Ez az igazi déjá vu?!

1998-ban fogott meg a labdarúgás olyannyira, hogy azóta sem tudom lelökni az általa tökéletesen rám szabott láncot – bár őszintén, nem is akarom.

Palánki István

Róma 20210610 labdarúgás Európa Bajnokság EB Fotó Dömötör Csaba Nemzeti Sport hangulat

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A franciaországi világbajnokság annyira rabul ejtett, hogy a néptáncot (akkor nagyon szerettem) gyorsan le is cseréltem a focira – az általános iskolában már nem Attila bácsihoz jártam csütörtökönként táncolni, hanem Pista bácsihoz keddenként focizni, nyolcéves voltam. Sajnos a francia és brazil válogatott miatt estem szerelembe, akkoriban ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy a magyarok odaérjenek, de mindig vártam. Ahogy mondani szokták: „a türelem rózsát terem” – 2016-ban pedig kivirágzott az a bizonyos rózsa, ott voltunk a franciaországi Európa-bajnokságon, mármint igen, mi, magyarok. Rögtön eszembe is jutott, hogy mégiscsak van összefüggés tizennyolc év távlatában is. Ha pedig az idei Eb-re gondolok (maradva a franciáknál), akkor ezúttal a sors fura fintora játszik az érzelmeimmel, a francia válogatottal ugyanis egy csoportba kerültünk. 1998-ban a kedvenceim játszották a döntőt a vb-n, 2016-ban álomszerűen megnyerte csoportját a magyar válogatott Lyonban (pedig mindenki leírt minket), ezúttal vajon mi vár rám? Én is ott leszek Budapesten, és végre nem Zinedine Zidane vagy Youri Djorkaeff mezére kell fennem a fogam, mint anno a Stade de France-ban Saint-Denis-ben, hanem majd én is kiírom egy táblára, hogy: „Gulácsi, add nekem a mezed!” Hogy is mondja a francia: déjá vu?!

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/eleinte-el-sem-akartuk-hinni-korhut-mihallyal-nosztalgiaztunk-a-rajtolo-eb-elott-5356387/