Ökölvívás

2021.12.02. 10:05

Világranglista-pontokat lehet szerezni a Bocskai-emlékversenyen

A jövőben pénzdíjas lesz a debreceni torna.

Európa egyik legpatinásabb nemzetközi amatőr ökölvívó-viadala, a debreceni Bocskai István emlékverseny bekerül a nemzetközi szövetség újonnan induló, pénzdíjas ranglista-versenysorozatába – írja az MTI. A magyar szövetség (MÖSZ) Facebook-oldalán tette közzé, hogy megállapodott a nemzetközi szövetséggel, mely szerint a hajdúsági viadal a World Boxing Tour része lesz, annak is az ezüst kategóriájában szerepel majd.

Kovács István, a nemzetközi szövetség főtitkára a monokli.com-nak elmondta, mindez azt jelenti, hogy a Bocskain világranglista-pontokat lehet majd szerezni, valamint a világszervezet jóvoltából pénzdíjas lesz a torna. – A konföderációs egyeztetések után Európából eddig két verseny kapott minősítést. Az egyik a Bocskai Emlékverseny, amely a +Silver Gloves Tournament+ része lesz. A pénzdíj, valamint a megszerezhető ranglista pontoknak köszönhetően az eddigieknél is színvonalasabb lehet majd a debreceni verseny – idézte a honlap az olimpiai bajnok, amatőrök és profik között is világbajnok korábbi klasszis bokszolót, aki azt is hozzátette, hogy

„a viadalt a jövőben is a magyar szövetség rendezi.”

Bajkai István, a MÖSZ elnöke megtiszteltetésnek tartja, hogy a ranglista-versenyek közé emelkedik a Bocskai. – Rendkívül nagy elismerés a magyar ökölvívás számára, hogy egy ilyen rangos versenysorozat egyik fontos állomását rendezhetjük meg. A sportág legnagyobb egyéniségei léphetnek szorítóba Debrecenben. Ez a magyar boksz elismerése, egy visszaigazolás, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség jó úton halad a sportág hazai megújításának útján – mondta az elnök a honlap szerint.

A tervek szerint a World Boxing Tour 6-8 állomásból áll majd és a versenyeket arany, ezüst és bronz kategóriába sorolják. A Silver Gloves Tournamentbe sorolt Bocskai emlékverseny összdíjazása várhatóan 200 ezer dollár lehet. A jövő évi World Boxing Tour zárásaként döntőt rendeznek majd New Yorkban vagy Las Vegasban.

A Bocskai István nemzetközi emlékversenyre jövő februárban 66. alkalommal kerül majd sor.

Ezek is érdekelhetik