DVSC Schaeffler

2023.02.01. 19:43

Ez történt eddig a női kézilabda El csoportkörében

A debreceni lányok remekül védekeztek eddig | Forrás: Napló-archív

Az EHF Európa Liga csoportkörének harmadik fordulója után egyhetes szünetet tartottak a sorozatban. Az európai szövetség összegyűjtött néhány érdekességet az első szakaszról, ebből szemezgetett a DVSC Schaeffler honlapja.

A csoportkör 48 meccséből, eddig 24-et játszottak le, ezeken 1379 gól született, ez 57.45-ös mérkőzésenkénti átlag. A debreceni csapat három találkozója 156 gólt hozott, ami azt jelenti, hogy meccsenként átlagban 52 gól esett.

„Félidőben” három csapat, a dán Ikast Handbold, a norvég Sola HK és a német Thüringer HC százszázalékos. Az Ikast igazi El-menő, mióta így hívják a sorozatot, mindháromszor szerepelt a csoportkörben, s az előző két kiírásban egyaránt bejutott a Final Fourba. Először a negyedik, tavaly pedig a harmadik helyen végzett. Az eddig lejátszott 23 mérkőzésből 19-et megnyert.

A debreceni lányok szombati ellenfele, a Sola HK a csoportmeccsek igazi specialistája: a 2021/22-es szezonban debütált az Európa-ligában, és mind a hat csoportmeccsét megnyerte. Most is három sikernél tart, azaz a norvég klub győzelmi mutatója eddig 9/9.

A három hibátlan csapat mellett eddig két együttes nem szerzett pontot, a norvég Molde, illetve a DVSC által már egyszer legyőzött horvát Podravka Vegeta.

A csoportkör góllövőlistáját a váci Kuczora Csenge vezeti 27 találattal, mögötte Annika Lott (Thüringer) és Nathalie Hagman (Nantes) áll egyaránt 24 góllal. A DVSC Schaeffler játékosai közül eddig a 15 gólos Kácsor Gréta a legeredményesebb, őt követi a 14 gólos Planéta Szimonetta és a 13 találatig jutó Töpfner Alexandra.

A Thüringer HC eddig kereken 100 gólt szerzett a három meccsen, az Ikast 99-szer, a Besancon pedig 98-szor talált be az ellenfelek kapujába. A legnagyobb különbségű győzelem is a Besancon nevéhez fűződik, a francia csapat a második fordulóban idegenben verte 41–29-re a Moldét. A Loki eddig 79 gólt szerzett.

A legkevesebb gólt, 70-et az Ikast kapta, a Siófok 76 a Paris 92 és Szilágyi Zoltán együttese pedig 77-77 találatot kapott a három meccsen. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a Loki ott van a négy legjobban védekező csapat között.

A csoportkör legjobb védési mutatóját produkáló kapusával Vámos Petráék is megszenvedtek. A Sola holland válogatott hálóőre, Rinka Duijndam a kapujára tartó lövések 37.7 százalékát védte. A Loki minden erejével azon lesz a szombat este 20 órától kezdődő Sola HK elleni debreceni találkozón, hogy a meccs után már ne Duijndam vezesse majd a kapusok rangsorát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában