Bódi Ádám utolérné Sándor Csabát – interjú

Hol vannak már azok az idők, amikor a fiatal üstökös, Bódi Ádám neve először feltűnt a DVSC meccskeretében? Azóta a „Maki” becenévre hallgató futballista gyakorlatilag mindent megélt a cívisvárosi labdarúgásban, s belopta magát a szurkolók szívébe. A játékos HAON-nak adott interjújában beszélt többek között a különleges mérföldkőről, a csapat jelenlegi helyzetéről, a székesfehérvári kalandjáról, a jövőbeli céljairól, sőt azt is elárulta, melyik Loki-legenda egyéni csúcsát döntené meg. 

A 300 lett a kedvenc számod? 

Mondhatjuk, ez most a favorit. Többször is hangoztattam, nagyon büszke vagyok erre a mérföldkőre. Ahogy közeledett a 300, többen is mondogatták, de 290-től már nagyon vártam ezt a pillanatot. 

Viccet félretéve, több mint 300 meccs a DVSC-ben. Gondolta volna anno az ifjú Bódi Ádám? 

Amikor fiatal játékosként felkerül valaki az első csapatba, nem igazán gondolkozik ezeken. Ritka az is, hogy valaki huzamosabb ideig egy klubnál legyen, igaz, nekem is volt egy kis kitérőm. Ettől függetlenül mindig szerettem itt lenni, jelenleg is így van. Természetesen nem gondoltam ebbe bele, csupán minél többet szerettem volna játszani. Voltak sajnos sérüléseim is, de összességében elégedett vagyok. 

Az egész keretet figyelembe véve te rendelkezel a legtöbb első osztályú találkozóval. Milyen érzés ilyen tekintetben „rangidősnek” lenni? 

Valóban furcsa, hiszen, ha mondjuk Dzsudzsák karrierje nagy részét itthon töltötte volna, akkor szerintem még magasabb számokat elérhetett volna, mint mondjuk én. Genetikailag is szerencsés alkat, keveset volt sérült. Én Magyarországon játszottam, szerintem ennek is köszönhető a 300. 

Elégedett vagy? 

Őszinte leszek, jó lett volna külföldön is futballozni, de ez valamiért nem jött össze. Amit viszont elértem, arra nagyon büszke vagyok. Mindent megnyertem a DVSC-vel, Európa-liga meccseken is pályára tudtam lépni. Bátran állíthatom, mindig jó volt az öltöző, amikor Debrecenben futballoztam, ez elengedhetetlen tényező a sikerben. 

A sikereid túlnyomó részét piros-fehérben érted el a fehérvári kitérő mellett, milyen érzés saját nevelésű labdarúgóként ennyiszer képviselni a Vasutast? 

Fehérváron jól éreztem magam, viszont sosem tudtam úgy kötődni a csapathoz, mint a Debrecenhez. Amikor először megcsapta a kiesés szele a Lokit, izgultam minden meccsükön. Folyamatosan beszéltem az akkori együttesben játszókkal, hangoztattam nekik, hogy ki ne essenek. 

Apropó Fehérvár, milyen emlékeid vannak a Fejér vármegyei együttesnél töltött időszakról? 

Ez fogós kérdés, hiszen nem ma történt. Összességében jól indult a Fejér megyei kalandom, ősszel sokat szerepeltem, többnyire kezdőként. Tavaszra viszont valami megtört, nem kaptam annyi lehetőséget. Magamat hibáztatom elsősorban, sokszor voltam a pályán az első perctől kezdve, viszont nem rúgtam be a helyzeteimet, annak ellenére sem, hogy valahogy mindig odakerültem. A csapat és az öltöző nagyszerű volt, egy rossz szót sem tudok róluk mondani. Furcsán érintett az első klubváltásom, nem volt könnyű. Ha azokat a ziccereket sikerül gólra váltanom, akkor minden sínen lett volna. Visszaemlékezve, kicsit túlizgultam. Ezt követően peremember lettem, kerestem annak a lehetőségét, hogy eligazoljak. Sok magyar klub érdeklődött, de a DVSC volt a prioritásom. Szerencsére találtunk olyan opciót, hogy vissza tudjak szerződni. 

Nem ez volt az egyetlen hír a távozásodról. Mennyire volt konkrét a CSZKA Moszkva megkeresése? 

Rengeteget cikkeztek abban az időszakban rólam és az esetleges klubváltásról. Kazahsztán is szóba került és még sorolhatnám. A menedzserem intézte és intézi ezeket a dolgaimat, mindig megkértem rá, hogy nekem csak akkor szóljon, ha valami konkrétnak nevezhető. Ilyen nem volt, úgyhogy legjobb tudásom szerint ezeknek nincs alapja. 

A válogatottban is bemutatkozhattál korábban, milyen emlékeid vannak arról a pillanatról? 

Óriási pillanat volt, szinte mindenki erről álmodozik gyermekként. Izgultam a találkozót megelőzően, főleg, hogy tétmeccs volt. Feröer-Szigetek ellen futottunk ki a gyepre, ám a 7. percben rosszul léptem egy bedobáshoz közeledve, majd kifordult a bokám. Részlegesen elszakadt a bokaszalagom, félidőben pedig lecseréltek. Az összecsapást szerencsére megnyertük Böde Dani duplájával, de Görögországba már nem utaztam a kerettel. Nagyon fáj erre visszaemlékezni, lehet több lett volna ebben. Onnantól kezdve már nem számítottak rám, de a legfontosabb akkor is az volt, hogy megnyertük a találkozót, később pedig kijutottunk a kontinensviadalra. 

Min múlt az szerinted, hogy csupán egyszer húzhattad magadra a meggypiros szerelést? 

A debütálásomat megelőzően már számítottak rám, többször is a keretben voltam, de pályára csak azon az egy találkozón léptem. Bernd Storck már nem számított rám, a pontos okát nem tudom. Valószínűleg voltak nálam jobban teljesítő futballisták vagy az akkori szövetségi kapitány más típusú labdarúgót keresett. 

Kívülről úgy látjuk, hogy Debrecenben tervezed a jövőt pályafutásod végeztével. Valóban így van?

Ha csak rajtam múlik, akkor itt tervezem. Még élő szerződésem van a Lokival, meglátjuk mit hoz a jövő. Igazi debreceninek vallom magam, itt is telepedtem le. Továbbra is az lebeg a szemem előtt, hogy sikeres legyen az együttes. 

Mennyire veszed ki a részed a családfő szerepéből? 

Amennyire tudom, természetesen otthon is odateszem magam. Vannak olyan napjaim, amikor fáradtabb vagyok, ekkor a feleségemre nagyobb szerep hárul, de jól kiegészítjük egymást. Akinek két gyermeke van, pontosan tudja, mekkora odafigyelést igényel. Az elején kissé féltem, de immár nagyon élvezem ezt a szerepet. Ez az élet rendje, én pedig igyekszem a legtöbbet nyújtani a családomért. 

Bár még fiatal vagy, mégis gondoltál már arra, mit fogsz csinálni, ha szögre akasztod a stoplist? 

Az életem legnagyobb részét a futball tette eddig ki, ebből kifolyólag nyilvánvaló, hogy ez a terület érdekel a leginkább. Az iskolát anno becsülettel végigjártam, az érettségim is megvan, nem vagyok elveszve. 

Érdekes, mert majd újra végig kell járnom a lépcsőfokokat. Az egyik legszebb dolog az lenne, ha a Debreceni Labdarúgó Akadémián tehetném mindezt meg, de meglátjuk, mit hoz a jövő. A felnőtt labdarúgás pedig idővel következhetne. A sport mellett az ingatlanozás is érdekel, de ezt másodlagosnak nevezném a foci mellett. 

Hogyan látod, a csapat hol végezhet a szezon végén? Minek köszönhető a formajavulás? 

Az egyik legnagyobb fegyverünk mióta Szrdjan Blagojevics átvette a csapat irányítását, hogy igazából bárki játszik, kivétel nélkül megállja a helyét. Annyira pozitív hullámon vagyunk, s ez még sokáig repíthet bennünket. Az a taktika, amit tőlünk kér a vezetőedző, pontosan illeszkedik a kerethez. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk. Szezon előtt sem volt azzal probléma, hogy nincs minőség, hiszen ez sok játékosunkban benne van. Sokkal kompaktabbak vagyunk és már nem pánikolunk. Amikor kinevezték a trénerünket, azt kérte tőlünk, ne idegeskedjünk, mert egyből feltűnt neki ez korábbról. Szerintem kívülről is látszik, ebben nagyot léptünk előre, szinte minden szituációban igyekszünk kihozni a labdát ahelyett, hogy céltalanul felrúgnánk. Mindenki tudja a feladatát, nem szoktunk elcsúszni sem védekezésben, sem támadásban. 

A szurkolóknak mekkora szerepe van ebben? Közösen mit érhettek még el? 

Ahogyan mindig hangoztatjuk, nem szeretünk helyezésben gondolkozni. Az elmúlt hetekben a fanatikusaink kilátogattak egyik edzésünkre, aztán 20-30 percet beszélgettünk is velük. Jó élmény volt, átérezzük, mit jelent nekik is a város labdarúgása. Régen volt arra példa, hogy ennyire egy hullámhosszon legyünk. 

 Kicsit úgy érzem, hogy nekik is össze kellett magukat szedni, hiszen Komáromi Gábor halála mindenkit megfogott, a klubot is beleértve. Olyan emblematikus figurája volt a lelátónak, aki sokaknak erőt adott. Hiányzik nekem is, bízok benne, hogy szezon végén tudunk mosolyt csalni az ultrák és a labdarúgást kedvelők arcára. 

Orosz Krisztofer