Megye I.

2023.05.14. 21:49

„A játékkal nincs gond, de fiatal csapatomból hiányzik a kellő rutin, a higgadtság a kapu előtt”

A DEAC II. csapata kétgólos vereséget szenvedett Nyíradonyban.

Forrás: deac.hu

Az egyik legerősebb csapathoz látogatott a hét utolsó napján Katona László együttese, ugyanis vasárnap a 2. helyen álló Nyíradony otthonában léptek pályára. Alaposan megfiatalított csapatunk egy ötmeccses vereségszériát tudhat maga mögött, ám ez kissé csalóka, hiszen magával a játékkal nincs gond, viszont a helyzetkihasználással hadilábon állnak a fiúk - írja a deac.hu

Kiegyenlített játékkal indult a mérkőzés, mindkét csapat támadószellemben és kombinatívan futballozott. Helyzeteket is fel lehetett jegyezni mindkét oldalon, a DEAC előtt azonban több lehetőség adódott, ám kihasználás terén továbbra sem történt előrelépés. A 20. percben második szögletét végezhette el a hazai gárda, melyből meg is szerezték a vezetést. A debreceniek mindent megpróbáltak, hogy még szünet előtt egalizáljanak, de nem sikerült bevenni a zöld-fehérek kapuját.

A második félidőben sem változott a játék képe, talán csak annyiban, hogy a hazaiak igyekeztek lassítani a játékot. A DEAC előtt ismét adódtak lehetőségek, ám továbbra is érintetlen maradt az adonyi kapu. A 68. percben a debreceniek megfogyatkoztak létszámban, Váradi megkapta második sárgáját, és mehetett zuhanyozni. Ezt ki is használta a házigazda, a kiállítás után tíz minutummal megduplázták előnyüket. A debreceniek nem adták fel, emberhátrányban is rohamozták a kaput, amit be is vehettek volna, de kimaradtak a helyzetek. A Nyíradony megőrizte előnyét a mérkőzés végéig és otthon tartotta mindhárom pontot.

Megyei I. osztály felnőtt 28. forduló

Nyíradony–DEAC-II: 2–0 (1–0)

DEAC-II: Urbán – Varga, Kiss M., Gurbai (Vajda 60’), Ferenczi (Pál 82’), Orbán (Fodor 82’), Tóth S., Puskás (Víg 60’), Váradi, Balogh (Kovács 82’), Dari. Vezetőedző: Katona László

Kiállítva: Váradi 68’

Katona László: Végig jól játszottunk, minden elfogultság nélkül mondhatom, sokkal több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, ennek ellenére hátrányba kerültünk az első félidőben. Szünet után megvolt a lehetőség, hogy egyenlítsünk, de ismét a Nyíradony talált be és nyerte meg a mérkőzést. „A játékkal nincs gond, de fiatal csapatomból hiányzik a kellő rutin, a higgadtság a kapu előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában