Döntött az MLSZ

2021.12.16. 15:33

Több mint kétmillió forintra büntették a DVSC-t

A szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért.

Forrás: Kovács Péter / NS-archív

Forrás: Kovács Péter / NS-archív

Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága: az összevont eljárás után a DVSC-t az Újpest elleni idegenbeli, valamint az FTC elleni hazai bajnoki mérkőzése kapcsán – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt

 

2 millió 200 ezer forintos pénzbüntetésben részesítette.

 

Ebben az idényben a klub már augusztusban is kapott egy 2 millió forintos büntetést, valamint novemberben egy 300 ezer forintos bírságot – tudatta a klub. Ez összességében – csak ebben fél szezonban – 4,5 millió forintra rúg, ami nagy anyagi terhet jelent a Loki számára. A DVSC éppen ezért fontolgatja a fellebbezés lehetőségét a szövetség felé, illetve azt is, hogy a pályarend-szabályok szigorításával véget vet a büntetéssorozatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában