Kézilabda

2023.08.10. 10:37

Kiélezett volt a vége, de nyertek a debreceni kézisek

A Debreceni Egyetem alakulata a saját dolgát nehezítette meg a hajrában a Szeged ellen, edzőjük szerint egy igazi hullámvasút volt a meccs.

Haon.hu

Végül csak behúztál a meccset Illés Tamásék

Forrás: deac.hu

Nagyjából három hónap után lépett pályára ismét a DESOK-ban a DEAC, amely az OTP Bank-Pick Szeged U21-es gárdáját fogadta felkészülési meccsen szerda délután. A jelek szerint a szurkolók már “ki voltak éhezve a kézilabdára”, ezt támasztja alá, hogy sokan buzdították Mándi Norbert legénységét a helyszínen – írják a klub honlapján.

Kellett Boros bravúrja

Kiss Roland remek lövésével indult a mérkőzés, erre a vendégek 3-0-s sorozattal feleltek. István Péter találatával kezdték meg a felzárkózást a debreceniek, majd a rutinos beállós újabb villanásával ismét a DEAC vezetett (5-4). A tizedik percben Maródi Ádám vette be az üresen tátongó szegedi kaput, ezzel 7-4-re módosult az állás. A félidő derekán Tóth Mátéval és Kerezsi Ádámmal frissült a hazai belső hármas. 

A két átlövő nem tétlenkedett, szebbnél szebb megmozdulásainak hála őrizték a magabiztos fórukat. A szünet előtti időszak is úgy alakult, ahogy remélték a házigazdák, így az első periódus 20-15-ös eredménnyel zárult.

A második félidőben Maródit Boros Tamás váltotta, a kapus egyből egy hárítással jelentkezett. Elöl Kiss Axel akcióból és hétméteresből sem hibázott, a jobbszélső végül hét góllal fejezte be az összecsapást. Az utolsó negyedórának nagyon fiatal sorral vágtak neki a cívisvárosiak, ekkor 27-21 szerepelt az eredményjelzőn. Sok hiba csúszott Mándi Norbert tanítványainak játékába, ezt pedig az ellenfél kihasználta. Folyamatosan olvadt a tetemes előny, emiatt kiélezett végjátékot láthattak a drukkerek. 

31-30-nál elrontották az akciójukat a hazaiak, így a Tisza-partiak a döntetlenért támadhattak. Néhány másodperccel a vége előtt büntetőt kaptak a vendégek, ám Boros bravúrja miatt maradt a 31-30.

Volt, ami tetszett, és volt, ami nem

– Egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani ezt a találkozót. Lassan kezdtünk, aztán a tizenötödik perc környékén magasabb fokozatba kapcsoltunk. Azok a játékosok, akik az utolsó negyedórában jutottak szóhoz, nem igazán vették fel a ritmust, ezért lett a végén csak egy gól a két csapat között. 

Minden edzőmeccset egy fejlődési lépcsőfoknak tekintünk, nem az eredmény ilyenkor a legfontosabb, de az, hogy ilyen végjáték után nyertünk, erőt adhat. Akadtak szép megoldásaink, de voltak olyan dolgok is, amelyek nagyon nem tetszettek.

Az örömteli, hogy az előző idényhez képest a távoli zónából veszélyesebbé váltunk – összegzett Mándi Norbert.

A DEAC szombaton újra a szegedieket látja vendégül, az összecsapás 13.30-kor kezdődik a DESOK-ban.

Felkészülési mérkőzés
DEAC-OTP Bank-Pick Szeged U21 31-30 (20-15)
A DEAC összeállítása: Maródi 1, Boros 1 – Szolnoki 1, Kiss A. 7, Bakó 1, Kathi 2, Menyhárt, Pethő, Karnok, Dobos 1, István 6, Illés 2, Fülöp, Kiss R. 5, Kerezsi 2, Hornyák, Tóth M. 2. Vezetőedző: Mándi Norbert.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában