Kézilabda

2021.05.08. 10:56

Pont nélkül tértek haza a DEAC-osok Vecsésről

Sok volt a pontatlanság.

Múlt héten Ózdon megszakadt a DEAC ötmeccses veretlenségi szériája, ám itt volt a lehetőség, hogy a Vecsés ellen újra a győzelmi útra térjenek. Sajnos ez nem sikerült. Az első debreceni támadás eredményesen zárult, de a 3. percben a hazaiak fordítottak, és innentől szinte végig náluk volt a fór – írja a deac.hu. A szünetig sikerült egalizálni az állást, így a második félidőt nem kellett hátrányban kezdenie a DEAC-osoknak, ám a folytatásban csak nem tudták átvenni a vezetést, az egy-két gólos vecsési előny mindig megmaradt.

Sok volt a pontatlanság, a támadások nem bizonyultak elég hatékonynak, és nem egyszer az eladott labdákból indított gyors akciókat az ellenfél.

Emiatt kezdett egyre jobban meglépni a Vecsés, a 49. percben már négy góllal vezetett. Ebből sikerült ugyan faragni, de nem volt most annyi a csapatban, hogy jelentősen változtatni tudjon, így 25-22-es DEAC-vereséggel zárult a találkozó. Egy hét múlva már hazai pályán játszanak a debreceniek: május 14-én 19 órakor az Ózd együttesét látják vendégül a DESOK-ban, szurkolók előtt.

NB I./B, 20. forduló

Vecsési SE–DEAC 25-22 (12-12)

Üllő. Vezette: Csányi, Drinóczi.

DEAC: Mándi, Maródi – Hornyák Z., Mucza 2, Bíró Á. 1, Pethő 5, Mórucz, István P. 4, Kathi, Gidai 4, Pál G. 2, Hornyák B., Péter D., Illés 4 (4), Zalai

Kiállítások: 8, ill. 6 perc

Hétméteresek: 3/4, ill. 4/5

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában