VIlágbajnokság Debrecenben

2022.07.06. 15:36

Hamarosan kezdődik az U17-es női kosár-vb

Becsky Istvánék már fél éve dolgoznak azon, hogy minél színvonalasabb legyen az esemény.

Az U17-es női kosárlabda csapat edzése a Főnix Arénában | Forrás: Napló-archív/Kiss Annamarie

Fotós: KISS ANNAMARIE

Debrecen már évek óta ad otthont nívós, nemzetközi kosárlabdatornáknak, ezúttal az U17-es női világbajnokság mezőnye méretteti meg magát a városban. Tizenhat együttes négy darab négy csapatos csoportba osztva küzd majd először a nyolcaddöntőbe jutásért, majd a végső sikerért. Az együttesek a Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban mérkőznek meg egymással. A torna szombaton délben kezdődik majd az Ausztrália–Szlovénia találkozóval. 
Az eseménnyel kapcsolatos előkészületekről és feladatokról a debreceni szervezőbizottság elnöke, Becsky István beszélt a Hajdú-bihari Naplónak. – Nagy öröm számunkra, hogy újabb világeseményt rendezhetünk. A szervezést nagyjából hat hónappal ezelőtt kezdtük meg, és az a célunk, hogy a szokásos színvonalat hozzuk, úgy gondolom, hogy jól állunk. Már több csapat megérkezett Debrecenbe és Magyarországra, ők edzőpartnerekkel készülnek a viadalra. Szerdára elkészülünk mindennel és nagy izgalommal várjuk a torna kezdetét – mondta.

Utolsó nagy teszt

A cívisváros három év alatt három teremkosaras világbajnokságot is vendégül lát, hiszen tavaly a női U19-es korcsoport legjobbjai tették tiszteletüket, jövőre pedig férfi U19-es vb lesz a hajdúsági megyeszékhelyen. A 2021-es versenyhez képest nagy változás, hogy az akkor még felújítás alatt álló Főnix helyett a Hódos Imre Sportcsarnok szolgált helyszínül a Oláh Gábor utca mellett. – A Főnix Arénában bármilyen világeseménynek helyet tudunk adni, és ez megkönnyíti a dolgunkat. De a Hódos fantasztikus atmoszférája is remekül szolgált tavaly, hatalmas segítség volt a DVSC kézilabdacsapatától, hogy rendelkezésünkre bocsátották a létesítményt – mondta, majd áttért az idei viadalra. – Bízunk benne, hogy a nyár ellenére sokan kilátogatnak majd. Mondhatom azt, hogy ez az utolsó nagy teszt a jövő évi férfi U19-es vb előtt, ami talán az újkori debreceni kosárlabda legnagyobb rendezvénye lesz. Ezért nagyon kell figyelnünk most is, hogy mi az amin esetleg még lehet finomítani a jövőre nézve – hangsúlyozta a szakember.

Becsky Istvánék tartani szeretnék a már megszokott magas színvonalat | Forrás: Napló-archív/Kiss Annamarie

Több helyen is edzenek

A 16 együttes Debrecenbe érkezése komoly logisztikai feladat elé állítja a szervezőket, hiszen nemcsak a mérkőzéseket kell lebonyolítani, de edzéslehetőséget is biztosítaniuk kell a résztvevőknek. – A két helyszínen – a Főnix Arénán és az Oláh Gábor utcai sportcsarnokon – kívül a Tóth Árpád Gimnázium, a Kossuth Lajos Gimnázium, illetve a Szent Efrém Általános Iskola tornatermei is rendelkezésre állnak majd a válogatottak számára, hogy megfelelően tudjanak készülni az összecsapásokra. A tréningeket és az edzőmérkőzéseket is a legjobb tudásunk szerint bonyolítjuk le – emelte ki Becsky István.

Az érdeklődők az összes világbajnoki találkozót ingyenesen látogathatják majd,

a belépéssel kapcsolatban a mindenkori magyar szabályozás érvényes. Ennek fényében semmilyen – például járványügyi – korlátozás nem vonatkozik a lelátón helyet foglalókra. A szervezőbizottság elnöke hozzátette, hogy a biztonsági személyzet létszámának növelése nem indokolt. Azonban a tőlünk nem messze lévő háborús helyzet miatt ébernek kell lenniük, úgyhogy folyamatosan tartják majd a kapcsolatot a rendőrséggel is.

A szurkolók ereje

Végezetül afelől érdeklődtünk a szakembernél, hogy a torna kapcsán mivel lenne elégedett, ideértve a magyar lányok szereplését is.

– Az a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát a rendezvényünkön.

A mieinket tekintve, ha a csoportból a legjobb nyolc közé sikerülne bejutni, az már szép eredmény lenne. Onnantól kezdve pedig bízom a népes debreceni publikumban, hogy átsegíti a csapatot a nehezebb pillanatokon. Természetesen nemcsak a tudáson, hanem a sorsoláson is múlik, hogy meddig juthatnak el Völgyi Péter tanítványai, az biztos, hogy mi szorítunk nekik – mondta Becsky István.

Az U17-es női kosárlabda világbajnokság szombaton kezdődik és jövő héten vasárnap ér véget a döntőkkel. A magyar válogatott a csoportkörben szombaton Belgiummal, vasárnap Japánnal és jövő héten kedden Mexikóval csap össze, egyaránt 17 óra 30 perctől, a Főnix Arénában.

Bakos Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában