Labdarúgás

2022.07.27. 14:26

Nyakunkon az NB III. rajtja, íme mindhárom megyénkbeli együttes sorsolása!

A második fordulóban DEAC–DVSC II. összecsapást rendeznek

Forrás: Tóth Imre

Vasárnap megkezdődnek a küzdelmek a harmadosztály Keleti csoportjában is. A mezőnynek ugyanaz a három hajdú–bihari gárda a tagja, mint tavaly: az ezüstérmes DEAC, a 4. helyen végzett Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint a végül a 14. helyre befutott DVSC második együttese. 

Forrás: Tóth Imre

Idén még 20 fős lesz a bajnokság, ami azt jelenti, hogy 38 fordulót bonyolítanak le. A Magyar Labdarúgó Szövetség adatbázisában egyelőre még csak az őszi menetrend részletes teljesen, a tavaszi szezonnak csak a meccsnapjai ismertek. A Haon összefésülte a három alakulat mérkőzéseinek időpontját, melyből kiviláglik, hogy nem kell sokat várni az első megyei rangadóra, hiszen a második fordulóban DEAC–DVSC II. összecsapást rendeznek. 

MSZ

A labdarúgó NB III. Keleti csoport hajdú-bihari együtteseinek sorsolása:

1. forduló, július 31.
11.00: DVSC II.–Körösladány
17.30: Füzesgyarmat–DEAC
17.30: Hatvan – Aqua-General HSE

2. forduló, augusztus 3.
17.30: Aqua-General HSE – Békéscsaba II.
17.30: DEAC–DVSC II.

3. forduló, augusztus 14.
11.00: Vasas FC II.–DEAC
13.00: DVSC II.–BVSC
17.30: Füzesgyarmat – Aqua-General HSE

4. forduló, augusztus 17.
17.30: Aqua-General HSE – DVSC II.
17.30: DEAC–DVTK II.

5. forduló, augusztus 21.
11.00: Vasas II. – Aqua-General HSE
11.00: DVSC II.–Eger
17.30: Tiszafüred–DEAC

6. forduló, augusztus 31.
17.30: Pénzügyőr–DVSC II.
17.30: Aqua-General HSE – DVTK II.
17.30: DEAC–Sényő

7. forduló, szeptember 4.
11.00: DVSC II.–Tiszaújváros
16.00: Tiszafüred – Aqua-General HSE
16.00: Karcag–DEAC

8. forduló, szeptember 11.
16.00: Kisvárda II.–DVSC II.
16.00: Aqua-General HSE – Sényő
16.00: DEAC–BKV

9. forduló, szeptember 25.
11.00: DVSC II.–Hatvan
16.00: Jászberény–DEAC
16.00: Karcag – Aqua-General HSE

10. forduló, szeptember 28.
16.00: Békéscsaba II.–DVSC II.
16.00: Aqua-General HSE – BKV
16.00: DEAC–Körösladány

11. forduló, október 2.
11.00: DVSC II.–Füzesgyarmat
15.00: Jászberény – Aqua-General HSE
15.00: Putnok–DEAC

12. forduló, október 9.
13.00: DVSC II.–Putnok
15.00: Aqua-General HSE – Körösladány
15.00: BVSC–DEAC

13. forduló, október 16.
13.00: Vasas II.–DVSC II.
13.00: DEAC – Aqua-General HSE

14. forduló, október 22.
11.00: DVSC II.–DVTK II.
13.00: Eger–DEAC
13.00: Aqua-General HSE – BVSC

15. forduló, október 30.
13.00: Tiszafüred–DVSC II.
13.00: DEAC–Pénzügyőr
13.00: Putnok – Aqua-General HSE

16. forduló, november 6.
11.00: DVSC II.–Sényő
13.00: Tiszaújváros–DEAC
13.00: Eger – Aqua-General HSE

17. forduló, november 13.
13.00: Aqua-General HSE – Pénzügyőr
13.00: DEAC–Kisvárda II.
13.00: Karcag–DVSC II. 

18. forduló, november 20.
13.00: DVSC II.–BKV
13.00: Hatvan–DEAC
13.00: Tiszaújváros – Aqua-General HSE

19. forduló, november 27.
13.00: Aqua-General HSE – Kisvárda II.
13.00: DEAC–Békéscsaba II.
13.00: Jászberény–DVSC II.

20. forduló, december 4.
13.00: Körösladány–DVSC II.
13.00: DEAC–Füzesgyarmat
13.00: Aqua-General HSE – Hatvan

21. forduló, február 12.
Békéscsaba II. – Aqua-General HSE
DVSC II.–DEAC

22. forduló, február 19.
DEAC–Vasas II.
BVSC–DVSC II.
Aqua-General HSE – Füzesgyarmat

23. forduló, február 26.
DVSC II. – Aqua-General HSE
DVTK II.–DEAC

24. forduló, március 5.
DEAC–Tiszafüred
Aqua-General HSE – Vasas II.
Eger–DVSC II.

25. forduló, március 12.
DVSC II.–Pénzügyőr
DVTK II. – Aqua-General HSE 

26. forduló, március 19.
Aqua-General HSE – Tiszafüred
Tiszaújváros–DVSC II.
DEAC–Karcag

27. forduló, március 26.
DVSC II.–Kisvárda II.
Sényő – Aqua-General HSE
BKV–DEAC

28. forduló, március 29.
Hatvan–DVSC II.
DEAC–Jászberény
Aqua-General HSE – Karcag

29. forduló, április 2.
DVSC II.–Békéscsaba II.
BKV – Aqua-General HSE
Körösladány–DEAC

30. forduló, április 9.
Füzesgyarmat–DVSC II.
Aqua-General HSE – Jászberény
DEAC–Putnok

31. forduló, április 12.
Putnok–DVSC II.
Körösladány – Aqua-General HSE
DEAC–BVSC

32. forduló, április 16.
DVSC II.–Vasas II.
Aqua-General HSE – DEAC

33. forduló, április 23.
DVTK II.–DVSC II.
DEAC–Eger
BVSC – Aqua-General HSE

34. forduló, április 26.
DVSC II.–Tiszafüred
Pénzügyőr–DEAC
Aqua-General HSE – Putnok

35. forduló, április 30.
Sényő–DVSC II.
DEAC–Tiszaújváros
Aqua-General HSE – Eger

36. forduló, május 7.
Pénzügyőr – Aqua-General HSE
Kisvárda–DEAC
DVSC II.–Karcag

37. forduló, május 14.
BKV–DVSC II.
DEAC–Hatvan
Aqua-General HSE – Tiszaújváros

38. forduló, május 21.
Kisvárda II. – Aqua-General HSE
Békéscsaba II.–DEAC
DVSC II.–Jászberény

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában