Labdarúgás

2022.07.03. 20:03

Rutinos védő érkezett a DEAC-hoz

A hátsó alakzat több pontján is bevethető Aranyos Mózes egy évre szóló kontraktust kötött a Debreceni Egyetem alakulatával.

Forrás: DEAC

Épül a labdarúgócsapat kerete a következő szezonra. A 27 éves futballista a Debreceni Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd többek között a Balmazújvárosban, a Rákosmentében, illetve a Dabas-Gyónban is megfordult. Aranyos az előző idényt a Jászberény gárdájában kezdte, aztán télen az ESMTK-hoz került, a két együttesben 34 NB III.-as meccsen jutott szóhoz, és négy gólt szerzett - olvasható a DEAC honlapján.

– Rengeteg szép emlék köt Debrecenhez, emiatt is örülök annak, hogy a DEAC-hoz igazolhattam. Tetszettek a tervek, amiket Pöszmet Tibor sportigazgató és Sándor Tamás vezetőedző felvázoltak nekem, így nem sokáig gondolkodtam az ajánlaton. Idén végeztem el a labdarúgóedző alapszakot a TF-en, az is elképzelhető, hogy a Debreceni Egyetemen folytatom a tanulmányaimat. Egy sokra hivatott csapathoz kerültem, amely kiváló körülmények között dolgozhat. Harcias, nagy munkabírású játékosnak tartom magam, a védelem közepén és a szélén sem jövök zavarba. A beilleszkedés nem okoz majd gondot, mivel több csapattársamat ismerem már. Tudom, hogy a DEAC az előző szezonban remekül szerepelt, jó lenne, ha ezt megismételnénk, esetleg túlszárnyalnánk – nyilatkozta Aranyos.

Az együttes szombaton a kis Loki elleni edzőmeccsen 5-0-s győzelmet aratott. A találkozón Aranyos Mózes egy félidőt töltött a pályán.

– Különleges volt nekem ez a találkozó, mivel először szerepelhettem új csapatomban. Nyilván örülünk a diadalnak, de ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni – zárta mondandóját a ballábas hátvéd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában