OTP Bank Liga

2023.02.25. 20:00

Szrdjan Blagojevics: „Mindent megteszünk, hogy Debrecen büszke legyen ránk”

Óriási várakozás övezi 2023 első Loki-Fradi összecsapását.

Szrdjan Blagojevics | Forrás: Napló-archív

A Debreceni VSC labdarúgócsapata vasárnap délután 16 óra 30 perctől a bajnoki címvédőt, a Ferencvárost fogadja az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A Loki remek formában várja az összecsapást, a tavaszi idényben eddig 4 meccsen 10 pontot gyűjtött. Egy hazai siker esetén, a többi találkozó eredményétől függően, akár a második helyről is várhatja a DVSC a következő játéknapot. 

A meccs előtt Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője nyilatkozott a HAON-nak. – Nem mondok azzal semmi újat, hogy a Ferencváros a favorit, nemcsak ezen a találkozón, hanem a bajnoki versenyfutásban is. Nagy valószínűség szerint idén is ők szerzik meg az aranyérmet, úgyhogy tisztában vagyunk a csapatuk minőségével, nem hiába vannak ott még mindig az Európa-ligában. Nehéz megmérettetés áll előttünk, de ahogy már említettem, nincs könnyű ellenfél, hiszen minden csapatnak megvannak a maga céljai. Remek hangulatra számítok és természetesen tiszteljük a Fradit, de elsősorban arra kell törekedjünk, hogy nagy csatára késztessük őket, aztán a lefújást követően meglátjuk az eredményt – mondta.

A mérkőzést nemcsak az együttes, hanem a szurkolók részéről is hatalmas várakozás övezi. A klub tájékoztatása szerint az eladott jegyek és bérletesek száma alapján 13 ezernél is több nézőre lehet számítani.

– Nagyon örülök ennek, szeretném azt gondolni, hogy ez nemcsak az FTC-nek szól, hanem a mi teljesítményünknek is az eredménye.

Nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak, akik végig biztattak minket az elmúlt mérkőzéseken, idegenbe is rendszeresen elkísérnek bennünket és ez rengeteget jelent nekünk.

Azt gondolom, hogy a csapat tagjai meg is érdemlik ezt a támogatást. Bízom benne, hogy a közönség akkor is mellettünk áll majd, ha lesznek olyan alkalmak, amikor esetleg nem megy majd ilyen jól, mint mostanában – fogalmazott.

A Fradi elleni találkozó kapcsán Szrdjan Blagojevics még hozzátette, a győzelmet nem tudja garantálni, de azt igen, hogy a csapat tagjai mindent megtesznek majd azért, hogy a debreceni közönség büszke lehessen rájuk.

A DVSC kéri a drukkereket, hogy a fokozott érdeklődés miatt érkezzenek a megszokottnál hamarabb a Nagyerdei Stadionhoz annak érdekében, hogy gördülékenyen haladjon a beléptetés. Arról itt tájékozódhatnak, hogy milyen forgalmi korlátozások lesznek érvényben a stadion környékén a meccs napján. 

Bakos Attila
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában