Névadó ünnepség

2022.02.10. 11:09

Visszatért a vívás a DEAC kötelékébe – fotókkal

A jeles alakalomból felavatták az új vívótermet is az Böszörményi úti campuson.

Forrás: Kiss Annamarie

Tovább bővült a DEAC család: csütörtöktől a vívók is szó szerint otthonra lelnek az egyesületnél, hiszen a frissen megalakult szakosztály sportolói – köztük Battai Sugár Katinka kardvívó olimpikon – rögtön egy új és impozáns vívócsarnokot vehettek birtokba a Böszörményi úti campuson található Teknős Csarnokon belül.

 

A sportolók és edzők az Interfencing Debrecen SC-ből igazoltak át az új egyesületbe, de a régi klub sem tűnik el, hiszen az utánpótlásban továbbra is komoly szerep hárul majd rá.

Dr. Kamuti Jenő és Bács Zoltán | Fotó: Kiss Annamarie

Az avató előtt a kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnoki aranyérmes dr. Kamuti Jenő és Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja közösen leplezte le az új műhely névadó tábláját, melyből kiderült, mostantól a Dr. Kamuti Jenő Egyetemi Vívóteremben pallérozódnak majd a jövő reménységei.

Bácsné Bába Éva, a Debreceni Egyetem intézetigazgatója | Fotó: Kiss Annamarie

Ezt követően Bácsné Bába Éva, a Debreceni Egyetem intézetigazgatója méltatta Kamuti Jenő pályafutását, felidézve a legnagyobb sikereit és sportvezetői munkásságát.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja | Fotó: Kiss Annamarie

Az ünnepségen Bács Zoltán elmondta, különleges öröm, hogy megszervezhették ezt a névadót. – Boldogok vagyunk, hogy Kamuti Jenő elfogadt ezt a felkérést. Az arra legméltóbb sportoló nevét vette fel a vívóterem. Mostantól már három klubban folyik vívás Debrecenben, tovább szélesítve a bázist, amire szükség is van, hiszen ez egy nagy hagyományokkal bíró sikersportág hazánkban – fogalmazott a sportvezető.

Dr. Kamuti Jenő | Fotó: Kiss Annamarie

A 200 négyzetméteres impozáns teremben hét pást áll a sportolók rendelkezésére, ahol a klub kerekesszékes vívói is kiváló körülmények között készülhetnek majd. A helységben körbenézve a terem névadója meghatottan idézte fel a Hajdú-bihari Naplónak, amikor először került úgymond kapcsolatba a vívással: – Debrecenben tartottak egy vívóbemutatót az Aranybikában, amin édesapám és a velem várandós édesanyám is részt vett, aki ott jelezte apámnak, hogy ha az elsőszülöttjük fiú lesz, vívót nevelnek belőle. A nagybátyám vitt le az első edzésemre, igaz, az egy bokszedzés volt, édesanyám utána mondta is neki, hogy vívásról volt szó, nem ökölvívásról. 

A vívás volt az életem széppé tevője, és manapság is az. Óriási megtiszteltetés, hogy az én nevemet viseli ez a szép új vívóterem

– nyilatkozta Kamuti Jenő.

Jávor András, a DEAC elnöke | Fotó: Kiss Annamarie

A DEAC elnöke, Jávor András egy történelmi áttekintéssel kezdte beszédét, melyből többek között kiderült, már 20. század elejéről van feljegyzés cívisvárosi vívókról. – A vívás ott volt a DEAC alapítói között, és most visszatért az egyesületbe. A hagyományokra és a közös gyökerekre lehet építkezni. Hiszem azt, hogy ezzel az új szakosztállyal gyarapodni fog Debrecen vívósportja, és még jobb eredményre sarkallja a cívisvárosi vívókat.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője | Fotó: Kiss Annamarie

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője arról beszélt, eddig a vívás címke alatt csak a MEFOB volt az egyetemen, ám mostantól ez megváltozik. – Az Interfencinggel együttműködésben 35 sportolót igazolt át a DEAC, köztük két olimpikont, Battai Sugár Katinkát és Osváth Richárdot. Nagyszerű, hogy két ilyen kiválóság is a klubunk kötelékében folytatja a pályafutását jó példát mutatva a többieknek – ismertette, majd bemutatta a legújabb „családtag” elöljáróit: Sápi Máté szakosztályvezetőt és Dávid László vezetőedzőt.

 

Utóbbi felidézte, hogy annak idején még a DEAC-ban kezdett el vívni, ami így az egész életére hatással volt. – Tavaly az olimpiára készülve hívott kancellár úr, hogy mi lenne ha hazajönnénk, mi pedig nagy örömmel fogadtuk el a felkérést. Azon leszünk, hogy méltó módon képviseljük a egyetemi színeket.  A műhelymunkában hiszünk, kell a gyerekeknek egy olyan hely, ahol megfelelő szakemberek megszerettetik velük ezt a csodálatot sportot – fogalmazott, majd zárásként megköszönte, hogy új otthonra találhattak.  

Dávid László vezetőedző | Fotó: Kiss Annamarie

Dávid László segítői Bíró Dávid és Dezső Tibold lesznek, de az Interfencing DSC korábbi edzői, Kontor Zsolt, Nyisztor Sándor, Szőke Csaba szintén aktívan kiveszik részüket a munkavégzésből.

 

Az ünnepség végén a klub négy sportolója, Simon Petronella, K. Szabó Mátyás, Bányay Endre Marcell és Sápi Vince tartott egy kis vívóbemutatót 

 

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában