Labdarúgás

2023.03.19. 08:00

Szrdjan Blagojevics: „Ki kell javítanunk a hibákat”

A DVSC vereségével továbbra is a harmadik helyen áll a bajnokságban.

Forrás: Czinege Melinda

A Loki kulcsfontosságú mérkőzést vívott a Kecskemét ellen a bajnokság 24. fordulójában szombaton. Győzelem esetén a Vasutasnak komoly esélye mutatkozott volna az ezüstéremre is, ám vereségükkel egyre távolabbnak látszik a második hely. A találkozót követően a piros-fehérek trénere, Szrdjan Blagojevics a HAON-nak értékelte a látottakat. – Úgy érzem nem érdemeltünk győzelmet, ami nem hangzik jól. Voltak problémáink, például nem voltunk elég agresszívak, mintha félelem is lett volna a srácokban. Túl sok ajándék labdát adtunk a Kecskemétnek, nem szereztük meg elégszer a lecsorgókat sem. Miután meglőttük az első gólt, ott volt a lehetőségünk, hogy a magunk javára fordítsuk a meccset, voltak is erre lehetőségeink, szép akciókat vezettünk, de nem sikerült újfent betalálnunk. Ezt követően egyenlített az ellenfelünk, majd a második találatot is ők szerezték, így a végén mi szomorkodhatunk. Van néhány napunk arra, hogy kielemezzük a hibákat, s ki is javítsuk azokat. Tudom, hogy jó pozícióban vagyunk jelenleg, de nem szeretek azzal foglalkozni, hogy hanyadik helyen végezhetünk majd a szezon végén. Természetesen szeretnénk minél előrébb, de nem használnék nagy szavakat. Mindig a következő meccsre fókuszálunk, meglátjuk majd mire lesz elég – értékelt a tréner. 

Az első gól 

Forrás: Czinege Melinda

A DVSC szombati gólszerzője, Sztefan Loncsar első találatát jegyezte a piros-fehérek színeiben a bajnokságban, ám öröme nem lehet felhőtlen, hiszen az ünnepi gól ellenére vereséget szenvedett csapata. A montenegrói válogatottba is behívót kapó középpályás portálunknak értékelt a lefújás után. – Szerencsére jókor voltam jó helyen, így sikerült a kapuba találnom, ám ez most nem számít. Csalódottak vagyunk, hiszen nem arra készültünk, hogy vereséget szenvedünk hazai pályán. Nehéz beszélnem a meccsről, egytől egyig mindenki minden tőle telhetőt megtett, de sajnos ez ma nem volt elég. Nem volt sok lehetőségünk a meccsen, de ha jobban koncentráltunk volna a kapu előtt, akkor máshogy is alakulhatott volna a találkozó. Sajnálom, hogy nem sikerült kiszolgálnunk a közönséget, akik ma is szép számban kilátogattak és a legvégéig buzdítottak bennünket. Azon leszünk, hogy mihamarabb ki tudjuk javítani a vereséget és újra mosolyt csaljunk a fanatikusaink arcára – mondta. 

 A DVSC vereségével továbbra is a harmadik helyen áll a tabellán, ám a második Kecskemét immár 8 ponttal lépett el a Dzsudzsákéktól, a negyedik Puskás Akadémia 1 ponttal van a Vasutas mögött, ráadásul a felcsútiak egy meccsel kevesebbet is játszottak. A harmadik hely is veszélyben lehet a vasárnapi meccsek eredményétől függően.

OK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában