Hegyi Dóra, az aerobik polihisztora

A debreceni klasszis neve eggyé forrt az aerobikkal, hiszen sportolóként minden idők legsikeresebb magyar női versenyzője lett. Miután felhagyott az élsporttal, maradt a szeretett sportágában, edzőként és sportdiplomataként szolgálja az aerobikot, sőt ruhákat tervez a versenyzőknek. 

Hegyi Dóra karrierjét sportújságíróként közelről követhettem végig, nagyszerű kvalitását, teljesítményét számos alkalommal jutalmaztuk a Hajdú-bihari Napló Év sportolója díjátadó ünnepségén. A beszélgetéseink során megtapasztalhattam, mennyire alázatos a sport iránt, s arra is választ kaptam, miért annyira népszerű a nevelőegyesülete, a Flex HD népes családja körében. Tudásával, szépségével, attitűdjével az évek során egyértelműen az aerobik „arcává” vált, s nemcsak Debrecenben, hanem az egész országban is. Pályafutása befejeztével, az elmúlt hat esztendőben már sokkal kevesebbet társalogtunk, a szokásos köszöntéseken, gratulációkon kívül nagyobb diskurzusokat nem igazán folytattunk. Most viszont ez az interjú bebizonyította, hogy a sportoló lányból igazi nővé vált Hegyi Dóra, aki a céltudatosságát és a határozottságát a civil életben is kamatoztatni tudja. A sokéves sportszakmai kapcsolatunkra tekintettel tegeződtünk a beszélgetés során.

Mikor döntötted el, hogy befejezed az aktív sportolást? Hosszú gondolkodás vagy egy hirtelen döntés előzte meg?

Szerintem egy élversenyző érzi, hogy mikor jött el az ideje a visszavonulásnak. Én mindig is méltósággal szerettem volna ezt megtenni, hogy megtiszteljem ennyivel a sportpályafutásom; pontosan akkor, amikor elértem a testi és lelki határaimat. Igazából 2016-ban döntöttem el, hogy bármi is történik, a következő év lesz az utolsó. Méltó búcsúnak éreztem, hogy zárásként még szerepelhettem a Világjátékokon.

Bevallom, azt érzem, csapatban még a mai napig tudnék versenyezni, csak már nem a maximumon, s ezért számomra már nem lenne értelme.

Ráadásul a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) szabályzata értelmében már nem lehet aktív sportoló az, aki a szervezet versenyzői bizottságában lát el feladatot. 

Az élsport áldozatokkal jár, sokaknak valamilyen szinten az egészsége is rámegy a több évtizedes kemény fizikai munkára. Mennyire sikerült „ép bőrrel” megúsznod az aerobikos éveket?

Az aerobik hiába tornasport, mégis vannak olyan válfajai, amelyek szinte egyáltalán nem sérülésveszélyesek, és mindenki megtalálhatja benne a saját képességeinek megfelelő szintet. Nyilván az élsport már nem csak az egészségről szól. Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, hiszen hiába volt jó pár sérülésem, ezek nem gátoltak nagymértékben, sem sportolóként, sem most, a civil életben. Maximum tökéletesen jelzem a hidegfront érkezését. Viccet félretéve, szerintem az emberi test elképesztő munkát és terhet képes elbírni, ez sosem volt probléma számomra, szerettem és a mai napig szeretek dolgozni. Ugyanakkor az utolsó pár év lelkileg igazán megterhelő volt a számomra, s el kellett telnie pár évnek, mire teljesen helyrejöttem. 
 

Gondolsz még a versenyekre? Eszedbe jut, esetleg álmodsz egy-egy nagyobb sikeredről?

Természetesen! A mai napig a sportágban élek, az aerobikért dolgozom minden egyes nap, így nehéz lenne nem gondolni rájuk.

Furcsa visszanézni videókat, sokszor olyan érzés, mintha tegnap lett volna. Máskor viszont kívülállóként nézem magam, mintha nem is én lennék, s az egész csak egy álom lett volna. Inkább érzéseket kötök egy-egy viadalhoz, nem sikereket. Így még a gyermekkori kedvenc versenyem emlékei is nagyon tisztán élnek bennem.

Nekem a sportaerobik életem első szerelme, és 28 év kellett hozzá, hogy ezzel bárki „versenyezni” tudjon. 
 

Mennyire készültél az élsport utáni életre? Volt tudatosság benned erre vonatkozóan a karriered során?

Abszolút volt benne tudatosság, de megmondom őszintén, hogy nem erre készültem. Hiszek a sorsszerűségben, és hogy az emberek mindent visszakapnak, amit adnak. Mindazt az alázatot, kemény munkát és szenvedélyt, amit beletettem az aerobikba, folyamatosan kapom vissza az élsport utáni életemben. A pályafutásom során én voltam az „ezüstös lány”, a Világjátékokon, a világ- és Európa-bajnokságokon legtöbbször a második helyen végeztem, ám a karrierem befejezése után végül enyém lett az „aranyérem”, ami a jelenlegi munkám. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy 2016-ban edzőimmel, Kovácsné Laurinyecz Júliával és Kovács Judittal, illetve a Magyar Torna Szövetség támogatásával pályáztam a Nemzetközi Torna Szövetség Versenyzői Bizottságába, mint az aerobikosok képviselője. A jelentkezésemet siker koronázta, hiszen beválasztottak a testületbe.

Amennyi bizalmat, szeretetet, elismerést és lehetőséget kaptam ebben a pozícióban az elmúlt 5 évben, az felér a sportolóként megszerzett valamennyi sikeremmel.

Milyen út vezetett a jelenlegi munkáidig?

Túl sok minden nem változott a sportolói karrierem befejeztével, ugyanis azóta is az aerobik körül forog minden az életemben. Csak most már nem versenyzőként, hanem edzőként, bíróként, vállalkozóként és sportdiplomataként tevékenykedem a sportágban. Ezen belül pedig nagyon sokféle dolgot csinálok. Miután befejeztem az aktív sportot, folytattam a munkát az egyesületemben, a Flex HD SE-ben, mint edző. Amióta elköltöztem Debrecenből, főként külföldön dolgozom. Az elmúlt évek legfontosabb tevékenységi köre a Nemzetközi Torna Szövetségben az új szabálykönyv létrehozása volt. Nem volt egyszerű, mert sokat változtattunk, de remélem, sikerült olyan versenyző- és közönségbarát szabályokat hoznunk, ami segíteni fogja a sportágunk népszerűsítését a jövőben. Az év eleje mindig nagyon sűrű a naptáramban, jelenleg 2-3 hetente utazok különböző országokba edzőtáboroztatni vagy koreográfiákat készíteni. Decemberben 3 hetet voltam Dél-Amerikában, januárban Finnországban dolgoztam, februárban pedig Peruban folytatom a sportágunk fejlesztését. Ugyanakkor van egy vállalkozásom, ahol versenyruha-tervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozom, szerencsére nagy sikerrel. Jelenleg két hónapos várólistám van, szerencsére szinte minden nap jönnek a megrendelések a világ különböző pontjairól.

A közelmúltban nagy elismerésben részesültél, ugyanis a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) Sportolói Bizottságának alelnöke lettél. Számítottál valaha arra, hogy ilyen magasságokba jutsz a sportdiplomáciai terén? Van ettől feljebb? 

Mindig van feljebb! Ez egy nagyon megtisztelő pozíció, főleg úgy, hogy egy nem olimpiai sportág képviselőjeként értem el az olimpiai bajnokokkal tűzdelt bizottságban. Nagyon tetszik ez a munka, úgy érzem, jelenleg remekül tudok vele azonosulni. Ez annak tulajdonítható, hogy a versenyzőkkel még mindig nagyon közeli a viszonyom, illetve a szakvezetéssel is jó kapcsolatokat sikerült kialakítanom az évek során, éppen ezért elismerik a munkám, illetve számítanak rám. 2025-ben lejár a versenyzőket képviselő mandátumom a testületben, mivel ebben a pozícióban maximum két olimpiai ciklust tölthetnek a tagok, ezért lassan elkezdhetek gondolkodni azon, hogy hova is legyen az a bizonyos feljebb…

Számolod, hány országban jártál eddig? Van olyan hely, ahol szívesen leélnéd az életed?

Nem igazán számoltam. Tény, hogy sportolóként nagyon sok országba el lehet jutni, de a csúf igazsághoz tartozik az is, hogy szinte semmit nem láttunk az adott országból a „reptér-hotel-versenyhelyszín” háromszögön kívül. A másik szomorú tény, mint nem olimpiai sportág képviselőinek, hogy 22 éves koromig szinte minden utazás önköltséges volt. Jelenleg egy kicsit jobb a helyzet, a szövetségünk igyekszik segíteni a legtehetségesebbeket,

de tekintve az eredményeket, elfogultság nélkül mondhatom, hogy amit sok nem olimpiai sportág versenyzője letesz az asztalra (akár munkában is), az jóval több, mint amennyi segítséget kap.

Mióta abbahagytam a versenyzést, szerencsére több idő jut a kikapcsolódásra és a minőségi idő eltöltésére egy-egy országban. Végre nyaralni is el tudunk menni lelkiismeret-furdalás nélkül. Szeretem Magyarországot, de az biztos, hogy Balin el tudnám képzelni az életünket. 

Nem titok, hogy évek óta egy párt alkotsz Demeter Bence világ- és Európa-bajnok öttusázóval. A kapcsolatotok szintet lépett karácsonykor: a kedvesed megkérte a kezed, amire te igent mondtál. Mindketten rendkívül elfoglaltak vagytok, rengeteget utaztok, sokat dolgoztok. Miként tudjátok fenntartani a szerelmet?

Rendesen megharcoltunk ezért a kapcsolatért, hogy működjön. Talán emiatt is lettünk ennyire erősek együtt. Valahogy bármilyen akadály gördült elénk az elmúlt években, az „egymás nélkül folytatni” sosem volt opció, és azt gondolom, hogy a mai világban ez egyre ritkább. Tudom, hogy mit jelent az, ha a sportágadnak élsz, Bence pedig felismerte azt, hogy az öttusán kívül is van élet. Azt hiszem, így találtuk meg a mostani harmóniánkat.

Mindent meg lehet oldani, és próbájuk mindig úgy alakítani a dolgokat, hogy az együtt töltött minőségi idő soha ne sérüljön. Illetve az is nagyon fontos, hogy kölcsönösen támogassuk egymást minden helyzetben.

A családi fészket Bence szülővárosában, Székesfehérváron alakítottátok ki. Milyen gyakran vagy Debrecenben?

Lassan két éve élünk együtt a királyok városában. Amikor csak időm engedi, jövök vagy jövünk Debrecenbe anyukámhoz és az egyesülethez. Bármennyire is élvezem, hogy saját magam ura vagyok a munkában, és úgy osztom be a teendőimet, ahogy szeretném, azért nagyon hiányzik a Flex HD közege, azaz az edzők, gyerekek sokasága, egyszóval mindenki!

A cívisvároshoz köt szinte minden emlék, és ennek a kerek egésznek köszönhetek rengeteg mindent, úgyhogy a szívem és a hűségem mindig vissza fog húzni Debrecenbe.
 

Aktívan jelen vagy a közösségi médiában, sokat posztolsz. Ez az aerobikban elfoglalt pozíciód, illetve népszerűséged miatt van? Vagy csak egyszerűen szereted ezeket a platformokat?

Azért már feleannyira sem vagyok aktív, mint amikor még versenyeztem, vagy esetleg a pandémia alatt, amikor szinte csak ezeken a csatornákon keresztül kommunikáltunk és motiváló tartalmakat gyártottunk a versenyzők számára. Pár éve még fontos volt számomra a közösségi média, jelenleg inkább csak munka miatt használom. Nyilván a teendőim is sokszorozódtak, így annyi időm sincs foglalkozni a posztokkal, de ha mégis, akkor igyekszem jelentéssel bíró tartalmakkal előállni. Szerintem egy sportolónak fontos, hogy jól kezelje a közösségi média felületeit, hiszen nemcsak önmagát, de a sportágát is tudja népszerűsíteni izgalmas képekkel és bejegyzésekkel. Azért valljuk be, motiválóbb egy jó kis edzésvideót nézni, mint azt, hogy például egy többórás online meetingen ülünk. 

Ismerve a céltudatosságod, biztos vagyok benne, hogy már pár évre előre tervezel. Áruld el, mik a terveid!

Arra azért büszke vagyok, hogy szinte teljesen a nulláról építettem fel a sport utáni életemet, úgyhogy ebben a céltudatosság mindenképp segített, és azok az értékek, amit az élsporttól kaptam. Sok egyéni és közös tervünk is van Bencével a jövőt tekintve: család, vállalkozás, de a legfontosabb célunk, hogy boldogok legyünk, és szeressük, amit csinálunk.

Szeretek a realitás talaján mozogni, ugyanakkor addig megyek és csinálom, amíg el nem érem a céljaimat.

Biztos vagyok benne, hogy ezt az egykori kiváló edzőmtől, Julika nénitől „örököltem”. Imádom, amit most csinálok: utazhatok, segíthetek, gyerekekkel dolgozhatok és építhetem szeretett sportágamat. Ez nyilván a komfortzónám, de sok más terület van, amiben úgy érzem, hogy ki tudnék még bontakozni a jövőben.

Boros Norbert