2022.04.23. 16:16
DVSC: nem tört meg a kisvárdai átok
Későn ébredt a mérkőzés nagy részében passzívan futballozó DVSC.
Forrás: Kovács Péter / Nemzeti Sport
Nem sikerült javítania a Kisvárda elleni lehangoló idegenbeli statisztikáján a DVSC-nek, miután 1–0-ra kikapott a Várkerti Stadionban szombat délután. Korábban egyáltalán nem termett még babér a debrecenieknek a szabolcsi városban, ugyanis mindhárom eddigi ott lejátszott bajnokiját elveszítette a Lokomotív. Az összecsapás előtt különböző okok miatt Bárány Donát, Szécsi Márk, Kundrák Norbert, Charleston, Poór Patrik, Ugrai Roland, Gróf Dávid, Gyönyörű Gergő és Pintér Ádám sem állhatott Joan Carrillo vezetőedző rendelkezésére. Ám a spanyol szakember nem csak kényszerből változtatott a Gyirmót elleni győztes csapaton, hiszen Bényei Ágoston helyett David Babunszki került vissza a kezdő tizenegybe.
A hazaiak igyekeztek magukhoz ragadni a kezdeményezést, a fehér mezes vendégek eleinte többször is csak szabálytalanságok árán tudták útját állni a kisvárdai támadásoknak. A Loki leginkább a saját térfelére visszahúzódva várta, hogy a szabolcsiak kedvezményezzenek, ám időről időre letámadással próbálták megzavarni a Várda passzolgatását. Az első hajdúsági lehetőségre majdnem negyedórát kellett várni, egy szöglet utáni kipattanót a legutóbb piros-fehérben 100-ik bajnokiját lejátszó Dzsudzsák Balázs lőtt fölé.
Aránylag csendesen, de írhattuk volna azt is, hogy unalmasan teltek a percek, leginkább a vendégtérfélen folyt a játék. Ha csak a hajdúsági drukkerek teljesítményén múlt volna, biztos jóval mozgalmasabb iramú lett volna a meccs, mert a helyszínen lévő ultrák folyamatosan, és nagy hangerővel biztatták kedvenceiket. A DVSC-t David Babunszki próbálta meg mozgatni, ám az északmacedón középpályás sokszor vagy rátekeredett a labdára, vagy a testvérét kereste a passzokkal, ezért elég kiszámítható volt a szándéka. Varga József életerős lövése zárta le az első félidőt, így 0–0-s állásnál vonultak pihenőre a csapatok.
Változtatás nélkül folytatták a felek, Makowski fejese jelentette az első lehetőséget, de Tomas Kosicky a helyén volt. Az 50. percben büntetőhöz jutott a Kisvárda, Claudiu Bumba pedig nem hibázott. 1–0.
A hajdúságiak igyekeztek felpörgetni a tempót, de sok hiba csúszott a játékba, a gyirmótiak elleni kombinatív játéknak nyoma sem volt. Egy felszabadításnál megsérült Ogyincov, a hazaiak kapusa, az ápolást kihasználva kettőt cserélt Joan Carrillo: Sós Bence és Bényei Ágoston folytatta Varga József, illetve Bódi Ádám helyett. A 79. percben óriási egyenlítési esélyt szalasztott el a Debrecen: Sós Bence beadása pont annyival ment Dorian Babunszki mögé, hogy a csatár lábáról ne a kapuba, hanem kifelé pattanjon a labda. Aztán ismét a tenyerükbe temethették az arcukat a cívisvárosi drukkerek, ugyanis Baráth Péter közeli fejese csúszott meg a felső lécen. A hétperces hosszabbításra beállt Tischler Patrik és Bévárdi Zsombor is, de ez sem segített a Lokin, így maradt az 1–0, valamint a várdai átok is.
MSZ
OTP Bank Liga, 29. forduló KISVÁRDA MASTER GOOD–DVSC 1–0 (0–0)Várkerti Stadion, néző. Vezette: Zierkelbach (Márkus, Berényi) Kisvárda: Ogyincov – Hej, Prenga, Csirkovics, Peteleu – Ötvös, Melnyik (Zlicic, 71.) – Asani (Camaj, 71.), Makowski (Karabeljov, 60.), Bumba (Navrátil, 86.) – Mesanovic. Vezetőedző: Erős Gábor DVSC: Kosicky – Kusnyír, Deslandes (Tschler, 90.), Pávkovics, Ferenczi – Varga (Bényei, 67.), Baráth – Bódi (Sós, 67.), Da. Babunszki (Bévárdi, 90.), Dzsudzsák – Do. Babunszki. Vezetőedző: Joan Carrillo Gól: 1–0 Bumba (53., tizenegyesből) MesterszemmelRévész Attila: Lélektanilag fontos győzelmet arattunk. Joan Carrillo: A mutatott játék alapján nem kellett volna kikapnunk. A büntető után mindent megpróbáltunk, de nem sikerült egyenlíteni. Az eredmény nem tükrözi a mérkőzés képét. |