2024.05.19. 13:23
Egy újabb nap a biotikai adatokért
Biotikai leltárt készítettek a Bihari-sík Tájegységen
Forrás: HNPI / Facebook
„A két éve hagyományteremtő céllal először megrendezett BioBlitz akciónk után idén ismét biotikai leltárt készítettünk a Bihari-sík Tájegység egy egyedülállóan gyönyörű, vadregényes vidékén. A program célja, hogy egy kijelölt területen természettudósok és önkéntesek csoportjai meghatározott idő alatt minél több faj minél több előfordulási adatát rögzítsék” – írja közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Mint részletezik, a 6️ órás házi biodiverzitás kutatás során számos fajcsoportot vizsgáltak és több, mint 1️0️0️ faj több száz egyedét azonosították. Gyűjtöttek többek között botanikai adatokat, detektáltak számos ízeltlábút, elektromos halászgéppel kutatták a vízfolyások halfaunáját, feltérképezték a kétéltűeket és a hüllőket, rögzítették (illetve néhány faj esetében ornitológiai jelölőgyűrűvel jelölték is) a madarakat, és persze nem maradhattak ki az emlősök sem.