tétmeccs nyolc hónap után

2020.10.01. 17:48

A DEAC kosarasainak is beindul a szezon

A nehéz helyzet ellenére mindent megtesznek, hogy a csapat minél jobb eredményt érjenek el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Molnár Péter

A DEAC kosárlabdacsapata tartott évadnyitó sajtótájékoztatót csütörtökön délután, a Debreceni Egyetem aulájában. A gárda közel nyolc hónap után játszhat újra tétmérkőzést szombat este, amikor az Atomerőmű együttesét fogadják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Márciusban a DEAC szempontjából a lehető legrosszabbkor jött a leállás, hiszen épp ötmeccses győzelmi szériával a hátuk mögött, a táblázat negyedik helyén várták a szezon hajráját, amikor félbeszakadt a szezon.

Az átmeneti időszakban a klub vezetősége igyekezett a keretet egyben tartani, és minőségi igazolásokkal tovább erősíteni azt.

Jó csapat jött össze

A sajtótájékoztatón Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja elmondta, hogy senki nem gondolta, hogy ilyen nehéz helyzet lesz majd körülöttük. – Embert próbáló időszak volt a bajnokság lezárásától idáig, de megtett a klub mindent annak érdekében, hogy egy reményteljes szezon elé nézzünk. Bízunk benne, hogy egy nagyon jó csapat alakult ki, és ezt a fiúk meg is tudják mutatni. Bízunk benne, hogy le lehet játszani a mérkőzéseket és a bajnokságot. Valószínűleg nem abban a mederben folyik majd a szezon, amiben szokott, de remélem, hogy a végén ott lesz a DEAC a táblázat elején. Finanszírozási szempontból is egy külön mutatvány lesz ez az idény, de mindent megteszünk, hogy az erkölcsi és az anyagi háttér is adott legyen – fogalmazott a kancellár.

Kiemelkedő szerep

Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta, hogy Debrecen az egyik legsportosabb város az országban, sőt akár Közép-Európában.

Fotó: Molnár Péter

– Sokkal többet foglalkozunk most sporttal, mint az előző esztendőkben. A cívisváros polgárai számára is kiemelt fontossággal bír, ezért nagyon szívesen állunk oda az egyetem mellé, az általuk fenntartott szakágakban, és örömmel viseljük a terheket, amik ezzel járnak. A város és az egyetem szoros kapcsolatban menedzseli Debrecen sportéletét. A DEAC egy nagyon sikeres és sokrétű klub, aminek egyik legfontosabb eleme a kosárlabda, hiszen közel ezer gyerek vesz részt az utánpótlásképzésben. Ez a sportág amúgy is kiemelkedő szerepet kap nálunk, ezt bizonyítja a 3x3-as vb is, aminek a felvételeit eddig 10,8 millióan látták világszerte, ez óriási reklám a kosárlabda és a város számára is. Debrecen egyedülálló, hiszen labdarúgó-, kézilabda- és kosárlabda-akadémiát is működtet, ez nagyon fontos a folyamatos építkezésben a jövőre nézve.

„A célunk, hogy nemzetközi szinten is egyre erősebb legyen a debreceni sport.”

Megtartani az értékeket

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezető igazgatója örül, hogy sikerül ezt a szezont megnyitniuk, és elkezdődhet a versengés. – Napról napra nehézségekkel kell szembenéznünk, hogy újra tudjuk kezdeni a sportéletet. Szerencsére sikerült az értékeinket megtartani a csapatainkban, mind a játékosokat és az edzőket is.

Becsky István arról tájékoztatott, hogy az MKOSZ elnöksége napi szinten egyeztet arról, hogy miként lehet biztonságban mérkőzéseket játszani. – Azt hiszem, hogy a 3x3-as vb-n jelesre vizsgáztunk ebből. Amellett, hogy sikeres volt a rendezvény, nagyon fontos volt, hogy a rendezvény végén mindenki negatív tesztet produkált.

„Nagyon óvatosnak kell lennünk, ezért minden mérkőzés előtt 72 órával teszteket kell végezni, és csak negatív eredménnyel lehet pályára lépni”

– mondta. Majd a DEAC-ról is megosztott néhány gondolatot. – Nagyon sajnálom, hogy így végződött a szezon, hiszen szerintem vagy a kupában, vagy a bajnokságban egy érmet elhozhattunk volna. Ráadásul a Főnix Csarnokban játszhattunk volna kupadöntőt, úgyhogy nagy vesztesei voltunk a félbeszakításnak. Örülök, hogy ilyen nagy támogatottságot élvez a csapatunk, így nyugodt körülmények között tudnak készülnek a játékosok. Az a cél, hogy az akadémiáról legyen 2-3 olyan játékos, aki a gárda tagja lesz. Légiósokat pedig olyanokat szeretnénk az együttesben tudni, akik valóban erősítést jelentenek. Szerencsére már eljutottunk arra a szintre, hogy válogathattunk a minőségi kosárlabdázók közül.

Fotó: Molnár Péter

Várják a találkozót

Kovács Adrián, a kosárlabdacsapat vezetőedzője büszke csapatára, hiszen ebben nehéz szituációban is helytálltak. – Nehéz megítélni, hogy mit hoz a holnap, és ehhez mentálisan nagyon erősnek kell lenni. De a játékosok hozzáállása és munkája megsüvegelendő. Mindenki nagyon várja az első találkozót, szerencsére elkerültek minket a sérülések és a vírus is. Az egyetem és a város megteremt mindent, hogy csak a kosárlabdával kelljen foglalkoznunk, amit nagyon köszönünk – fogalmazott a szakember.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában