fiatal szpíkerrel a már említett rendezvényen kívül a szakmájáról, a sporthoz fűződő viszonyáról és egy kicsit a jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Elsőként arról érdeklődött portálunk Somától, hogyan képes a sokadik nap után is ugyanakkora lelkesedéssel szórakoztatni a Kossuth téri aréna közönségét. – Ez nagyrészt a mérkőzések színvonalától is függ. A mostani U18-as tornán volt egy Lengyelország–Mongólia női meccs, ami 5 perc után 3–0 volt, egy ilyen azért le tudja fárasztani az embert. Azonban ha jók a meccsek, sokan vannak kint, rendben van az időjárás, akkor az engem egész napra feltölt energiával – mondta.

Az első káromkodások

A másik, ami lelkesedéssel tölti el, hogy a kosárlabda egyébként is ott van az általa legjobban kedvelt sportágak között. – Foci, hoki, póló, kézi és kosár, ezekért rajongok a leginkább. A kosarasoknál a DEAC-on és a magyar válogatotton kívül van kedvenc külföldi csapatom és válogatottam is.

Arról nem is beszélve, hogy a Senánszky család a szomszédunk volt. Petráék apukája, Zsolt éveken keresztül a Vadkakasokban játszott, tehát rendszeres program volt, hogy a fél utca ment „Sena” meccseire. Talán még az első káromkodásaimat is ott tanultam a lelátón

– tette hozzá nevetve.

Somán kívül a családjából többen is a debreceni 3x3-as rendezvények sikerességén dolgoznak már hosszú ideje. Édesanyja, Somorjainé Lovász Julianna a szervezőbizottság tagja, egyik öccse, Péter az önkénteseket koordinálja, másikuk, Sebestyén pedig az információs pultban tevékenykedett. – Anyán és a tévén keresztül is többen ismertek már a szervezők közül, illetve 2015-ben a hivatalos élő stream angol nyelvű kommentátora lebetegedett, és én ugrottam be gyorsan a helyére. Ezért gondoltak rám néhány évvel később, hogy én legyek a házigazda. Érdekes volt, mert a World Tour részéről is akkor debütált a hivatalos szpíker és a DJ is, úgyhogy mind a hárman újak voltunk. Azóta viszont már összeszokott kis társaság alakult ki, és nagyon jó kapcsolatban vagyunk egymással – avatott be minket.

Somorjai Somának több mint egy hétig a Nagytemplom előtti aréna az otthona
Forrás: Czinege Melinda

Elmondta, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségtől teljesen szabad kezet kapnak a szpíkerek abból a szempontból, hogyan próbálják fokozni a közönség hangulatát a meccsek közben. – Abszolút spontán működik az egész. Ebben az évben annyi kötöttségünk volt egy nyereményjátékkal kapcsolatban a World Touron, hogy megbeszéltük, milyen feladatok lesznek egyes szünetekben. Egyébként az egész olyan kötetlen, mint maga sportág – fogalmazott. Hozzátette, ha nem dolgozna a 3x3-as eseményeken, akkor nézőként biztosan ott lenne a lelátón.

Csak a sport

A szerkesztő-riporternek az volt a célja, hogy a DTV-nél csak sportos témával kelljen foglalkoznia, amit sikerült is elérni. 

A televíziózásból csak a sport érdekel, még gimnazista voltam, amikor elhatároztam, hogy sportriporter szeretnék lenni. Korábban búvárúszó voltam, majd vízilabdáztam is összesen 12-13 évig, a sport az életem, amúgy meg imádok beszélni. A szamárlétrát végig kellett járnom, mint ahogy mindenkinek, az első néhány évben nagyjából mindent csináltam a sporton kívül. Ma már országos televízióknak is forgatunk magazinműsorokat, illetve a DEAC több szakosztályának – jégkorong, kosárlabda, foci, futsal – a mérkőzéseit kommentálom, úgyhogy szerencsére mindig van mit csinálni

– tette hozzá.

Soma elsőként a 2014-es női kézilabda-Európa-bajnokságon vett részt mint sajtómunkatárs. A meccsek rövid összefoglalóit és az azt követő sajtótájékoztatókat kellett megírnia magyarul és angolul a hivatalos honlapra. Azóta már az Európai Úszószövetség angol nyelvű kommentátoraként is dolgozik, így volt már Budapesten kívül Kazanyban, Bukarestben és Belgrádban is közvetíteni. – Szakmailag talán ez a legnagyobb kihívás, hiszen alaposan fel kell készülni a versenyzőkből, mert egy 10 perces futam alatt nem beszélhetek csak arról folyamatosan, hogy ki előzött meg kit – fogalmazott. 

– A kazanyi Eb kifejezetten emlékezetes számomra, a 3x3-as események mindig azok, de hatalmas élmény volt az idei, debreceni U19-es férfi kosárlabda-vb is. Ezeken kívül pedig a DEAC hokisairól forgatott erdélyi úti filmünk volt nagyon izgalmas. Négy nap alatt három meccset játszottak a srácok, ráadásul mi ott voltunk velük végig a színfalak mögött. Már régóta készültünk erre, szerencsére most év elején sikerült megvalósítani – tette hozzá.

Az olimpia lenne a csúcs

A szakember elmondta, az álma, hogy részt vehessen egy olimpián mint sajtómunkatárs. – Bármilyen formában.

Akár angolul vagy magyarul kommentálni, akár helyszíni tudósításokat adni írott vagy televíziós formában, nekem teljesen mindegy, csak ott lehessek.

A 2012-es londoni olimpián már szurkolóként voltam, fantasztikus élmény volt, de ha dolgozhatnék is, az szakmai szempontból a csúcsot jelentené – fogalmazott.

Soma megemlítette, hátránya is van annak, hogy olyan együttesek mérkőzéseit közvetíti, amelyeknek egyébként szurkol is. – Hétről hétre együtt dolgozok a játékosokkal, nyilván emiatt egy érzelmi kötődés is kialakult velük kapcsolatban. Kommentálás közben viszont nem ragadtathatja el magát az ember, természetesen a nyelvezetre figyelni kell. Egy utolsó perces győztes gólnál vagy triplánál nem kezdhetek káromkodva üvölteni, ezt el kell fogadni. Azonban a nézőknek én adhatom át az eufóriát, ami remek érzés – jegyezte meg.

Lemondásokkal jár

A meccsek általában hétköznap esténként vagy hétvégente vannak, ezért a munkarendje merőben eltér a megszokottól. – Nekem ez nem jelent gondot, a feleségem és a körülöttem élők látják inkább a kárát. Mivel imádom csinálni, ezért egyáltalán nem érzem tehernek, hogy például december 26-án vagy január 2-án valamilyen mérkőzésen vagyok. Sőt, számtalan olyan eset volt, hogy családi vagy baráti kirándulásra kellett később elindulni, vagy éppen korábban hazajönni onnan, mert várt a munka. Éppen ezért a szabadságok és nyaralások tervezését kicsit megnehezíti ez a helyzet, mert mindig úgy kell sakkozni, hogy ne ütközzenek semmivel – árulta el. 

Ezzel kapcsolatban egy akkor kicsit kínos, de az idő múlásával már inkább mókás történetet is megosztott velünk. – Azon ritka alkalmak egyike volt egy péntek esti DEAC-kosárlabda-mérkőzés, amikor szívesebben lettem volna máshol. Ugyanis a barátaim már délután elindultak egy hétvégi kiruccanásra, ráadásul egyikük épp akkor készült megkérni a barátnőjének a kezét. A kocsimban volt a gyűrű és az összes díszítés, ami a nagy alkalomhoz kellett, nekem azonban még közvetítenem kellett. A kezdés előtt mondtam is a kollégáimnak, hogy nagyon szeretem a kosaras srácokat, de ehhez a meccshez semmi kedvem sincs. Inkább mennék már a többiek után, főleg hogy tele van az autóm leánykérős cuccokkal. Azt viszont nem tudtuk, hogy hiába nincs még elindítva a rögzítés a kamerán, de ha a közvetítő társaság kábele be van kötve, akkor bizony már élő adásban megy a kép és a hang is – tette hozzá.

A debreceni kosarasok legyőzték ellenfelüket, Soma pedig indulhatott a cimborák és a leendő boldog pár után a hétvégi buliba. Másnap azonban üzenetet kapott a DEAC sajtóreferensétől.

Erdei Ádám barátom írt, hogy élő adásban hallgathatták végig a nézők a néhány nyomdafestéket nem tűrő jelzővel megfűszerezett monológomat arról, hogy nekem már éppen koccintanom kellene a barátokkal, ehhez képest pedig még itt vagyok

– elevenítette fel nevetve.

Somorjai Soma az U19-es fiú kosárlabda-világbajnokság sorsolási ceremóniáján
Forrás: Napló-archív

Szomorú helyzetben a debreceni póló

Korábban már szó esett arról, hogy Soma versenyszerűen vízilabdázott –, ahogy öccse, Péter is, a legfiatalabb Somorjai-fivér, Sebestyén pedig mai napig aktív játékosa a DVSE-nek. Nem szakadt el azonban a klubtól, hiszen jelenleg sajtóreferensként tevékenykedik. Nem a legszebb napjait éli a debreceni klub, kiesését követően szinte hibátlan teljesítménnyel megnyerte az OB I./B-t, azonban anyagi okok miatt ugyanúgy a másodosztályban kezdi meg a következő idényt.

– Nagyon nehéz ezt elfogadni, mert a póló az a csapatsportág, amelyben az utóbbi időkben a legsikeresebb a magyar válogatott. Éppen ezért egy vb-n vagy egy olimpián kortól, nemtől és mindentől függetlenül rengetegen követik az együttest.

A nemzet aranyai című dokumentumfilm, ami a háromszoros olimpiai bajnok generációról szól, tömegeket vonzott a mozikba. Erre utoljára talán az Aranycsapat volt képes hosszú évtizedekkel ezelőtt. Ezért fáj nagyon, hogy ez a sportág Debrecenben ennyire viszontagságos utakon jár, főleg, hogy a mostani világbajnokságot nyerő keretben is ott volt egy DVSE-nevelésű játékos, Fekete Gergő

– fogalmazott.

A sport közelében maradna

A beszélgetés végéhez közeledve egy kicsit a jövőbeli terveiről is faggattuk Somát. Elsőként arról, hosszabb távon is el tudja-e képzelni, hogy ilyen intenzitással folytassa munkáját, majd megemlítette, hogy mivel foglalkozna még szívesen. – Egy néhány évig még nagy örömmel csinálnám, aztán ha majd eljön a családalapítás ideje, és gyerekeink lesznek, akkor nem bánnám, ha kicsit nyugisabb lenne az élet. Azonban mindenképpen a sport közelében szeretnék maradni.

Ha valamelyik nagy debreceni csapatnak lehetnék kommunikációs vezetője, azt nagyon élvezném. Talán a jégkorongosoknál tudnám magam elképzelni leginkább, mert imádom azt a gárdát

– osztotta meg velünk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában