Debreceni VSC

2023.09.03. 21:37

Remek győzelmével listavezető a Loki - fotókkal

Az első félidőben nem született gól, azonban a szünet után két gyors találattal eldöntötte a DVSC a három pont sorsát.

Bakos Attila

Őszinte volt az öröm a meccs után

Forrás: Czinege Melinda

A Debreceni VSC sorozatban ötödik hazai meccsét játszotta a bajnokságban. A Kecskemét volt vasárnap este 19 óra 30 perctől a Loki ellenfele a Nagyerdei Stadionban. A találkozó előtt Szrdjan Blagojevics vezetőedző elmondta, hogy csodálja aktuális ellenfelüket azért, amit az előző idényben elértek. 

A találkozó hamar beindult, a vendégek előtt két nagy helyzet is kialakult rövid időn belül. Először a labda kevéssel gurult el a kapu előtt, aztán pedig be is talált a KTE, azonban les miatt nem volt érvényes a találat, intő jelnek azonban jó lehetett a debrecenieknek. Nem sokkal később Bárány zseniálisan, sarokkal készítette le lövésre Dzsudzsáknak, a kapitány viszont mellé gurított. 

A találkozón ezt követően – ahogy mondani szokták – többnyire a mezőnyben folyt a játék és a küzdelem dominált. Kisebb megszakításokkal egész nap esett az eső Debrecenben, – ezért is maradt el a tervezett családi délután, – úgyhogy alaposan fel volt ázva a talaj, ez néha érződött is egy-egy megoldáson.

A szünethez közeledve megélénkültek az események a kecskeméti kapu előtt. Először Dzsudzsák ívelt remekül középre, de Bódi nem találta el igazán a labdát, így azt Varga Bence könnyedén összeszedte. Pillanatokkal később Kusnyír remek egyéni akciója végén Szécsit hozta gólhelyzetbe, azonban a támadó eltörte a labdát. Aztán a másik oldalon jött két helyzet, először Romancsuk mentett hatalmasat, majd Megyerinek kellett védenie. Még a félidő előtt megsérült Mojzis, aki helyett a szünetig nem is állt be senki, úgyhogy emberhátrányban játszott a Loki néhány percig.

Rövid időn belül két gól

A második játékrészre Dreskovics állt be csereként a sérült Mojzis helyett. A fordulást követően Loncsar indulhatott meg a bal szélen remek összjátékot követően, de a Bódi felé indított labdája elakadt egy vendég védőben. A szünet utáni első lövést a Lokihoz lehetett felírni, Dzsudzsák passzolt középre Loncsarhoz, azonban próbálkozása elkerülte a kaput. Nem sokkal később Szécsi elől kellett mentenie a kecskeméti védőknek egy beívelést követően. Nagyon nyomott a Loki, és nem is bírták ki a vendégek: Bárány szenzációsan ment el a jobb szélen és középre passzolt labdáját Loncsar közelről a hálóba passzolta. 1–0.

Egy remekül végigvitt támadás végén Dzsudzsák indításából Kusnyir roboghatott egészen kapuig, és be is vágta a hosszúba. 2–0. A KTE-t érezhetően megfogta a két gyorsan bekapott gól, csak a Loki egy-egy hibájából jutottak el a kapuig, de igazi veszélyt nem sikerült kialakítaniuk. A hazaiak igyekeztek tartani a labdát és nyugodtan járatni azt. Az utolsó 10 perchez közeledve Pintér játékvezető néhány ítélete borzolta a kedélyeket. Először Bárány szerzett labdát Belényesitől, de a földön fekvő védő kézzel összekulcsolta a lábát, a sporinál ez nem ért lapot. Majd Dzsudzsák tiszta szerelését ítélte szabálytalannak. A hazai szurkolók kulturáltan ki is fejezték nem tetszésüket a döntések kapcsán. 

Az utolsó percekben igazán nagy helyzet már nem alakult ki a kapuk előtt, így maradt a 2–0-s debreceni győzelem. A Loki ezzel felugrott a tabella élére és a három hetes bajnoki szünetben ott is marad. A DVSC legközelebb majd a Magyar Kupában lép pályára az Eger ellen szeptember 16-án. 

OTP Bank Liga, 6. forduló

Debreceni VSC–Kecskeméti TE 2–0 (0–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4500 néző. Vezették: Pintér Csaba (Buzás Balázs, Kóbor Péter).

DVSC: Megyeri – Kusnyir, Romancsuk, Mojzis (Dreskovics 46.), Manrique – Loncsar, Lagator – Szécsi (Kiziridisz 85.), Dzsudzsák (Ojediran 90+3.), Bódi (Baranyai 85.) – Bárány (Varga J 90.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.

KTE: Varga B. – Szűcs K., Belényesi, Szalai G. – Nagy K. (Májer 66.), Szendrei Á. (Zsótér 61.), Vágó (Pálinkás 83.), Szuhodovszki, Leoni – Tóth B. (Kiss B 83.), Horváth K. Vezetőedző: Szabó István.

Gól: 1–0 Loncsar (62.), 2–0 Kusnyir (66.)

Mesterszemmel

Szrdjan Blagojevics: Gratulálok a játékosaimnak, taktikailag és energiabedobás tekintetében is elképesztőek voltak. Ez volt az egyik legjobb mérkőzésünk, amióta a debreceni kispadon ülök. Egy nagyon jó edző nagyon jó csapata ellen játszottunk, megterhelő mérkőzés volt. Megérdemeltük ezt a mai győzelmet. Volt egy elképzelésünk, egy tervünk, amihez a srácok végig tartották magukat, akkor is, amikor változtattunk. Köszönöm a szurkolók támogatását, és kérem, ha a játékosok hibáznak a pályán, ne szidják őket. Nem mi vagyunk a legjobb csapat, nem én vagyok a legjobb edző, de sokat dolgozunk azért, hogy sikeresek legyünk.

Szabó István: Úgy érzem, az első félidő ikszesnek nevezhető, jó iram volt, sok párharc. A második játékrészben a Debrecen ránk erőltette az akaratát, elkövettünk egy-két helyezkedési hibát. Fájó, hogy a szünet után támadásban hiányzott a kreativitás. Megérdemelten nyert a DVSC. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában