Megnyitó ünnepség

2023.09.17. 21:44

Felgördült végre a Csokonai-teátrum pompás bársonyfüggönye – fotókkal

Papp László: A megújult Csokonai Színház a debreceniség fontos erőforrása.

Szakál Adrienn

A kivilágított Csokonai Színház

Forrás: Molnár Péter

Ha van hely, ahol kézzel fogható Debrecen lokálpatriotizmusa, szellemisége, történelme a Nagytemplom és a kollégium mellett, ha van hely, ahol szinte minden debreceninek van egy saját története, akkor az a Csokonai Színház. Ezt Papp László polgármester fogalmazta meg köszöntőbeszédében szeptember 17-én, vasárnap, a megújult teátrum nyitó gálaestjén. – Ez az épület a magyar színháztörténet nagy tanúja – fogalmazott. Itt kezdett és tevékenykedett színházóriásokat idézve elmondta, a történelmi épület tervezésekor nemcsak Debrecen, hanem a színház művészei iránt érzett tisztelet is arra kötelezte őket, hogy kifogástalan munkát végezzenek. – Debrecen első, 1865-ben elkészült kőszínháza és a színészek több mint másfél évszázados munkája e falak között a debreceniség fontos alapkövei – mutatott rá. 

Kiemelte, hogy alig egy évvel a Csokonai Fórum átadása után, épp Csokonai Vitéz Mihály 250. évfordulójára készülhetett el a róla elnevezett színház.

Papp László
Forrás: Molnár Péter

Európai, nemzeti és irodalmi irányelvek

Komoly művészetet, meggyőződéses munkát fogunk szolgálni. Erről az egyről csak elpusztulásával mond le a Csokonai Színház. A lélek pihenését, a szellem táplálékát, a napi életben megfáradt lélek megfürösztését akarjuk

– idézte Mátyássy Szabolcs színházigazgató egykori elődje, Horváth Árpád gondolatait. Megköszönte a kormányzat és Debrecen városvezetőségének támogatását, majd megjegyezte, hogy a dolgozói létszámot tekintve a debreceni ma Magyarország második legnagyobb színháza. – A színház szemének folytonosan három csillagzatra kell szegeződnie: az egyetemes európai művészet, a nemzeti művelődés, valamint a magyar nyelv és irodalom hármas csillagzatára. Csak ezeknek a kultuszában nézhet másodlagos és harmadlagos feladataira, a szórakoztatás, a jó ízlés által határolt mulattatás igényeire – elevenítette fel újra Horváth Árpád szavait. Elmondta, Szabó. K. István művészeti vezetővel olyan színházat álmodtak meg, mely alapvetően a népszínházi struktúrára épül, tehát különböző műfaji és karakterű prózai és zenés előadások váltják egymást, emellett a „nemzeti” besorolás figyelembevételével egy megerősített operatagozat és egy frissen megalakult tánctagozat várja a közönséget.

Mátyássy Szabolcs színházigazgató
Mátyássy Szabolcs színházigazgató
Forrás: Molnár Péter

Az ünnepi gondolatok után Kósa Lajos honatya egy 1799-es, Debrecenben bemutatott darab eredeti színlapját, valamin egy 1837-es, az akkor megnyílt Fiumei úti Nemzeti Színház számra létrehozott részvénytársaság 100 forintos részvényét adta át a város ajándékaként a színházigazgatónak.

Debrecen, csokonai színház
 Kósa Lajos országgyűlési képivselő
Forrás: Molnár Péter

Folyamatos kormányzati támogatás

– Ma Debrecenben a múzsák templomát avatjuk – fogalmazott Lázár János építési és közlekedési miniszer. Arra emlékeztetett, hogy Debrecenben 25 évvel ezelőtt új korszak kezdődött, melyben Debrecen szintet lépett: egy új város, új közösség született, közép-európai mércével is látható az a változás, ami végbement. 

A debrecenieknek sikerült az, ami nekünk, magyaroknak még nem: újra centrummá válni, újra egyesíteni a sok részre szakadt Alföldet. Ebben a 25 esztendőben Debrecen lett az Alföld centruma – mutatott rá.

Lázár János építési és közlekedési miniszer
Lázár János építési és közlekedési miniszer
Forrás: Molnár Péter

Elmondta, hogy a kormányzat 12,7 milliárd forinttal támogatta a színház újjászületését, ahogy a programon belül még huszonkét megyei jogú várossal kötöttek szövetséget, hogy Budapest mellett lehetőséget kapjanak a fejlődésre, a tehetség és a felzárkóztatás lehetőségére. Hangsúlyozta: Magyarország akkor lesz a következő tíz esztendő munkájával erősebb, gazdagabb és sokkal sikeresebb, ha még többet és még jobban dolgozunk együtt – húzta alá a tárcavezető. 

Kitért arra a kormányzati szándékra is, mellyel Debrecen további fejlődését segítenék elő, majd kiemelte: céljuk, hogy Debrecennek további 500 milliárd forintos forrást biztosítanának a fejlődés érdekében.

A meghívottak között volt Lázár János miniszteren kívül Závogyán Magdolna államtitkár, a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat vezetősége, Debrecen városvezetősége és képviselő-testülete, a társulat tagjai, valamint a kivitelező Hunép Zrt. munkatársai. Az épületet az ünnepély kezdetén a történelmi egyházak debreceni elöljárói, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Fekete Károly püspök és Krakomperger Zoltán általános helynök áldotta meg.

Mint a színház évadismertetőjéről korábban beszámoltunk, az első előadás októberben Puccini Bohémélete lesz Szikora János rendezésben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában