kézilabda

2020.03.20. 17:42

Sikerült pótolni a távozókat

Köstner Vilmos jövőre is erős Debrecent ígér, amelyik a nemzetközi kupaszereplésért harcol majd.

Fotó: Kovács Péter

Mint arról már korábban beszámoltunk, jelentősen megváltozik a DVSC Schaeffler játékosállománya a következő szezonra. A cserék egy része tervezett volt, egy másik részét viszont az élet alakította.

– Mi a keret stabilitásának megtartására törekedtünk, ugyanis az egyik legjobb igazolás mindig az együtt elvégzett munka folytatása – világított rá az állandóság fontosságára Köstner Vilmos vezetőedző, amikor a Napló arra kérte, elemezze a Loki keretében bekövetkező nyári változásokat. – Ez a szempont ebben az évben is érvényesült, bár kétségtelen, hogy vannak benne olyan változások, amelyeket nem terveztünk. Itt elsősorban Bulath Anitára gondolok, aki családi okok miatt döntött úgy, hogy nem folytatja a pályafutását, de vonatkozik ez valamilyen szempontból Karnik Szabinára is: mi javasoltuk a közös folytatást, ő döntött úgy, hogy Kisvárdára igazol. Varsányi Nóra visszavonulása sem volt előre látható, hiszen korban bőven beillik ebbe a fiatal keretbe, de már egy ideje kínozta az Achilles-ín gyulladása. Bíztam benne, hogy vállalva a műtétet folytatja a kézilabdát, de ő másképp döntött, és ezt tiszteletben kell tartani. Amit tudtunk, hogy a két kapusunk nem a cívisvárosban képzeli el a jövőjét: Triffa Ágnes szeretne közelebb kerülni a párjához, míg Oguntoye Viktória máshol akarta folytatni – lebbentette fel a fátylat a szakvezető.

Kevés a megfelelő kapus

A megbízható háttér, és az egyenletes, jó teljesítmény mára vonzóvá tette a DVSC-t a játékosok számára, így a vezetőknek megfelelően sikerült pótolni a távozókat, hiszen az öt érkező vagy Magyarországon, vagy saját hazája válogatottjában bizonyított már. A klubnak a legnagyobb gondot a kapusok pótlása jelentette, az elvárásoknak megfelelő magyar hálóőr kevés akadt a játékospiacon.

Fotó: Kovács Péter

– Csapó Kyra egy fiatal, de már itthon, valamint külföldön is bizonyított játékos, aki mellé egy tőle eltérő stílusú kapuvédőt szerettünk volna igazolni, és ezt Magyarországról nem tudtuk biztosítani. Kiss Éva hazahozatalával kapcsolatban voltak komoly terveink, de ő úgy döntött, hogy abbahagyja a pályafutását. Ezért szétnéztünk a külföldi piacon, így találtuk meg a Türinger HC kiváló kapusát, a német válogatott Ann-Cathrin Giegerich-ot, aki emlékezetes teljesítményével hívta föl magára a figyelmet az EHF-kupában – ismertette a mesteredző, aki azt sem titkolta, a Fraditól megszerzett Hornyák Dóra hazahozatala már évek óta foglalkoztatta a klubot, a szakvezető szerint fél éve van arra, hogy a szülés után még jobban felépítse magát.

Baráti kapcsolat

A Loki vezetői már tavaly is gondolkodtak Alekszendra Vukajlovics leigazolásán, az átlövőként és irányítóként is bevethető játékos maga is a cívisvárost szerette volna következő állomáshelyének.

– Magassága ellenére hatékonyan lő, akinek az előnyszerző tevékenysége is nagy hasznunkra lesz, ráadásul védekezésben is megbízható ember. Ő mindenképpen a Lokiban akarta folytatni, és ha egy jó játékos ennyire ide szeretne tartozni, azt akkor kell hozni, amikor lehetőség nyílik rá. Bánfai Kíra az Elek Gaborral való szoros barátságom eredménye, hisz emiatt nyugodtan a Debrecenre tudta bízni kölcsönben a fiatal játékosát, aki Arany Rebekával együtt már a junior válogatottban is bizonyított, és egy ütőképes, jó párost alkothatnak. Úgyhogy én azt gondolom, erős kerettel várhatjuk a következő bajnokságot, amelyben a célok változatlanok: nemzetközi kupaszereplést érő helyezés, a nemzetközi porondon pedig az ez évihez hasonlóan legalább csoportkörig, vagy még tovább tartó szereplés – nyilatkozta Köstner Vilmos.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában