Futsal

2023.01.15. 20:00

Bezsebelték a három pontot Quirikó Vivienék

A Debreceni Egyetem alakulata a duplázó Horváth Viktória vezérletével fektette két vállra a csepelieket.

Forrás: deac.hu

A DEAC női futsalosai vasárnap ebédidőben csaptak össze a Csepellel. A mérkőzésen nem lehetett teljes a mieink kerete, mivel többek között a sérüléssel bajlódó Krascsenics Csilla és Csepregi Gabriella sem állhatott Quirikó Vivien vezetőedző rendelkezésére – írja a klubhonlap.

Nem tapogatóztak sokáig a csapatok, ugyanis a negyedik percben már a harmadik gól is megszületett. A vezetést a hazaiak szerezték meg Király Ramóna találatával, erre hamar érkezett a válasz Nagy Anikótól, aki Horváth Viktória passza után köszönt be, majd Simoncini bevette Torma Lilla kapuját. Ezt követően sokáig „befagyott” az eredményjelző, de a szünet előtt Horváth Viktória egalizált.

A második játékrész már csak DEAC-gólokat tartogatott. A 27. minutumban a cívisvárosiak megszerezték a vezetést, ehhez Üveges Katalin bombája kellett, ami a léc alatt pihent meg. A végeredményt a duplázó Horváth Viki állította be, akinek a gólpasszt Üveges adta. A következő bajnokira nem kell sokat várni, mivel csütörtökön a csepeliek érkeznek a DESOK-ba.

– Nem érkeztünk túl jó előjelekkel Csepelre, hiszen többen is hiányoztak sérülés miatt, és a bevethető játékosok közül sem volt mindenki 100 százalékos állapotban, ettől függetlenül a győzelmet tűztük ki egyetlen elfogadható célként. Mi domináltuk a találkozót, de érezhető volt némi tompaság, hiszen olyan hibákból ajándékoztunk gólokat az ellenfélnek, ami egyébként nem jellemző ránk. A második játékrészre valamelyest feljavultunk, és ez most elég volt a győzelemhez. A jövő héten két összecsapás is vár ránk, csütörtökön ismét a Csepellel játszunk, szombaton pedig Tolnára utazunk, ahol mindenképpen jobb teljesítményre lesz szükség, hiszen a célunk, hogy megszilárdítsuk a pozíciónkat a tabella élén – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

A tények

Csepel FC USE – DEAC 2-4 (2-2)

NB I., 13. forduló
Csepeli ÁMK, vezette: Csete Csongor, assisztensek: Vida Gábor, Erdélyi Gergő Zsombor

Gólszerzők: Király (3.), Simoncini (4.), ill. Nagy A. (3.), Horváth V. (17., 39.), Üveges (27.)

A DEAC összeállítása: Torma – Fülöp, Nagy A., Czégény, Horváth V. Cserék: Kopjári, Tóth N., Pócsik, Krascsenics, Üveges, Gajzágó. Vezetőedző: Quirikó Vivien


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában