Az igazi magyar népbetegség a lustaság

Volt sérülése, voltak nehézségei, de soha nem adta fel az álmait, céljait. Példa lehet sokak számára a triatlonista, aki megszámlálhatatlan kilométeren van már túl futva, úszva, biciklizve, és még mindig élvezettel csinálja nap mint nap.

Abból lesz biofizikus, aki nem tud dönteni a biológia és a fizika között?

Fizikusként végeztem, a biológiához eleinte nem sok közöm volt. Eleinte féltem is egy kicsit a biológiától, de hamar kiderült, hogy vannak olyan területei, ahol a fizikusi tudást lehet kamatoztatni, és idővel beletanultam. Így most már biológiai kutatásokkal foglalkozom, azon túl, hogy tanítom az orvostanhallgatókat.

A két tudomány összehangolásából egyenesen következik, hogy a több sportágat egyesítő triatlon megszállottja lett?

Nem tudom, van-e összefüggés, ezen még nem gondolkodtam. Mindenesetre kerékpározással kezdtem, mégpedig az Egyesült Államokban. Tinédzserként ugyanis két évet Amerikában, New York államban éltem, édesapám is kutató volt, általa kerültünk ki, még javában a szocialista rendszerben, 1984-ben. Ott lettem a kerékpározás szerelmese, akkor ott már nagy kultusza volt a sportágnak. Előfizettem egy kerékpáros magazinra, és teljesen megfertőződtem. Hajnali újságkihordásból annyit kerestem, hogy vettem egy kerékpárt, amilyenről itthon akkor álmodni sem lehetett, és már tinédzserként hosszú távokat tekertem szabadidőmben. Miután hazajöttem, hallottam, hogy a triatlon már itt is bontogatja a szárnyait, végül egy barátom unszolására vágtam bele. Megtetszett a változatossága, de különösen az, hogy a három sportág a test minden részét megmozgatja, és a sérülésveszély is kisebb, mint a szólósportágaknál, hiszen háromféle terhelést kap a szervezet.

Amerikában minden utcasarkon pattog valamilyen alakú és méretű labda, egy magyar tinédzser ott vajon miért a monoton kerékpározást választja a csapatjátékok mellett?

Fiatalon kosaraztam, de annyira nem fogott meg. A baseballt mai napig nem értem és nem is szeretem, pedig összesen hat évig éltem Amerikában. A biciklizésben leginkább az tetszett, hogy szép tájakat jártam be, és a szabadság érzését adja, kint pedig számomra kitágultak a lehetőségek. Nagyon megszerettem a mozgás mellett magát a technikát is, a mai napig magam szerelem a kerékpárjaimat, és a jó mérnöki teljesítmény is örömmel tud eltölteni.

Egyáltalán tudták akkor Debrecenben, hogy mi a triatlon?

1986-ban jöttem haza először Amerikából, és ősszel már triatlonversenyt rendeztek Debrecenben, amelyen én elindultam, az volt életem első ilyen megmérettetése. Maga a triatlon egyébként szervezetten 1984 óta van jelen Magyarországon, de nem sokat csúsztunk, hiszen hivatalosan is 1978-ra teszik a sportág hawaii születését.

A három sportág valóban változatos, de egyben azt is jelenti, hogy háromszor annyit kell edzeni! Kutató biofizikusként, családos emberként hogy tud ennyit időt szakítani a felkészülésre?

Harmincöt éve csinálom, az életem része. Gimnazistaként, katonaként, egyetemistaként is triatlonoztam, a leendő feleségem is így ismert már meg, és a gyerekeim is ebbe születtek bele. Ők már kirepültek, immár nem kell nélkülözniük engem. Persze a feleségem részéről ez sok türelmet és megértést kívánt, de az évek alatt megtanultuk kezelni. Nekem minden hetem úgy kezdődik, hogy a munka, az óráim és az időjárás függvényében összeállítom a programot, amihez tartom magam évtizedek óta.

Adjon ötletet, merre menjünk a környéken edzeni, különösen kerékpározni, mert a futást és az úszást a Nagyerdő kínálja!

Sajnos Debrecen és környéke a kerékpározás szempontjából nem ideális terep, először is azért, mert nincs hegy, ami a biciklizés élvezeti értékét jelentősen növeli, azon túl, hogy hatékonyabbá is teszi az edzést.

Ugyanakkor a biztonság szempontjából sem ideális a helyzet, éppen pár napja ütöttek el autóval. Ez volt az ötödik gázolásom, igaz, húsz év telt el a negyedik óta. A biciklizés „veszélyes üzem” a városban. Nekem minden héten van két-három „necces” helyzetem.

A kerékpárutak jók, ha vannak, de arra valók, hogy a család apraja-nagyja elbiciklizgessen rajtuk. A Gúthi-erdőn túl, a Nyírségben vannak jó minőségű, viszonylag kis forgalmú utak.

Öt gázolás? Itt álljunk meg egy szóra!

Szerencsére könnyen, kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúsztam mindegyiket. Csúcsforgalomban türelmetlenek az autósok, a biciklist nehezen veszik észre, vagy nem számítanak arra, hogy a biciklis is tud menni 40-es tempóban.

Klasszikus triatlontáv vagy Ironman?

Nekem a triatlon a fontos, és van egy határozott véleményem az újabban kialakult Ironman-jelenségről. Mostanában sokaknak bakancslistás cél lett az Ironman teljesítése, ami valóban egy óriási egyéni teljesítmény, önmagunk legyőzése. Meg lehet csinálni az Ironmant, sok idő kell hozzá, de egy átlagember is fel tud készülni rá. Ha egy laikussal beszélünk, akkor annak leesik az álla az Ironman távjától, de aki benne van, az tudja, hogy egy olimpiai távú versenyt két óra körüli idővel megcsinálni jóval komolyabb felkészülést igényel, mint 13-15 óra alatt Ironmant teljesíteni. Egyáltalán nem nézem le az Ironmant teljesítőket, csak az sokak számára egy túlélőkaland, egyéni kihívás, nem pedig igazi verseny. Számomra pedig az utóbbi fontosabb.

A tíz órán belüli Ironmanje előtt azért le a kalappal!

Bármelyik egészséges ember fel tud készülni – mondjuk két év alatt – egy Ironman-versenyre, és le a kalappal, ha megcsinálja! Én csak arról beszéltem, hogy az Ironman-távjától sokan hasra esnek, pedig nem kéne. Gondoljunk bele abba, hogy Usain Bolt nem volt kisebb atléta, mint a maratonfutó olimpiai bajnok, mert neki csak száz és kétszáz méter volt a távja.

Boltot imádjuk, de a 3,86 km úszás, 180 km kerékpározás és egy maratoni táv a végén kihívásnak elég jól hangzik!

Engem nem is a táv, hanem Hawaii, a sportág szülőhazája csábított, és elhatároztam, hogy egyszer részt veszek a híres Hawaii Ironmanen. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert oda kvalifikálni kell! Ott az élmezőnyben már olyan volt profi sportolók vannak, akik két évtizede még a Tour de France-on tekertek. A rövidebb távok azonban számomra sokkal élvezetesebbek, dinamikusabbak.

Akkor többet egy szót se az Ironmanről! Mi vonzza a klasszikus, vagyis az olimpiai triatlon számban?

Az egyik az időeredmény, a másik a verseny közbeni testi és lelki jó érzés. A mostani Európa-bajnokságon, Valenciában mind a kettő jött. Kifejezetten élveztem mind a három versenyszámot, és várakozásaim feletti időeredménnyel, 2:06:56-tal ezüstérmes lettem. Az én korcsoportom – az 50-54 év közöttieké – rendkívül erős Magyarországon, van egy pár olyan megszállott, mint én, akik 30-35 éve csinálják, és valahogy senki se kopik el. Az év elején egy versenyt én nyertem, aztán az országos bajnokságokon kikaptam egy nagykanizsai barátomtól, az Európa-bajnokságon pedig megint én voltam jobb egy kicsivel, ő éppen csak lemaradt a dobogóról.

A győzelem a fontos, nem az idő!

Mindig az adott verseny határozza meg, hogy milyen időből lehet kiindulni, hiszen nem mindegy, hogy tengerben, hullámok között vagy sodrásban úszunk, mint ahogy a biciklis tereptől is sok függ. Manapság már sokkal jobb az úszómezek, a biciklik és a futócipők minősége, kár, hogy az öregedést nem lehet meghazudtolni. A futás a leggyengébb számom.

Vasból van, hogy ilyen teljesítményre képes?

Sose volt edzőm, vagy ha úgy tetszik, magamat edzettem mindig is, és megtanultam a leckét az évtizedek során. Előfordult – például egyetemista koromban –, hogy „szét­edzettem” magam. Akadtak azért sérüléseim is szép számmal, de megtanultam ezeket is kezelni. Már érzem, amikor sérülés következik, akkor azt a testrészt megpróbálom kímélni. 1986 óta edzésnaplót vezetek, abból már sok okosság kiolvasható.

A triatlon kevésbé terheli a térdet, a bokát, a vállat, mint a legtöbb labdajáték, amelyek különösen negyven év után már kíméletlenek tudnak lenni az emberrel.

A megfelelő táplálkozás nélkül aligha jutott volna el idáig. Mit eszik?

Nem figyelek oda annyira, mint amennyire sokan gondolnák. Én annyit edzem, hogy bármikor bármennyit ehetek. Édesszájú vagyok, a sütemények és a csoki a gyengéim. A feleségem főztjén élek, ami azt jelenti, hogy változatos, hétköznapi, de ízletes az étrendem. Nem számolgatom a kalóriákat.

Dehogynem! Mielőtt leültünk beszélgetni, nem fogadta el tőlünk a kávét, mondván, hogy megvolt már az ezerkalóriás reggelije…

Kávét nem iszom, mint ahogy alkoholt sem iszom egyáltalán.

Ne mondja, hogy gyerekpezsgővel koccint az Európa-bajnoki dobogón!

Márpedig mondom! Még az esküvőmön sem ittam pezsgőt.

Nem alkohol-, hanem edzésfüggő.

Ez igaz, de van egy küldetésem is közben. Rá szeretném venni az embereket, hogy a mozgás a legjobb egészségmegőrző. Már minimális mozgással drámaian lehetne javítani egy ember egészségi állapotán, de igazán ez még mindig nincs benne a fejekben.

Hogyan is lenne, mikor a legtöbb orvos is elhízott, vagy túlsúllyal küzd?

Pontosan ez a baj. Az egyetemen tanítok orvostanhallgatókat, nekik is sulykolom, hogy a mozgás fontosságát hangsúlyozzák. Az elhízás már az egyetemen elkezdődik, oda még rendes testsúllyal érkeznek a gimnáziumból, de 10-15 kilóval többel végez az átlag. Szomorú tendencia ez Magyarországon.

Hazánkban népbetegség az akaratgyengeség, vagy nevezhetjük lustaságnak is. Heti négyszer negyven perc kardiomozgással már nagyon sokat lehet tenni az egészségért.

Beszéljünk a piszkos anyagiakról, ami azért fontos, mert például pedagógusbérből ugye nem könnyű a triatlonozást finanszírozni.

Bár sok pedagógus triatlonozik, pedagógusbérből valóban nagyon nehéz finanszírozni. Nem az a gond, hogy a kerékpárárak határa a csillagos ég, hanem az, hogy egy kis minőségi ugrásért is nagyon sokat kell fizetni. Az utazási költségek és a nevezési díjak is jelentős költséget jelentenek, valamint masszőrhöz is érdemes járni.

Mi hajtja még?

Egyszerűen szeretek versenyezni, a mai napig tombol bennem az adrenalin minden rajt előtt.

Mindennap edz?

Valamit mindennap csinálok. Ha például elmegyek egy konferenciára, akkor úgy érkezem a svédasztalos reggelire, hogy előtte már letekertem ötven kilométert. A családi nyaralások úgy kezdődtek, hogy először a biciklim került be az autóba, és csak utána többi cucc.

Egy ilyen mozgásfüggő hogyan viszonyul az idő múlásához ötvenen túl?

Felkészültem rá lélekben, nyilván nem vagyok már képes olyan teljesítményre, mint két évtizeddel ezelőtt. A jelentősebb visszaesés azonban elkerülhetetlen így ötven után, ezt el kell fogadni. Kihívást mindig találok magamnak, attól nem félek, mint ahogyan attól sem, hogy hatvan után kevésbé fogom élvezni a kerékpározást, mint most. Harmincöt év alatt annyit úsztam, bicikliztem és futottam, hogy 8-9 alkalommal megkerülhettem volna a Földet.

Amíg bírom, versenyezni fogok!

Cs. Bereczki Attila