2021.04.12. 16:13
Végig hittek a győzelemben a Loki kézisei
Kudor Kitti szerint a második féidei feljavuló védekezés és kapusteljesítmény volt a kulcs.
Fotó: Kovács Péter
Igen mélyről kapaszkodott vissza, majd fordította a maga javára a Siófok elleni Magyar Kupa negyeddöntőt a DVSC Schaeffler együttese. Pedig nem indult jól a végül 31–27-re megnyert találkozó, a Loki sokáig nem találta a fogást a rutinos vendégeken. Többször is 5-6 góllal vezettek a Balaton-partiak, ám a debreceni lányok nem adták fel, és szívós munkával visszaküzdötték magukat. A második félidőben egyre inkább elfáradó dunántúliak aztán a 40. percre gyakorlatilag kipukkadtak, a DVSC onnantól már egy pillanatra sem engedte ki a vezetést a kezéből, így megérdemelten jutott tovább. A Hajdú-bihari Napló Kudor Kitti vezetőedzőt kérdezte a mérkőzésről.
– A továbbjutás kulcsa a szünet után feljavuló védekezés és kapusteljesítmény volt – kezdte értékelését a fiatal szakember. – Az első félidei védekezése nem igazán segítette Csapó Kyrát abban, hogy jó teljesítményt tudjon nyújtani. A térfélcserét követően rendeződött a védekezés, amelyből sok gyorsindításgólt szereztünk. A siófokiak az első játékrészben megérdemelten vezettek mert jól kézilabdáztak. Szünetben láttam a lányokon, hogy ők is hisznek a továbbjutásban, megbeszéltük, hogy miken kell változtatni. Fordulás után meg is nyitottuk a falunkat, egyrészt, hogy kicsit magunkat is felrázzuk, másrészt igyekeztünk ezzel meglepni a siófokiakat. Ez be is jött, a vendégek támadójátéka megállt, de eleinte mégsem tudtunk közelebb férkőzni hozzájuk, mert a mi előre játékunk is akadozott. Aztán még agresszívabb lett a védekezésünk, amely mellé társult Ann-Cathrin Giegerich jó teljesítménye, és sikerült megnyerni a meccset, ezzel kivívva a legjobb négy közé jutást – mondta el Kudor.
A DVSC Schaeffler-Siófok KC mérkőzés képei
A Magyar Kupa Final Fourban már nincs kiemelés, így egy jó sorsolásnak köszönhetően könnyen megnyílhat az út a döntőbe. A Lokin kívül eddig a Ferencváros és a Kisvárda kvalifikálta magát a legjobb négy közé, az utolsó érintett együttes kilétére az április 27-i Győr–MTK mérkőzés után derül fény.
Ám addig még lesz pár bajnokija a piros-fehéreknek, bár ezen a héten éppen nem, ugyanis a magyar válogatott Olaszországgal vív világbajnoki selejtezőket pénteken és vasárnap. Elek Gábor szövetségi kapitány keretének eredetileg két debreceni tagja volt: Vámos Petra, valamint Tóvizi Petra, de Szikora Melinda sérülése után a szakmai stáb Csapó Kyrának is postázott egy behívót.
A válogatott szünet alkalmas lehetne arra, hogy a csapat tovább csiszolja Kudor Kitti elképzeléseit, de hasonlatosan a múltkorihoz, ismét rengeteg hiányzó lesz az edzéseken, szerencsére ezúttal nem vírusfertőzés miatt.
– Sajnos nagy csodákat ezúttal sem tudunk majd tenni, hiszen rengeteg kézilabdázónk van oda a felnőtt és a különböző korosztályos válogatottaknál, így foghíjasan leszünk. Ebben a helyzetben az állóképességet, valamint védekezésben és támadásban a páros-, illetve a hármas kapcsolatokat tudjuk fejleszteni. Jövő hét közepétől visszatérnek a hiányzók, és onnantól lesz pár napunk felkészülni a Dunaújváros ellen – nyilatkozta Kudor Kitti.
A DVSC Schaeffler-Dunaújvárosi KKA mérkőzést április 25-én, vasárnap rendezik majd a Hódosban.
MSZ
A Tippmix Női Magyar Kupa 5. fordulójának eredményei:
DVSC Schaeffler–Siófok KC 31–27
Váci NKSE–FTC-Rail Cargo Hungaria 28–37
Érd–Kisvárda Master Good SE 25–34
Április 27. kedd
16 óra: Győri Audi ETO KC–MTK