2021.06.03. 10:55
Utánajártunk, hogyan értékeli a Loki az előző szezont
Megtartotta évértékelő közgyűlését a Nagyerdei Stadionban a DVSC, ahol Kósa Lajos elnök elégedettségét fejezte ki a bajnoki cím megnyerésével kapcsolatban, és hozzátette, nem állt hadilábon a szerencsével a csapat.
Korhut Mihály | Fotó: Napló-archív
Fotó: KOVÁCS PÉTER
A Hajdú-bihari Napló Sándor Mihály futballtörténészt, az egyesület egyik alapító tagját kérdezte az értékelő kapcsán.
– Szóba került, hogy az NB I.-es klubok átlagához képest alacsonyabb költségvetéssel vágunk neki a szezonnak, de az a cél, hogy szponzorok bevonásával ezen növelni tudjunk majd. Azt gondolom, hogy a Loki arra hivatott, hogy magas célokért küzdjön, a következő idényben egyelőre a bennmaradást tűzte ki maga elé a klub. Igaz, ehhez több ponton meg kell erősíteni a gárdát, de a lényeg, hogy nem szabad kiesni – mondta.
Sándor Mihály elárulta, hogy a DVSC Egyesület mindenképpen a debreceni fiatalokra építené a csapatot, ezért a Debreceni Labdarúgó Akadémiának kiemelten fontos szerepet szánnak. Továbbá cél az is, hogy minél nagyobb közönség legyen kint a meccseken a Nagyerdei Stadionban, a cél, hogy az átlagnézőszám 10 ezer fölé emelkedjen.
Maradni szeretne
A DVSC idényét Korhut Mihály is értékelte a klub hivatalos honlapjának.
– Boldog vagyok, hisz a szezon elején kitűzött célt, miszerint lehetőleg bajnokként jussunk vissza, teljesítettük – mondta a válogatott futballista, majd kitért a jövőjére is. – Élő szerződésem van a DVSC-vel, azt mindenképp szeretném kitölteni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy annak lejárta után is számítson rám a vezetőség és a szakmai stáb – hangsúlyozta.
A klub gondolt a 2020–2021-es idényre bérletet váltó, csaknem 3400 szurkolójára, és úgy döntött, hogy az ő esetükben az előző bérlet árának a felét levonják az új szezonra megváltandó állandó belépők árából. A gárda június 19-én orvosi vizsgálatokkal kezdi meg a felkészülést a várhatóan július utolsó hétvégéjén rajtoló NB I.-re.
HBN