Futsal

2021.08.23. 12:52

Quirikó Vivien lesz a DEAC vezetőedzője

Üveges Katalin szerint logikus döntés született a Debreceni Egyetem női futsal csapatánál.

Forrás: deac.hu

A DEAC női futsalosai gőzerővel készülnek az új bajnokságra, amely a hírek szerint szeptemberben fog elrajtolni. A legutóbbi szezonban sikert sikerre halmoztak a debreceniek, hiszen előbb a Magyar Kupában szereztek aranyérmet, majd a bajnoki címet is elhódították. Hasonlóan szép eredményekben bíznak a DEAC-nál a következő idényben is, amikor már Quirikó Vivien lesz a csapat vezetőedzője. A szakember az előző hónapok során Üveges Katalin játékos-edző segítője volt, és kettejük között kiváló összhang alakult ki – tudatta a deac.hu.

– Az utóbbi időben engem választottak meg az MLSZ-nél és a DEAC-nál is az év edzőjének. Nyilván büszke vagyok a díjakra, de sokkal jobban magaménak éreztem volna ezeket két évvel ezelőtt, amikor feljutottunk az első osztályba, vagy tavaly, amikor újoncként a második helyen zártunk az NB I.-ben.

„Vivivel tökéletes edzőpárost alkotunk, ezért továbbra is közösen fogjuk meghozni a döntéseket, és elvégezni a szakmai munkát.”

Ám jelenleg elsősorban a saját játékomra szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni mindaddig, amíg úgy érzem, hogy a pályán hasznos tagja lehetek a gárdának. Három éve lettem az együttes játékos-edzője, ám azóta rengeteg teendőm van a hamarosan az NB II.-ben elinduló felnőtt női futballcsapatnál és a többi korosztályos alakulatnál. Vivi kiváló szakember és a felkészültsége megkérdőjelezhetetlen számomra. Úgy érzem a legjobb döntés született, remélem, jövőre már őt ünnepelhetjük a vezetőedzői sikerei miatt – nyilatkozta Üveges Katalin.

Quirikó Vivien korábban a Hajdúböszörmény trénereként már letette a névjegyét, így nem lesz számára ismeretlen az új szerepkör.

– Amiatt nem lesznek óriási változások, hogy én lettem a vezetőedző. A jövőben ugyanúgy egyeztetni fogok Katával szakmai kérdésekben, továbbra is kíváncsi vagyok az észrevételeire. Egyébként a felkészülésünk a tervek szerint alakul, eddig főleg az erőnléti feladatok voltak a fókuszban, ám mostanság már a taktikai elemekre ugyancsak összpontosítunk. A kijevi felkészülési tornán meccsről meccsre fejlődött a játékunk, de az igazat megvallva az első hellyel kicsit magunkat is megleptük. Hétvégén a Thelena Kupán mérhetjük le, hol tartunk jelenleg.

„Az új szezonban a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt szeretnénk megvédeni a címünket, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a riválisaink minket akarnak letaszítani a trónról.”

A Tolna ismét erős vetélytársnak ígérkezik, valamint a budaörsiek sokat erősödtek a nyáron – fogalmazott Quirikó Vivien.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában