Debreceni VSC

2023.09.04. 12:14

Kusnyir Erik: „A válogatott meghívó az álmom”

A DVSC saját nevelésű futballistája a Kecskemétnek lőtt góljáról és a nemzeti együttesről is beszélt.

Bakos Attila

Kusnyir Erik | Forrás: Czinege Melinda

A Debreceni VSC labdarúgócsapata sorozatban ötödik hazai mérkőzését játszotta vasárnap este az OTP Bank Liga hatodik fordulójában. A Nagyerdei Stadionban az előző idény ezüstérmese, a Kecskemét volt a vendég, amelyet remek második félidei teljesítménnyel 2–0-ra legyőzött a Loki. Ezzel a három ponttal a tabella élére ugrott a csapat, a következő bő két és fél hétben a bajnoki szünet miatt pedig ott is marad.

A DVSC a 62. percben Stefan Loncsar révén szerzett vezetést, majd nem sokkal később, a 66. minutumban Kusnyir Erik állította be a 2–0-s végeredményt. A találkozót követően utóbbi értékelt portálunknak. – Attól függetlenül, hogy a szünet után lőttük mind a két gólunkat, szerintem az első félidőben is nyomást gyakoroltunk a Kecskemétre. Előttük is adódtak lehetőségek, de nekünk is voltak helyzeteink, viszont nem született belőle gól – fogalmazott. 

Lövés lett belőle

Egy gyorsan végigvitt támadás során Dzsudzsák Balázstól kapott remek labdát a Loki jobbhátvédje, aki egészen a tizenhatosig robogott és remekül lőtt a hosszúba.

Amikor megindultam, akkor kerestem a passznak a lehetőséget, mert úgy láttam, hogy az egyik védő kijön rám. Aztán valamiért visszazárt, így viszont üres maradt előttem a terület, úgyhogy megtoltam a kapu felé, akkor már egyértelmű volt, hogy lőni fogok. Szerencsére bejött

 – tette hozzá.

A négy perc alatt bekapott két gól láthatóan megfogta a vendégeket és magabiztossá tette a DVSC-t. – Onnantól kezdve már élveztük a mérkőzést, járattuk a labdát. Volt egy „melegebb” pillanat, amikor elveszítettük azt, de ez olykor előfordul az ilyen lapos passzos támadásépítés esetén, a lényeg, hogy nem lett belőle baj – mondta.

Focis berkekben úgy tartják, hogy 10 fordulót követően érdemes elkezdeni figyelgetni a tabellát, mégis remekül mutat, hogy a piros-fehérek a hatodik után – egy meccsel kevesebbet játszva – az élen állnak. – Nem nézzük a táblázatot, mert nagyon az elején vagyunk még. Már többször említettük, meccsről meccsre fókuszálunk és innentől kezdve is a szünet utáni következő ellenfelünkre készülünk majd –  hangsúlyozta.

Készen áll

Kusnyir Erik a bajnokságban és a nemzetközi porondon is kiváló teljesítményt nyújtott eddig a szezon során, épp ezért sok Loki-szurkoló bízott benne, hogy ez akár egy válogatott meghívó formájában is megmutatkozik majd.

Már korábban is mondtam, hogy egy álmom válna valóra, ha ez megtörténne. Én mindig készen állok, a többi szövetségi kapitányon múlik. Természetesen nekem a legjobbamat kell hoznom hétről hétre, ezen vagyok folyamatosan, aztán egyszer hátha megérkezik az a meghívó

– tette hozzá.

Az elkövetkezendő napokban tehát szünetelni fog az európai klubfoci, addig is szurkolhatunk a magyar válogatottnak a szerbiai Eb-selejtezőn és a csehek elleni felkészülési meccsen.

A DVSC legközelebb majd a Magyar Kupában az Eger vendége lesz jövő héten szombaton 15 órától.

 

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának eredményei

Újpest–Kisvárda 3–2
MTK–Diósgyőr 2–1
Paks–Fehérvár 2–0
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–3 
Zalaegerszeg–Ferencváros 2–6
Debrecen–Kecskemét 2–0

Az OTP Bank Liga jelenlegi állása

1. Debreceni VSC 5 4 – 1 11–5 12
2. MTK Budapest 6 3 2 1 8–5 11
3. Puskás Akadémia 6 3 2 1 12–11 11
4. Újpest FC 6 3 2 1 11–11 11
5. Diósgyőri VTK 6 3 1 2 11–7 10
6. Ferencvárosi TC 4 3 – 1 18–8 9
7. Kecskeméti TE 5 3 – 2 8–5 9
8. Paksi FC 5 2 2 1 8–8 8
9. Fehérvár FC 6 1 1 4 8–12 4
10. Kisvárda 6 1 1 4 6–12 4
11. Zalaegerszegi TE 6 1 – 5 6–15 3
12. Mezőkövesd 5 – 1 4 5–13  1

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában