2023.05.02. 13:19
Hatalmas megtiszteltetés – mondta Bárány Donát a kihelyezett diplomaosztóról
A Loki játékosa mesterszakra is felvételizik.
Fenyves Veronika dékán és Bácsné Bába Éva kari vezető Bárány Donáttal
Forrás: Napló-archív
Ahogy portálunk is megírta, a vasárnapi, Fehérvár elleni győztes mérkőzés előtt vehette át diplomáját a DVSC-s Bárány Donát Fenyves Veronikától, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánjától, valamint Bácsné prof. dr. Bába Évától, a DE GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet igazgatójától. Az eseményről külön cikkben számolt be az egyetem hírportálja kedden. Az anyagban azt írták, Bárány gazdálkodási és menedzsment szakon végzett idén januárban, szakdolgozatáta másik kedvenc sportágáról, az amerikaifutballról írta. Az oklevelet a törökországi edzőtábor miatt nem tudta korábban átvenni, ezért most rendhagyó diplomaosztót szerveztek neki.
Hatalmas megtiszteltetés volt egy bajnoki mérkőzésen, a sípszó előtt megkapni a diplomámat. Nem volt könnyű, de az egyetem és a kar sokat segített abban, hogy a napi edzésmunkát és a mérkőzéseket össze tudjam egyeztetni a tanulással. Részt vettem a Debreceni Egyetem mentorprogramjában, amelyen keresztül nagyon sok hasznos tanácsot kaptam a mentoromtól és a tutoromtól, amit ezúton is köszönök
– nyilatkozott a hirek.unideb.hu-nak Bárány Donát, aki májusban felvételizik a DE GTK sportközgazdász mesterszakára, mert élsportolói pályafutása után is mindenképpen a labdarúgással szeretne foglalkozni..