Labdarúgás

2020.08.22. 18:48

DEAC: nem lesz udvariaskodás a Szpari ellen

Megszerezné első pontjait a debreceni együttes.

20200809 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló DEAC-Dorogi FC NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Az NB II. harmadik fordulójának játéknapján a Dorogi FC-t fogadta az egyetemi csapat. képen: TAKÁCS PÉTER #21

Fotó: Napló-archív

A Nyíregyháza csapatát fogadja a Merkantil Bank Liga ötödik fordulójában a DEAC labdarúgócsapata. A két város közötti rivalizálás és a játékosállományban lévő átfedések is pikáns összecsapássá tehetik a hétvégi rangadót. A sereghajtó fekete-fehérek helyzetéről Balogh Pál vezetőedzőt kérdezte a Hajdú-bihari Napló.

Nem lesz könnyű

Az egyetemi alakulat négy fordulót követően pont nélkül áll a tabella legalsó fokán. A tréner szerint nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen az elmúlt két találkozó eredményeire tekintve bőven maradt bennük hiányérzet. – A Dorog ellen egy győztes találkozót engedtünk ki a kezünkből, a Siófok elleni mérkőzésen pedig hiába játszottunk gólgazdag, izgalmas meccset, a mezőnyfölényünk sem volt elég a pontszerzéshez. Kétszer is felálltunk vesztes állásból, mégsem tudtunk élni a lélektani fölénnyel. Sokkal tisztább és higgadtabb fejekre lesz szükség a folytatásban. A felállásban mindenképpen lesz változtatás a hétvégén, hiszen Nagy Zoltán sérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést. A középpályán és a csatársorban szintén vannak még kérdőjelek a kezdő tizenegyet illetően – emelte ki a vezetőedző.

Kell a pont a rangadón

– Amellett, hogy sok fiatal van a csapatban, a fele még NB II.-es tapasztalatot sem szerzett, így ők most szembesülnek azzal, mennyivel gyorsabb, nagyobb koncentrációt igénylő liga ez az osztály. Egy talált pont is hatalmasat lökne a srácok önbizalmán, és végre elhinnénk, hogy van keresnivalónk a bajnokságban.

„A mutatott játékot tekintve a DVSC egyértelmű fölényben volt ellenünk, a többi találkozón azonban nem hiszem, hogy lefutballozott volna bármelyik ellenfelünk is”

– hangsúlyozta Balogh Pál, aki a hétvégi mérkőzés pikantériájára is kitért. – Azt gondolom, hogy nálunk olyan nagy tradíciója nincs még a szurkolótábornak. Sok szimpatizánsunk van, aminek nagyon örülünk, de olyan tömeg nem tartozik még hozzánk, mint a Loki-B-közép. Ettől függetlenül mindenképpen pikáns mérkőzésre van kilátás, a játékosok sem fognak udvariaskodni egymással és remélem, egy debreceni csapatnak a DVSC szimpatizánsai közül is kijönnek majd jó néhányan szurkolni.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában