2022.09.13. 16:54
Keleti rangadókkal folytatódik a DEAC felkészülése
Forrás: deac.hu
Szűk három héttel a bajnoki rajt előtt két edzőmérkőzést is játszik a DEAC kosárlabdacsapata, mindkétszer a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks lesz az ellenfél, közölte a deac.hu. Szerdán 18 órától a szabolcsiak otthonában lép pályára a Debreceni Egyetem alakulata, míg pénteken este hattól az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban játsszák a „visszavágót”. A belépés mindkét találkozóra ingyenes.
Nem a legideálisabb körülmények között készülhet eddig David Dedek együttese a 2022-23-as szezonra, hiszen az augusztus eleje óta lejátszott eddigi öt edzőmeccs egyikén sem tudtak még teljes kerettel kiállni a hajdúságiak. A csapatból többen is sérüléssel bajlódnak, a Sitku Ernő Emléktornán megsérülő Michaelyn Scott, Tóth Ádám, Garamvölgyi Ákos trió játéka továbbra is kérdéses, de a kisebb húzódással bajlódó Drodje Drenovac pályára lépése is csak a mérkőzések napján dől majd el.
A Nyíregyháza elleni edzőmeccsek előtt Mócsán Bálinttal beszélgetett a klub hivatalos honlapja.